Semmelweis Ignác sorsa a kutatói pálya törékenységét is mutatja

ÁDER János; LOVÁSZ László; SEMMELWEIS Ignác; ÁDÁM Veronika
Áder János köztársasági elnök (j), Ádám Veronika Széchenyi-díjas orvos, biokémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja (k) és Lovász László, az MTA elnöke (b) érkezik a Semmelweis Ignác-emlékév nyitókonferenciájára, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermébe 2018. június 5-én
Vágólapra másolva!
Semmelweis Ignác sorsa jó példája annak, mennyire törékeny lehet egy kutató pályája, ha a tudományos közösség nem ért meg és fogad el egy új módszert, hanem ragaszkodik a kortárs dogmákhoz - jelentette ki kedden Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) az intézmény elnöke.
Vágólapra másolva!

Lovász László a Semmelweis Ignác-emlékév angol nyelvű nyitókonferenciáján mondott köszöntőt. Az eseményt az MTA Orvosi Tudományok Osztálya és a Semmelweis Egyetem szervezte.

Az MTA-elnök azt mondta, hogy a jelen lévő kutatók közül már biztosan sokan kerültek olyan helyzetbe, amelyben kiderült: egy probléma megoldása lényegesen egyszerűbb, mint azt először gondolták volna.

Ahhoz azonban, hogy valódi változást érjenek el egy jelentős felfedezés során, többre van szükség: az új eljárást nemcsak szakmabeliek egy szűk körének kell elfogadnia, hanem a nagyközönségnek is - fűzte hozzá.

Áder János köztársasági elnök (j), Ádám Veronika Széchenyi-díjas orvos, biokémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja (k) és Lovász László, az MTA elnöke (b) érkezik a Semmelweis Ignác-emlékév nyitókonferenciájára, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermébe 2018. június 5-én Forrás: MTI/Illyés Tibor

Semmelweis Ignác egyszerű választ adott egy tragédiákat okozó problémára. Ma egy tekintélyes egyetem viseli az orvos nevét, a 19. században azonban csupán értetlenséget, sőt támadásokat is kapott. Kollégái ösztönösen elutasították azt, ami ma már egy gyermeknek is nyilvánvaló - hangoztatta Lovász László.

Semmelweis Ignác ideje óta sokat változott a tudományos megközelítés: ma szabályok és módszerek alapján zajlik a munka. Csak a bizonyítékokon alapuló ismeretet tartják tudományosnak - jelezte.

Lovász László megemlített egy frissen elindított honlapot, amelynek első cikke a kanyaróval foglalkozik. A védőoltás fontossága messze nem annyira elfogadott, mint amennyire annak lennie kellene - vélekedett.

Nem kell magyarázni, mennyire összetett az egészségügyi rendszer. Az Akadémia éppen ezért fontosnak tartja, hogy legyőzze a 21. század kihívásait, és a tudomány eszközeivel ne csupán az orvosi témákkal birkózzon meg, de a szisztéma egészével - hangoztatta az intézmény elnöke.

Semmelweis Ignác Forrás: Origo

A Magyar Közlönyben múlt év novemberében jelent meg: a kormány Semmelweis Ignác-emlékévvé nyilvánítja 2018-at, hogy méltó módon emlékezzen meg „az anyák megmentőjéről” születésének kétszázadik évfordulóján.

A kabinet mind az anyaországban, mind a határon túl és diaszpórában élő magyarság körében szorgalmazza olyan rendezvények szervezését, valamint oktatási anyagok készítését, amelyek Semmelweis Ignác munkásságához kötődnek, és hozzájárulnak a méltó megemlékezéshez - írták.

Semmelweis Ignác (1818-1865) a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja. Ő vette észre először, hogy a gyermekágyi láz fertőzés következménye, és a fertőzést az orvos keze terjeszti.