Ólommérgezés miatt pusztult el az egyik legidősebb parlagi sas

Vágólapra másolva!
Ólommérgezés, majd gázolás miatt pusztult el az a 22 éves parlagi sas, amelyet december 12-én lakossági bejelentés után talált meg Mátraalján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Vágólapra másolva!

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) helyszínre érkező természetvédelmi őre begyűjtötte a tetemet, amely a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságára került.

A mostanra elkészült kórbonctani és toxikológiai vizsgálatok eredménye kimutatta, hogy az állat májában magas ólomkoncentrációt találtak.

A fokozottan védett parlagi sas pusztulását valójában az ütközéses trauma okozta, azonban az ilyen szintű ólommérgezés koordinációs zavarral jár. Ez a magyarázat arra, hogy a több mint két évtizedes élettapasztalattal rendelkező sas miért lehetett az általa jól ismert élőhelyén gázolás áldozata.

Ez a mérgezés is felhívja a figyelmet arra, hogy a vadászatok következtében hatalmas mennyiségben természetbe kerülő, és a táplálékláncban feldúsuló ólomsörét mekkora környezeti kockázattal jár.

A sas élete során 24 fiókának adott életet, köztük az elhíresült mentett, majd szintén mérgezés áldozatául esett Remény nevű sasnak is.