Egy falu lakói mérgezhették meg a nyolc oroszlánkölyköt

oroszlánok, mérgezés
Egy aldicarb nevű mérget kaptak az állatok
Vágólapra másolva!
Összesen tizenegy oroszlánt, köztük nyolc kölyköt mérgezhettek meg Uganda egyik nemzeti parkjában. A helyi vadvédelmi hatóságok egy közelben lévő falu lakóira gyanakszanak.
Vágólapra másolva!

A hatóságok szerint a falu lakói egy szarvasmarha miatti bosszúból ölhették meg az állatokat - írja a National Geographic cikkére hivatkozva a Fox News.

Egy aldicarb nevű kártevőirtót kaptak az állatok Forrás: AFP Illusztráció

A tetemeket szétmarcangolták, valószínűleg a hiénák. A kutatók, akik az állatokat figyelték, már csak csontokra és széthasított testekre bukkantak.

A hatóságok úgy vélik aldicarbot adtak az állatoknak, ami közel tízszer mérgezőbb vegyület, mint a ciánkáli, fulladást vagy nehézlégzést okozhat.

Kártevőírtóként használatos, de a világ több országában már betiltották.

- mondta a National Geographic munkatársa, aki a fára mászó oroszlánokat filmezte. A fára mászás nagyon ritka jelenség ennél a fajnál.

A férfi hozzátette kötődés alakult ki közöttük, mivel napokat töltött velük, miközben kocsijával követte az oroszlánfalka mozgását.

A hatóságok most azon dolgoznak, hogy hogyan tudnák megvédeni a park még életben lévő nagymacskáit.

Azonban optimisták, mivel az oroszlánok képesek gyors ütemben szaporodni, így hamar új lakókkal bővülhet a nemzeti park.