Megkóstolta a világ legerősebb chilijét, majd kórházba került

chili szósz csili afrodiziákum
A csili paprika – vagy egyáltalán bármilyen erős paprika – capsaicint tartalmaz. Ez az anyag felelős a csípős ízért; serkenti az idegvégződést a nyelven és a nyálkahártyán. Fűszeres, erős ételek fogyasztásakor endorfinok szabadulnak fel, de orgazmus alkalmával is ugyanez az anyag termelődik a szervezetben.
Vágólapra másolva!
Súlyos fejfájással került kórházba a világ legerősebb chilijét elfogyasztó férfi egy chilievő verseny után.
Vágólapra másolva!

A 34 éves férfi a Carolina Reaper nevű chilifajtából fogyasztott egy New York állambeli versenyen. A

fejfájás a következő napokban jelentkezett nála - írta a BBC hírportálja.

Esetét bemutatták a BMJ Case Reports című szaklapban mint az első olyan alkalom, amelynél a fejfájás kapcsolatba hozható a chilipaprika fogyasztásával. A férfit ellátó orvos felhívta a figyelmet arra, hogy azonnal orvoshoz kell fordulni, amint valaki chilipaprika evését követően hirtelen fejfájásrohamokat tapasztal.

A rohamszerű fejfájást az agyba vért szállító erek hirtelen összeszűkülése okozta, ezt a tünetegyüttest RCVS-ként, azaz reverzibilis cerebrális vazokonstrikciós szindrómaként ismeri a tudomány.
A férfinél a paprika evése után közvetlenül öklendezési inger jelentkezett. A következő napokban súlyos nyaki fájdalmat tapasztalt az egész testét legyengítő fejfájásrohamokkal, melyek alkalmanként néhány másodpercig tartottak.

Forrás: shutterstock.com

Fájdalma olyannyira felerősödött, hogy elment a sürgősségi osztályra, ahol különféle neurológiai vizsgálatoknak vetették alá, de minden eredménye negatív volt.

A CT-vizsgálat után megállapították, hogy agyának több artériája összeszűkült, így diagnosztizálták nála az RCVS-t.

A szindrómának nincs mindig egyértelmű oka, de jelentkezhet néhány gyógyszerre vagy illegális drogra adott reakcióként is.

Ez volt az első eset, hogy chili fogyasztásával hozták összefüggésbe a szindróma jelentkezését.

A cayenne-i bors fogyasztását korábban már kapcsolatba hozták a hirtelen szívkoszorúér-elzáródással és a szívrohammal. Az öt héttel később megismételt CT-vizsgálatok szerint a chilit fogyasztó férfi artériái újra normális állapotukba tértek vissza.