Már ötvenen haltak meg kanyaróban Romániában

Vágólapra másolva!
Ötvenre nőtt Romániában a kanyaró halálos áldozatainak száma, miután újabb gyerek halt meg a járvány miatt – közölték pénteken a román hatóságok.
Vágólapra másolva!

Romániában 2016 szeptembere óta van kanyarójárvány.

Az ötvenedik halálos áldozat egy négyéves gyerek volt a kelet-romániai Iasi megyéből.

A hatóságok heti rendszerességgel közölt statisztikája szerint a járvány kezdete óta a kanyaróvírussal fertőzött betegek száma elérte a 12 ezer 648-at. Nagy többségük gyerek, több mint nyolcezren négy évnél kisebbek, további 2200-an pedig az 5-9 év közötti korosztályhoz tartoznak.

Az elmúlt héten újabb 280 megbetegedést jelentettek Románia 15 megyéjében és Bukarestben. A legtöbb új megbetegedést a keleti országrészben Bákó, Konstanca, Vrancea, Iasi és Vaslui megyékben jegyezték fel. Tavaly ősszel lassult a vírus terjedése, márciustól azonban ismét kétszáz fölé nőtt a heti megbetegedések száma.

Tavaly a vírus főként az ország nyugati részén terjedt, így eddig legtöbben Temes és Arad megyében haltak meg.

Azt követően robbant ki a járvány, hogy

2014-ben romániai szülők tömegesen kezdték megtagadni a kanyaró elleni vakcina beadását gyermekeiknek, de a vakcinaellátással is gond volt.

A beoltott gyerekek aránya így egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent.