A Macarena ritmusára jobban megy a szívmasszázs

újraélesztés illusztráció
Vágólapra másolva!
Segíti a szívmasszázs hatékonyságát, ha a Macarena című sláger ritmusára végzik - állapították meg spanyol kutatók, hozzátéve, hogy egy mobiltelefonos alkalmazás még hatékonyabb lehet az újraélesztésben.
Vágólapra másolva!

A Barcelonai Egyetem (UB) klinikája és a Barcelonai Autonóm Egyetem (UAB) kutatásának eredményeit a Koppenhágában szombattól keddig tartó európai aneszteziológiai kongresszus alkalmából ismertették előzetesen a szakemberek.

A Barcelonai Egyetem kórháza sebészeti osztályának vezetője, Enrique Carrero Cardenal által vezetett kutatásban 164 orvostanhallgató vett részt. Három csoportra bontva, bábukon végezték a szívmasszázst két percekre: az első mindenféle "vezérfonal" nélkül, a második egy mobiltelefonos online ütemmérő, a harmadik pedig a Los del Río spanyol együttes világslágere, a Macarena ritmusát fejben követve. A kísérletek előtt a kutatás vezetői meggyőződtek arról, hogy a hallgatók tökéletesen ismerik a 25 évvel ezelőtti dalt, és képesek követni a ritmusát a szívmasszázs során.

Forrás: Shutterstock

Az eredmények szerint jelentősen magasabb volt a megfelelő - percenként 100 és 120 nyomás közötti - szívmasszázsok aránya a metronómot vagy a Macarena ritmusát követő csoportokban.

"A mobiltelefonos alkalmazás és a Macarena emlékezetből való használata javította a masszázs ritmusának hatékonyságát" - közölték a kutatók, hozzátéve azonban, hogy azt nem figyelték, hogy a mozdulatok megfelelő - 5 centiméteres - mélyek legyenek.

A kísérletben a segítség nem kapó csoportban 24 százalék volt a hatékonyság, a Macarénára gyakorlóknál 74, míg az ütemmérőre tevékenykedőknél 91 százalék.

(MTI)