Időpocsékolásnak nevezte az orvostársadalom az 1800-as években a kézmosást. Egy másodpercig sem értettek egyet Semmelweis Ignác gyermekágyi láz kóroktanának elméletével. Az anyák megmentője azonban kitartott elmélete mellett. A magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja kétszáz éve, 1818. július elsején született Budán. A kormány 2018-at ezért Semmelweis Ignác-emlékévnek nyilvánította.
Az 1800-as évek elején a bécsi közkórházakban (Allgemeines Krankenhaus) tömve voltak a nőgyógyászati részlegek várandós nőkkel, anyákkal és a csecsemőkkel. Legalábbis jó esetben. Amíg a bécsi egyetem I. számú klinikájának szülészeti osztályán a kicsiket az orvostanhallgatók látták el, addig a II. számú klinikán a szülésznők végezték ugyanezt a feladatot.
Mindkét részleget ingyenesen vehették igénybe a város szegényei.
Az egyes számú egység azonban kevésbé volt népszerű a szülő nők körében.
És ennek az égvilágon semmi köze nem volt ahhoz, hogy az oda kerülő nők a kor viszonyaihoz képest milyen minőségű ellátásban részesültek. Sokkal inkább a számok riasztották el az anyákat: a másodikban ugyanis a gyermekágyi lázban elhunyt nők aránya 4-5 százalékot tett ki, míg az elsőben ennek dupláját, mintegy 9-10 százalékot.
Nem találtak magyarázatot a rejtélyes elhalálozásokra
A gyermekágyi láz annak idején szörnyű betegségnek számított,
amit korábban gyakorlatilag nem ismertek az orvosi hivatás képviselői.
Pedig gyakran megesett, hogy a születés után a nők belázasodtak, hasi nyomást éreztek magukon, bűzös folyást tapasztaltak, és vérzés is felléphetett. A folyamat romlását a gyengeség, alhasi feszülés, hányinger, hányás, a hason kialakuló vörös csíkok, valamint a sokk tünetei jelezték.
Ilyen volt a nyugtalanság, szapora pulzus, a felgyorsult légzés, és a megemelkedett vérnyomás.
Végül néhány napon belül szepszis, azaz vérmérgezés lépett fel, és a rettegett fertőzés eszméletvesztéshez, majd halálhoz vezetett.
Annak idején azonban senkit nem érdekelt különösebben, hogy vajon a két közkórház halálozási statisztikái közötti különbség minek tulajdonítható. Az orvosok egyszerűen nem látták a napi gyakorlatban a különbséget, és nem véletlenül.
Ezért elfogadták ezt a szomorú helyzetet, mert egyszerűen nem találtak rá magyarázatot. Egészen addig, amíg nem érkezett Bécsbe egy fiatal magyar orvos, Semmelweis Ignác, aki mindent megváltoztatott.
Barátja halála inspirálta a titokzatos halál okának kutatására
Semmelweis Ignác Fülöp 1818. július 1-jén született Budán, ahol szülei virágzó fűszerüzletet üzemeltettek. Nem kevesebb, mint tíz testvére volt, és hogy ne legyen az utókornak könnyű a dolga, szinte valamennyien másként írták a nevüket. A teljesség igénye nélkül például így: Semmelweiss, Semmelweis, Semelveisz. Ignác egyetemi tanulmányait Budán és Bécsben végezte.
A törekvő fiatalember szinte naponta látogatta az anatómiai részleget, és számtalan boncolást végzett. Orvosdoktor diplomát, szülészmesteri oklevelet szerzett, majd sebészdoktorrá avatták. Az 1845-ös évtől pedig már a bécsi közkórházban dolgozott.
Semmelweisnek nem volt könnyű természete, így néha bizony nehezen jött ki az orvostársaival.
Mégis igen mélyen megérintette, amikor barátja, Jakob Kolletschka törvényszéki orvosprofesszor boncolás közben megvágta az ujját, majd nem sokkal később elhunyt.
A professzor magas lázban és hasi fájdalmakban szenvedett, és igen gyorsan meghalt. A modern orvostudomány Jakob Kolletschka halálának okát a klasszikus vérmérgezéssel azonosítaná, akkoriban azonban még nem ismerték a szepszis természetét.
Semmelweis azonnal hozzáfogott, hogy kiderítse, mi okozhatta barátja halálát.
Megfigyelte és elemezte a hasonló eseteket, böngészte a szakirodalmat, és hamarosan rájött, hogy mi áll az addig megmagyarázhatatlan esetek hátterében. Tévedünk, ha azt hinnénk, a kor orvostársadalma ezért ünnepelni kezdte a magyar doktort. Egyáltalán nem így történt, nem hittek neki, sőt, esetenként bolondnak titulálták.
Reflexszerűen elutasították a gőgös kollégák
Bár nem Semmelweis Ignácról kapta a nevét, a Semmelweis-reflex kifejezés mégis szorosan kapcsolódik a magyar orvos egyedülálló felfedezéséhez és munkásságához.
A Semmelweis-reflex az új felfedezések, eredmények elutasítását jelenti a berögzült normák, uralkodónak tekintett elméletek vagy paradigmák miatt.
A tudósvilág csak utólag követte meg a magyar orvost azért, hogy eleinte nem hittek neki, és az őt igazoló tények ellenére is ragaszkodtak a korábbi dogmákhoz.
A szülő nők akár harminc százaléka lett a gyermekágyi láz áldozata a kórházakban, ám ahol Semmelweis Ignác dolgozott, ezt a számot sikerült egy százalék alá szorítani"
– mondta Áder János köztársasági elnök a Semmelweis-reflex kapcsán az emlékév nyitórendezvényén a napokban. – Amikor Semmelweis rádöbbent, hogy a boncteremből ő maga és a medikusai szállítják a halálos kórokozót, bevallotta: „jóhiszeműen tettem, de gyilkoltam".
Az egyszerű, klórmész-oldatos fertőtlenítő kézmosás ma már banális eljárásnak tűnhet,
de az anyák megmentője idejében orvostársai tévútnak, feleslegesnek és értelmetlennek találták. És ma, kétszáz év múltán, minden, amit az orvoslás első számú törvényéről, a sterilizálásról tudunk, az Semmelweis Ignác tálkáinál kezdődött."
Büszkék voltak a „kórházi szagukra"
Semmelweis felfedezését a korabeli orvosi társadalom csípőből elutasította. Akkortájt ugyanis úgymond valóban büszkék voltak a „kórházi szagukra", amelyet a kezükön hordoztak, hiszen ezzel is jelezték orvosi státuszukat.
Ráadásul a magyar doktor kézmosási protokollját időrablónak és feleslegesnek tekintették.
Emellett nem mellékesen dühösen reagáltak arra a felvetésére, hogy ők maguk lennének a felelősek a kórházakban elhunyt szülő nők haláláért.
Nagy kérdés, hogy a korabeli orvostársadalom vajon miért utasította el olyan vehemensen Semmelweis Ignác elméletét. A válasz talán abban rejlik, hogy az túlságosan is egyértelmű volt a maga egyszerűségében.
„Semmelweis önmagát is becsapta, és ahelyett, hogy megállapítását a megfelelő folyóiratokban publikálta volna, egyszerűen csak állította, hogy igaza van, és kötelezett másokat, hogy kövessék az utasításait" – mondta Szél Ágoston, a híres orvos nevét viselő, Semmelweis Egyetem rektora az emlékév kapcsán.
Ráadásul Semmelweis a kollégáival folytatott kommunikáció során is egyfajta kényszerítő hangot használt, amely nem igazán segítette megérteni és elfogadhatóvá tenni az elképzeléseit."
Személyiségének ellentmondásai, valamint korai és drámai halála csak tovább növelte a szakadékot zseniális felfedezése és téziseinek hosszú ideig tartó elutasítása között.
Könnyebb volt elutasítani, mint alkalmazni
Semmelweis nem rendelkezett mai, modern értelemben vett bizonyítékokkal ahhoz, hogy igazolja az elméletét.
A magyar orvos oldalán csak a megfigyelések és tapasztalatok álltak, a másik oldalon viszont a vaskalaposság.
Felfedezését könnyebb volt elutasítani, mint alkalmazni.
Több mint tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Louis Pasteur egy tudományos konferencián bemutassa a baktériumokat, amivel fényesen igazolta Semmelweis elképzelésének helyességét, végleges választ adva a fertőzések okára. De ekkor - Semmelweis szempontjából - már késő volt.
Amikor kitört az 1848-as forradalom, a bécsiek gyorsan megszabadultak a magyar orvostól,
akinek távozásával megszűnt a kényelmetlen és kényszerű kézmosás,
aminek köszönhetően persze újra emelkedni kezdett a halálozások száma. Semmelweis Ignác néhány év múlva már a pesti Rókus kórház főorvosaként dolgozott, és megjelent egy hosszabb cikksorozata is a gyermekágyi lázról.
Nézeteit azonban még mindig nagyon kevesen fogadták el, sőt, ezzel még több ellenséget szerzett magának az orvostársadalomban. Nem véletlen tehát, hogy Semmelweis megkeseredett emberré vált. Valószínűleg a bűntudat is gyötörte.
„Gyilkoltam - jóhiszeműen tettem, de gyilkoltam - meg akartam menteni a gondjaimra bízott szülő nőket. Azt hittem, minél szorgalmasabban boncolok, annál inkább rájövök a titkos okra, mely megöli őket. Ezért boncoltam, s az ujjamon tapadó hullaméreggel öltem meg őket" – emlékezett később.
Egyszerűen beleőrült az elutasításba
Az 1860-as években Semmelweis egyre irracionálisabbá és pszichotikusabbá vált, magaviseletében az elmezavar tüneteit észlelték.
Végül bevitték a döblingeni elmegyógyintézetbe, oda, ahol Széchenyi István is utolsó hónapjait töltötte.
Úgy tudni, hogy Semmelweis többször is erőszakoskodott és agresszíven viselkedett, ezért ápolói súlyosan bántalmazták.
A brutális veréseknek köszönhetően a magyar orvos több csontja eltört,
és súlyosan megsérült a mellkasa is. Orvos nem láthatta el, ezért a sebek elfertőződtek, és mintegy két hét múlva - ez volt a sors iróniája - vérmérgezésben elhunyt.
Azt, hogy mi történt pontosan, senki sem tudja. Egyes elméletek szerint maguk a kollégái vitették be csellel, és felesége közreműködésével az elmegyógyintézetbe, hiszen szinte a teljes orvostársadalom az elmélete ellen volt. Más elképzelés szerint viszont szifilisz okozta a tüneteit. Megint más elmélet azt állítja, egyszerűen beleőrült, hogy semmibe vették a felfedezését.
Milliók életét mentette meg a magyar orvos felfedezése
„Semmelweis Ignác esély kapott, hogy bizonyítson és ő bizonyított" – hangsúlyozta a magyar orvosra emlékezve Áder János.
– „Most, amikor közel kétszáz év elteltével újra felidézzük alakját és életművét, büszkék lehetünk arra, hogy magyarnak született, és hogy az országunkban sikerre vitte elképzeléseit. Bár a diadal sokszor késni szokott, az orvos végsikere nem maradt el.
A gyógyítás embereinek nézetet kellett váltaniuk, de felfedezése túlélte őt.
Semmelweis ezzel újjáírta az egész orvostudományt, és a fertőtlenítés mindenhol az orvosi beavatkozások alapjává vált. Ezért is van ott a helye a mérföldköveket lerakó legnagyobb tudósok között."
Nem túlzás azt állítani, hogy Semmelweis Ignác korszakalkotó felfedezésével emberek millióinak mentette meg az életét.