Túl viccesre sikerült Gagarin szobra, ezért eltávolították

Vágólapra másolva!
Alig néhány napig állhatott Jurij Gagarin mellszobra Belgrádban, annyi bírálatot kapott, hogy máris eltávolították: a világűr meghódítójának apró szobra hatalmas talapzaton állt, ami furcsává és aránytalanul viccessé tette az alkotást.
Vágólapra másolva!

Futótűzként terjedt a közösségi médiában a legújabb belgrádi szobor képe, Gagarin apró feje egy több méter magas talapzaton. Nevezték "káposztaemlékműnek", "az ismeretlen kéményseprő" szobrának, cukorkaadagolónak, Kinder-tojásnak, "az összes LEGO figura elveszett fejének", de azt is mondták rá, hogy voltaképpen a hároméves Gagarinról mintázták.

Kritizálták azért is, mert a szobor a Jurij Gagarin utcában kapott ugyan helyet, de nem az utca felé nézett, hanem egy bevásárlóközpont irányába, mintegy hátat fordítva minden másnak. A szobrot néhány nappal az átadása után eltávolították és a szerb főváros vezetése ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül újat készíttet.

Szakértők szerint az emlékműnek azért voltak ilyen furcsák az arányai, mert máshol és más időben készítették magát a mellszobrot és a talapzatot.

A szobor egyébként nem egyedi alkotás, a szerb sajtó szerint ugyanilyen, de arányos Gagarin-mellszobor található Bulgáriában és Görögországban is.

null

null

A belgrádi városi képviselő-testület egy évvel ezelőtt hozott döntést arról, hogy elfogadja egy üzletember magánadományát, amelyből Jurij Gagarinnak, az első űrhajósnak állítanak emlékművet. A mostani, aránytalan szobor felállítását állítólag nem is engedélyezte a belgrádi városvezetés, egyetlen hivatalos szerv sem hagyta jóvá a terveket.

(MTI)