A valódi Ryan közlegények legvéresebb napja

Omaha
Az Omaha parton rendkívül súlyos veszteségek érték a partraszálló első, és második hullám katonáit is
Vágólapra másolva!
Hetvennégy éve, 1944. június hatodikán a hajnali órákban hatalmas armada bukdácsolt a La Manche csatorna piszkosszürke hullámain a francia partok felé. Az időjárás pocsék volt, erős szél fújt, szemerkélt az eső, és az inváziós haderő katonáit tengeribetegség gyötörte. A csatornától távol, a szövetséges főhadiszálláson feszült hangulat uralkodott. Dwight D. Eisenhower tábornok, az angolszász szövetséges haderő főparancsnoka, idegességében egyik cigarettát szívta a másik után. Hatalmas felelősség nehezedett a tábornok vállára, hiszen Ramsay tengernagy, az inváziós flotta parancsnokának a rossz idő miatt a hadművelet elhalasztására vonatkozó tanácsát figyelmen kívül hagyva adott utasítást az Overlord hadművelet megkezdésére. A kocka el volt vetve, és nem lehetett tudni, hogy fényes győzelem, vagy csúfos kudarc vár-e a normandiai partok felé közeledő katonákra.
Vágólapra másolva!

„Ha az El-Alameinnél vívott csata volt a kezdet vége, akkor minden bizonnyal a D-Day, a partraszállás napja volt a vég kezdete."
(Winston Churchil)

Eisenhower tábornok egyik cigarettáról a másikra gyújt

1944. június 4-én és 5-én viharos idő tombolt a La Manche csatorna térségében. A szövetséges főparancsnokság angliai főhadiszállásán rendkívül ideges hangulat uralkodott, mivel a meteorológusok előrejelzése szerint négy-öt napig nem is volt várható az időjárás megjavulása.

Dwight D. Eisenhower tábornok ( a képen középen) ejtőernyősökkel beszélget a D-nap előestéjén Forrás: WW II Pictures

Az 1943 decemberében a szövetséges haderő élére kinevezett főparancsnoknak,

Dwight D. Eisenhower tábornoknak súlyos dilemmával kellett szembenéznie.

Ha az inváziós flotta parancsnokára, Sir Bertram H. Ramsay tengernagyra hallgat, és a rossz idő miatt lefújja a már többször elhalasztott inváziós hadművelet elindítását, akkor újabb négy hetet kell várniuk a kedvező feltételekre.

Sir Bertram H. Ramsay tengernagy (középen balra) a rossz idő miatt a hadművelet elhalasztását javasolta Eisenhower tábornoknak Forrás: Wikimedia Commons

A franciaországi invázió kezdőnapjának meghatározásában ugyanis fontos szerepet játszott a Hold fázisa, illetve ezzel összefüggésben a tengerjárás, mivel a partraszállásnak teliholdkor, a vakár idején, azaz a legalacsonyabb apályszint napján kellett megtörténnie.

Eisenhower komoly dilemma előtt állt Forrás: WW2

A négy hetes további várakozás azzal a kockázattal járt, hogy a németek időközben rájönnek az invázió valódi, eddig sikerrel titokban tartott normandiai helyszínére, ami lehetővé tenné számukra a megfelelő erőkoncentráció kialakítását a kritikus partszakaszon.

Német Panzer VI (Tiger I) nehézpáncélos Normandiában, 1944 nyarán. Létfontosságú volt a partraszállás megindítása még azt megelőzően, hogy a németek nagyobb haderőt vonnának össze a Csatorna térségében Forrás: Bundesarchiv/Scheck

A viharos idő viszont alaposan megnehezítette a partraszálló művelet végrehajtását,

felvetve annak rémét is, hogy a németek a tengerbe szorítják az inváziós erőket.

A főparancsnok hosszas tépelődés után, július 5-én este kiadta a megmásíthatatlan parancsot az Overlord hadművelet elindítására. Döntésében az is szerepet játszott, hogy az inváziós csapatok katonái ekkor már a második napja várakoztak feszült légkörben a zsúfolt hajókon.

A katonák számára a várakozás volt a legidegtépőbb Forrás: Signal Corps

Eisenhower döntésével a kocka el volt vetve: június hatodikán a kora hajnali órákban minden idők legnagyobb armadája felhúzta a horgonyt a dél-angliai kikötőkben, és a hatalmas inváziós flotta keletnek fordította orrát, hogy átkeljen az éjszakai sötétbe burkolózott viharos La Manche csatornán.

Az Overlord hadművelet június 6-án alig negyedórával éjfél után a 81. és 101. amerikai légideszant hadosztály bevetésével vette kezdetét Forrás: D-Day Victory

A „D-Day" azaz a D-nap hajnalán a partraszálló, valamint a kísérő- és szállítóhajók fedélzetén az első hullám mintegy 175 ezer katonája, 1500 harckocsi, 10 ezer gépjármű és 3000 löveg tartott Franciaország felé.

Papírmasé hadsereg a fehér doveri sziklák felett

A június 6. előtti napok a német véderő, az OKW (Oberkommando der Wehrmacht) főparancsnokságán is ideges hangulatban teltek el. Noha a német vezérkar nem rendelkezett arról biztos információval, hogy hol lesz pontosan a szövetségesek várható partraszállási akciója, az angliai nagy csapatösszevonásokról folyamatosan beérkező hírszerzési jelentésekből

a tábornokok számára egyértelművé vált, hogy az invázió bármelyik pillanatban bekövetkezhet.

Erwin Rommel ( a kép bal szélén) valamint a nyugati német haderő főparancsnoka, Gerd von Rundstedt vezértábornagyok a szövetséges partraszállás lehetséges helyszíneit latolgatják Forrás: Bundesarchiv/Jesse

A németek már 1943 vége óta tudták, hogy eldöntött tény a szövetségesek Angliából elindítandó nyugat-európai inváziója. A „leghosszabb nap", azaz a D-Day kezdete képletesen egészen 1943 januárjáig nyúlt vissza. Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill, a brit háborús kabinet feje ugyanis ekkor, a casablancai csúcstalálkozójukon állapodtak meg az európai második front megnyitásáról.

Roosevelt és Churchill a casablancai tanácskozásukon döntöttek a nyugat-európai partraszálló hadművelteről Forrás: Wikimedia Commons

A „három nagy", azaz Roosevelt, Churchill és a szovjet vezető, Sztálin 1943. november végi teheráni találkozóján határozták el véglegesen,

hogy az angolszász szövetségesek a következő év, 1944 tavaszán Nyugat-Európából indítanak támadást a Harmadik Birodalom ellen.

Az OKW számára csupán az volt az egyetlen főfájdító kérdés, hogy vajon hol?

Sztálin, az amerikai elnök és a brit miniszterelnök 1943 november végén, a teheráni konferencián véglegesítették a franciaországi invázió tervét Forrás: Wikimedia Commons

A szövetséges vezérkar az Overlord tervezése során a németek megtévesztésére külön hadműveletet dolgozott ki. A „Fortitude" kódnevű művelettel azt óhajtották elhitetni az ellenséggel, hogy a partraszállás – ahogyan azt a német főparancsnokság legfőbb stratégái is eredetileg gondolták –, Pas de Calais térségében lesz.

A partraszállási hadműveletre gyakorlatozó amerikai katonák angliai kiképzőbázisukon, 1944 tavaszán Forrás: D-Day Victory

A megtévesztő hadművelet részeként Dover közelében furnérból és gumiból épített tankhaderőt, Kent grófság területén pedig egy amerikai fantom hadsereget állítottak fel, és a D-Day előtti hetekben intenzíven bombázták a Pas de Calais környéki vasútvonalakat is.

Nem hittek a „sivatagi rókának”, Rommel tábornagynak

A megtévesztési akció olyan sikeresnek bizonyult, hogy a német nyugati haderő főparancsnokának

Gerd von Rundstedt vezértábornagynak szilárd meggyőződésévé vált a szövetségesek Calais térségbeli partraszállása.

Vele szemben az egyik legtehetségesebb német stratégának, Erwin Rommel vezértábornagynak az volt a határozott véleménye, hogy az angolszász szövetségesek nem Pas de Calais-nél, hanem a normandiai partvidéken fogják végrehajtani az inváziós partraszállást.

Gerd von Rundstedt vezértábornagy( a kép bal szélén) Benito Mussolini (a képen középen) és Hitler társaságában. A tábornagy úgy vélte, hogy Pas de Calais-nél fognak partraszállni a szövetségesek Forrás: Wikimedia Commons

Rommel, a Franciaországban állomásozó B hadseregcsoport főparancsnokaként ezért azt szorgalmazta, hogy az összes bevethető páncéloshadosztályt vonják össze Normandia térségében, közvetlenül a partvonal mögött. A tábornagy úgy vélte, hogy csak akkor van esélyük az angolszász inváziós erők visszaszorítására,

ha a legkritikusabb pillanatban,

az ellenséges csapatok partraszállása közben mérnek rájuk elsöprő erejű csapást.

Rommel vezértábornagy a normandiai partvidéken akarta összevonni a nyugaton állomásozó német páncéloshadosztályokat Forrás: Bundesarchiv

Von Rundstedt sohasem hitt abban, hogy képesek lennének megakadályozni a szövetségesek partraszállását.

Az idős és mogorva vezértábornagy a legütőképesebb erőt, a német páncéloshadosztályokat ezért a La Manche partvidékétől távolabb akarta összevonni, hogy csak akkor küldje csatába a harckocsikat, ha már végleg kiderült, hol ért partot az inváziós erő.

Az egyik elit német alakulat, az 1. "Leibstandarte Adolf Hitler" SS-páncéloshadosztály Tigris-I nehézpáncélosa, a francia hadszíntéren Forrás: Bundesarchiv/Scheck

Az OKW hadműveleti főtisztjei, élükön Alfred Jodl vezérezredessel, vezérkari főnökkel, azonban egységesen Von Rundstedt koncepcióját osztották.

Hitler, mint döntőbíró a két marsall vitájában

A két marsall között súlyos nézeteltérés alakult ki ebben a fontos kérdésben.

Alfred Jodl vezérezredes, az OKW hadműveleti főnöke Von Rundstedt elképzelését támogatta Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Rommel azzal érvelt, hogy a szövetségesek elsöprő légifölénye miatt a felvonuló német páncélos hadosztályok nem fogják időben elérni a partraszállási zónát, és ezzel végleg elszalasztják az ellentámadás legkedvezőbb pillanatát arról nem is beszélve, hogy már felvonulás közben elfogadhatatlanul súlyos veszteségek érik majd a páncélosalakulatokat, a várható intenzív légitámadások miatt.

Von Rundstedt és Rommel. A két marsall közt súlyos nézeteltérés alakult ki abban a kérdésben, hogy hol vonják össze a franciaországi német páncéloserőket Forrás: Bundesarchiv

A két vezértábornagy közötti vitát, mint mindig, most is a legfőbb hadúr, Adolf Hitler döntötte el.

A Führer szokásától eltérően ez alkalommal türelemmel és figyelmesen végighallgatta mindkét marsallja javaslatát. Hitler az intuícióira hagyatkozva maga is úgy vélte, hogy Normandia lesz az inváziós erők elsődleges célpontja, de most Von Rundstedt érvei sem maradtak hatástalanok nála.

Adolf Hitler 1944 júniusának elején kivételesen a tábornokaira, nem pedig az intuíciójára hallgatott Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Adolf Hitler végül kompromisszumos döntést hozott;

elrendelte, hogy néhány páncéloshadosztályt a La Manche partjainál állomásoztassanak, ám az erők zömét – Von Rundstedt javaslatának megfelelően – a partvidéktől távolabb vonják össze. Talán az egész D-Day másként sül el, ha ekkor Hitler nem a Von Rundstedtre és Jodlra, hanem Rommelre és az intuícióira hallgat.

A német bakák a pocsék idő miatt megkönnyebbülten felsóhajtottak

Június 5. esős, szelesen borongós napján a teljes harckészültségben várakozó német védelem – látva az egyre rosszabbra forduló időjárást -, megkönnyebbülten fellélegzett a Csatorna túloldalán.

A németek fellélegeztek, pedig már úton volt az inváziós flotta Forrás: WW II Pictures

A tisztikar a pocsék időjárás miatt biztosra vette, hogy a közeli napokban már nem várható az inváziós flotta felbukkanása.

Rommel vezértábornagy megszemléli az Atlanti-fal erődítményeit. A tábornok június 5-én rövid szabadságra hazautazott Németországba Forrás: Bundesarchiv/Kurth

Maga Rommel vezértábornagy is így látta ezt,

ezért június 5-én rövid szabadságra Németországba utazott.

A kritikus nap, a D-Day a német várakozásokkal szemben azonban már 1944. június 6-án, alig negyedórával éjfél után elkezdődött, az amerikai 82. és 101. légi szállítású hadosztály deszantos erőinek mélyen az ellenséges vonalak mögött történt földet érésével.

Amerikai ejtőernyősök a D- napon Forrás: U.S. Army Photo

A francia partokhoz közeledő inváziós flotta fedezetét ellátó csatahajók és cirkálók nehézlövegei hajnali öt órakor fülsiketítő dörejjel keltek életre, és pusztító zárótűzzel árasztották el a partraszállásra kijelölt öt partszakasz, a Junó, a Sword, a Gold, az Utah és az Omaha területét.

Egy amerikai csatahajó fedélzeti lövegeivel tüzel a partraszállási zóna német állásaira, 1944. június 6-án Forrás: U.S. Army Photo

Pontban reggel 6 óra 20 perckor, az inváziós erők első hullámának partot érésével vette kezdetét a félelmetes hírű német védelmi vonal, az Atlanti-fal áttörésére indított roham.

Győz az óvatos Montgomery tábornagy terve

Az 1. amerikai hadsereg inváziós alakulatainak a hadműveleti terv szerint az Utah, és a „leghosszabb nap" végére véres mészárszékké változott Omaha fedőnevű, mintegy 30 kilométer széles szakaszon kellett partra szállniuk, hogy még aznap létesítsenek mintegy 6-10 kilométer széles hídfőt a következő támadóhullámok számára, valamint egyesüljenek a kora hajnalban ledobott ejtőernyős egységekkel.

Az Overlord hadműveleti térképe Forrás: Wikimedia Commons

A hadműveleti terv elkészítése során a partraszálló erők parancsnokává kinevezett Bernard Law Montgomery tábornagy elképzelése érvényesült, aki az 1942-es dieppe-i fiaskóból okulva, ellenezte azt az amerikai elképzelést, hogy egy viszonylag szűk területre koncentrálva képezzenek áttörési súlypontot.

Eisenhower, a szövetségesek főparancsnoka, és Montgomery tábornagy ( a kép jobb szélén barettben), a partraszálló erők parancsnoka tanácskozás közben Forrás: WWII Pictures

Az óvatos Montgomery tábornagy abban látta a siker zálogát, ha megfelelő számban a nehézfegyverzettel is felszerelt csapatok viszonylag széles fronton, és egyszerre kísérlik meg a partraszállást.

A D-nap során végül Montgomery koncepciója diadalmaskodott.

A brit 2. hadsereg Caentől északra, a Gold, a Sword és a Juno szakaszokon szállt partra.

A brit király 3. gárdahadosztály katonái előrenyomulnak, a partraszállás után Forrás: WWII Pictures

Az angol inváziós hadosztályoknak még a partraszállás első napján meg kellett szállniuk a Bayeux–Caen–Cabourg terepszakaszt, majd páncélostámadást indítani a német főerők lekötésére abból a célból, hogy az Omaha és az Utah szakaszon támadó 1. amerikai hadsereg felfejlődhessen.

A hírszerzés is tudta, hogy az Omaha valóságos húsdaráló lesz

A június 6-i szövetséges partraszállás meglepetésszerűen érte a németeket, akik azonban e váratlan meglepetésből gyorsan felocsúdva mindent megtettek annak érdekében, hogy keserves perceket szerezzenek a partot megrohamozó brit és amerikai katonáknak. Különösen azokra az amerikai alegységekre vártak rettenetes órák, amelyeknek az első hullám részeként az Omaha partot kellett elfoglalniuk.

A katonák már a parttól 16 km-re elhelyezkedtek a rohamcsónakokban Forrás: WWII Pictures

A partraszállás zónájában ez a partszakasz kedvezett legjobban a védőknek,

mivel a széles és lapos homokos part végén magas sziklafal meredt a magasba. Erwin Rommel különös gondot fordított e szakasz megerősítésére. A sziklafal tetejét 12 nagy és erős betonbunker uralta, amelyek egy egymással összeköttetésben álló bunkerrendszer részeit alkották.

Egy német partvédelmi nehézlöveg az Atlanti-fal egyik megerősített betonbunkerében Forrás: WW2

A sziklafal tetejére vezető öt keskeny szurdokhoz géppuskafészkeket telepítettek,

valamint lövegeket és aknavetőket állítottak fel végig a fal hosszában, aminek köszönhetően az Omaha partnak nem maradt egyetlen olyan négyzetcentimétere sem, amit a német géppuskások és tüzérek ne tudtak volna belőni.

Amerikai rohamcsónak úton az Omaha part felé Forrás: U.S. Army Photo

Az amerikai hírszerzés tudott róla, hogy az Omaha rendkívül nehéz, és a németek által nagyon megerősített partszakasz.

Ha rajtuk múlik, egyetlen katonát sem küldtek volna ide,

de ez nem volt megoldható, mivel az Omaha part elfoglalása nélkül több mint egy kilométer széles rés keletkezett volna a frontvonalon.

Alighogy lecsapódtak a rámpák, felugattak a gyilkos géppuskák

Az amerikai támadócsoport parancsnoksága úgy akarta csökkenteni a várható súlyos veszteségeket, hogy a partraszállás előtt az Omaha partszakaszt B-17-es repülőerődök különösen intenzíven bombázták, valamint a csatahajók nehézlövegei is rendesen megszórták.

Az invázió előtt a partraszállási zónát Boeing B-17-es nehézbombázók szórták meg, azonban a ködös időben a pontatlan célzás miatt a bombák nem sok kárt tettek a német állásokban Forrás: U.S. Air Force Photo

A köd és a pontatlan irányzás miatt azonban alig okoztak kárt a német védőkben,

a bombák és a tüzérségi lövedékek zöme jóval az ellenséges állásokon túl, a senki földjén csapódott a talajba. A támadó hullám legénységét már a parttól 16 kilométeres távolságra beszállították a rohamcsónakokba. Az amerikai 116. ezred A, F, és G századának kellett elsőként partot érnie.

A vízbe gázoló katonák első hullámára halálos veszély várt a parton Forrás: Wikimedia Commons

Az ő feladatuk volt, hogy semlegesítsék a német géppuskafészkeket, és mindaddig tartsák a területet, amíg a második hullám is partra száll. A rohamcsónakokat rombolók kísérték, ám a hadihajók által keltett mesterséges ködöt a szél egykettőre szétfújta. A csónakokban szorongó katonák feszülten kémlelték a sziklafal tetején a néma csendbe burkolózó bunkereket.

Alighogy felcsapódtak a rohamcsónakok rámpái, felugattak a német géppuskák, és gyilkos tűzzel árasztották el az Omaha partszakaszt Forrás: YouTube

Közülük többen is optimistán úgy vélték, hogy a hajnali megsemmisítőnek vélt tüzérségi zárótűz, és a B-17-esek mindent elpusztítottak, ezért talán nem is lesz olyan szörnyű a partraszállás. Amikor azonban az első rohamcsónakok megközelítették a partot, elszabadult a pokol, megszólaltak a német lövegek, és halálos tűzzel árasztották el a közelbe érkezett csónakokat.

Rohamcsónakokból kiugráló amerikai katonák a partraszállás napján Forrás: U.S. Army Photo

Számos hajó kapott telitalálatot, és azonnal elsüllyedt. Azok a rohamcsónakok sem jártak sokkal jobban, amelyek elérték a fövenyt.

Alighogy lecsapódtak az orr-rámpák, felugattak a rettegett német MG 42-es géppuskák,

és halálos lövedékzápor árasztotta el a derékig vízben gázoló amerikai katonákat.

Pillanatok alatt véres mészárszékké vált a német MG-42-es gyorstüzelő géppuskák által belőtt partszakasz (A kép jelent a Ryan közlegény megmentése c. amerikai filmből) Forrás: YouTube

A németek rendkívül hatásosan tüzeltek, volt, hogy egy géppuskalövedék három-négy amerikai katona testét is átfúrta. A parti tócsák hamarosan vérvörösre változtak, a homokos partot pedig elborították a támadók holttestei.

Az igazi Miller százados hősi története

Az első hullám súlyosan megtizedelődött, és az életben maradt katonák pedig képtelenek voltak a szakadatlanul tüzelő német bunkerek közelébe jutni. A második hullámot szintén súlyos veszteségek érték, miközben partot értek.

Az Omaha parton rendkívül súlyos veszteségek érték a partraszálló első és második hullám katonáit is Forrás: YouTube

A támadó hullámmal érkezett Charles Canham ezredes harcrakész katonák helyett a parton álló harckocsi akadályok öntöttvas oszlopai mögé húzódott, és a félelemtől félőrült, teljesen lebénult embereket talált.

A második hullámmal érkező Canham ezredes a parti harckocsiakadályok vasgerendái mögött megbújt sokkos katonákra talált Forrás: WWII Pictures

A mindenre elszánt ezredes ekkor a kezébe kapott egy golyószórót, majd rohamot vezényelt,

és az élre állva elkezdett futni a sziklafal felé, mit sem törődve a német géppuskások gyilkos tüzével. Amikor egy sorozat kiütötte kezéből a gépfegyvert, 45-ös Coltjával tüzelt tovább.

Az igazi "Miller százados", Charles Canham ezredes Forrás: iCollector.com

A hős ezredes látványától magukhoz tértek a katonák is, és gépfegyvereikből vadul tüzelve szaladtak a sziklafal töve felé.

Az ezredes által összegyűjtött csapat behúzódott a meredély előtti töltés mögé. Nyilvánvalóvá lett, hogy a heves német ellenállás miatt a korábban már előre begyakorolt művelet mit sem ér, ezért Canham sebtében új tervet eszelt ki.

Elesett amerikai közlegény az Omaha parton Forrás: WWII Pictures

A „szárazföldi" Bangalore típusú torpedók segítségével utat robbantottak az aknamezőben,

így előrébb tudtak nyomulni. Most már az amerikaiakat védte a meredek sziklafal, mivel a plató szélén felállított német géppuskák holtterébe kerültek a katonák.

A szerencsések, akik túlélték.Sebesült amerikai katonák az Omaha part bevétele után, 1944. június 6. délutánján Forrás: U.S. Army Photo

Canham ezredes összeszedte megfogyatkozott csapatát, majd megrohamozták az egyik szurdokot, amit egy MG 42-es védett.

Az életben maradt katonák Canham ezredes vezetésével megrohamozták a szurdokot védő német géppuskaállást Forrás: Origo

Miközben felfelé nyomultak, megállás nélkül hajigálták maguk elé a kézigránátokat, aminek köszönhetően sikerült végre elhallgattatniuk az útjukat elálló géppuskafészket.

Egyáltalán nincs semmiféle túlzás Spielberg világhírű filmjében: az Omaha csakugyan olyan véres mészárszékké vált az első támadóhullám rohama után, mint a Ryan közlegény megmentésében is látható (Képkocka a filmből) Forrás: YouTube

Ezután már nem volt megállás, az első bunkert felrobbantották, majd a beérkező lángszórósok is munkához láttak:

a német bunkerek sorra elestek, életben maradt védőik pedig megadták magukat.

Rettenetes véráldozatok árán sikerült elfoglalni az Omaha partot Forrás: Origo

A „leghosszabb nap" délutánjára rettenetes áldozatok árán ugyan, de az Omaha part is a szövetségesek kezére került.

Ryan közlegényék véres áldozata

Amikor június 6-án kora reggel befutottak az első hírek a szövetségesek normandiai inváziójáról az OKW berlini központjába,

a vezérkar megtévesztő akciónak értékelte a partraszállást,

és nem engedélyezte a normandiai partvidéktől távol állomásozó páncéloshadosztályok azonnali bevetését, sőt azt sem tartották szükségesnek, hogy a hajnalba nyúlt tanácskozás után még alvó Hitlert felébresszék.

A D-Day végül fényes, de súlyos véráldozatokkal terhelt győzelmet hozott a szövetségeseknek Forrás: WW2 IN COLOR

Késő délutánra, amikor a németek felocsúdtak, már minden elveszett, és a szövetségesek szilárdan megvetették lábukat a normandiai fövenyen.

Az Omaha part napjainkban Forrás: Wikimedia Commons

Bekövetkezett az, amit Rommel megjósolt;

a normandiai hadszíntérre vonuló német páncélososzlopokat az angol–amerikai légierő szűnni nem akaró rácsapásai éppen a kritikus órákban akadályozták meg abban, hogy még a parton indítsanak ellentámadást a szövetségesekkel szemben, visszaszorítva őket a tengerbe.

Az Omaha part „Ryan közlegényei" véres áldozatukkal megnyerték a csatát. Forrás: WWII Pictures

Az Omaha part „Ryan közlegényei" véres áldozatukkal megnyerték a csatát.