Tudja-e, hol található az elátkozott forrás, amiben minden kővé válik?

2018.06.25. 16:48

Az Egyesült Királyság területén több olyan régi és legendás forrás is található, amiben megkövesednek a beléjük került tárgyak. A múltban úgy tartották, hogy e „kutakat” gonosz varázslat sújtja, ezért a középkor embere sohasem kockáztatta meg, hogy az „elátkozott” kutak vizéből merítsen.

Rontásnak és démonok művének vélték

A Mother Shipton parkban csordogáló híres forrásról a névadója, eredeti nevén a boszorkánysággal is megvádolt mágusnő, Ursula Sontheil (1488-1561) ) után a környékbeliek azt tartották,

hogy a forrás vízébe kerülő tárgyak a boszorkány varázslata miatt válnak kővé.

Ezért sohase kockáztatták meg, hogy megközelítsék a szerintük elátkozott helyet.

A középkorban úgy tartották, hogy a kövesítő forráson a híres boszorkány, Usrsula Sontheil rontása ülForrás: Wimp

Az emberek ezzel kapcsolatos hiedelmét azok a kis gallyak, levelek és időnként a forrás vizébe esett elpusztult madarak tetemei, amelyek rövid idő alatt kővé váltak, szilárd meggyőződéssé tették.

A forrással kapcsolatos középkori félelmeket csak fokozta, hogy a barlang feletti szikla pont úgy néz ki, mint egy óriás koponyájaForrás: TripAdvisor

A középkori emberek nagyon babonásak voltak, hiedelemvilágukat át-meg átszőtte a miszticizmus,

a gonosz szellemekben, boszorkányokban és a démonok létezésében való hit.

A környékbeliek által félt, és mágusnak, illetve boszorkánynak tartott nő élete nagy részét a barlang környékén élte leForrás: York Press

Így hát nem is csoda, hogy egy időben komolyan azt hitték, ha megérintik Mother Shipton hírhedt „kútjának” vizét, ők maguk is kővé válnak. Ráadásul – fokozandó a borzongást – a középkorban rettegett vált forrás oldala pont úgy néz ki, mint egy óriás koponyája.

A forrás környékén élte le életét a boszorkánynak tartott mágusnő

A legenda szerint a forrás névadója, Mother Shipton, eredeti nevén Ursula Sontheil a „kövesítő kút” közelében található barlangban született, és ebben az erdőben élt. A furcsa kinézetű és természetű, boszorkányra emlékeztető Ursula a helyiek gúnyolódása, piszkálódása miatt vonult el az erdőbe.

Egyedül, magányosan élt, és tanulmányozta az erdőt, virágokat, gyógynövényeket gyűjtött,

amelyekből orvosságokat készített.

A boszorkánynak vélt Ursula Sontheil az erdőben gyűjtött gyógynövényekből orvosságokat készítettForrás: Ancient Origins

Élete nagy részét a barlang körül töltötte el a mágus hírébe került nő.

A középkor, illetve a boszorkányhit elmúltával a 19. században beköszöntött a racionalitás, és a természettudományokba vetett hit kora.

A vízből kiváló ásványi sók miatt mészkőbevonat képződik a forrás vizének kitett tárgyakonForrás: High Grange Holiday Cottages

Ennek köszönhető, hogy az utóbbi 150 évben több tudományos analízis is feltárta, illetve bebizonyította, hogy mi áll a varázslatos kövesedés hátterében:

a kétféle anyakőzetből (tufa és travertine) felépülő forrás vizének nagyon magas, a szokásosat messze meghaladó az ásványianyag-tartalma.

Ennek tudható be, hogy az ásványi anyagok kiválása, a kövesedés nagyon gyorsan megy végbe, egy teddy mackó például alig 3-5 hónap alatt kővé válik a forrás vizétől.

A fejét vesztett király, I. Károly a forrásvidéket egy élelmes nemesnek adta el

A Mother Shiptonra való legkorábbi fennmaradt írásos utalás VIII. Henrik király antikváriusától származik,

aki 1538-ban meglátogatta a híres forrást,

amelynek az előző évszázadhoz képest ekkorra már jelentősen megváltozott a megítélése. A királyi tisztviselő feljegyezte, hogy a kutat sokan látogatják, sőt, az emberek isznak a vizéből, és zuhanyoznak alatta, mert úgy hitték, hogy itt varázslatos, gyógyító ereje van a víznek.

VIII. Henrik angol király (Ifj. Hans Holbein festménye)Forrás: Wikimedia Commons

A 17. század elején egy angol orvos a kútból származó vízmintákat vizsgálta, és azt állította, hogy bármilyen testi elváltozásra csodás gyógymódot biztosít, ha ezzel a vízzel kúrálják a pácienst. Mindez tovább növelte a forrás hírnevét és ázsióját.

1630-ban a park még a királyi erdő része volt

.

I. Károly angol király eladta Mother Shiptont egy élelmes brit nemes úrnakForrás: Origo

Az akkor már országszerte híres és népszerű, sokak által látogatott forrást is magába foglaló parkot I. Károly király

eladta egy helyi úriember, Sir Charles Slingsby részére,

aki – jó üzleti érzékkel megáldva – csoportos látogatásokat szervezett ide. A kút mögött található egy másik vízforrás is, az úgynevezett „kívánságkút”, amelyet ugyanaz a víz táplál, mint a kövesítő forrást.

A híressé vált forrás tulajdonjogát Sir Charles Slingsby szerezte meg a királytólForrás: The Public Catalogue Foundation

Ez utóbbi arról kapta a nevét, hogy már több mint 300 éve szokás, hogy ez előtt tesznek titkos kívánságot a látogatók. De az is szokássá vált az idők során, hogy azok, akiknek valóra vált a kívánságuk, értesítik a személyzetet és visszamennek, hogy újabb kívánságot tegyenek.

A hely népszerűsége napjainkig töretlen maradtForrás: Geograph

Sőt, napjainkban a technika vívmányainak köszönhetően már az is elég, ha csak telefonálnak, hogy helyettük és nevükben mondják el a kívánságot, és csekken vagy kártyával fizetnek a szolgáltatásért.

Rég elhunyt gyermekek egykori, kővé vált játékai

Az Egyesült Királyság területén egyébként több olyan, a Mother Shiptonhoz hasonló víz található,

ahol gyorsan megkövesednek a dolgok.

Az egyik az Abraham-fennsík (Heights of Abraham) és a Magas Sziklacsúcs (High Tor) közt zubogó Derwent folyó, amelynek vizében szintén minden megkövesedik.

A Derwent folyó vize az átlagosnál jóval nagyobb arányban tartalmaz ásványi anyagokatForrás: Wikimedia Commons

A fennsík és a sziklacsúcs függőleges oldalaiból csörgedező forrásnak ugyanis igen magas a mésztartalma.

A levegőn a víz egy része elpárolog, és visszamarad a mész. Azokon a tárgyakon pedig, amelyeken e nagy mésztartalmú víz átfolyik, mészfilm bevonat képződik, és ez rövid időn belül mészkő szilárdságúvá válik. A fás rostok elnyelik a vizet, és sejtjeiben lerakódik a mész, ami hamarosan kőkeménnyé válik, a vízbe esett faág így megkövesedik.

Mészkőlerakódással bevont kerékpárForrás: TripAdvisor

Nagyon kevés kivétellel ezeknek a forrásoknak a vize az átlagosnál jóval több meszet, magnézium-oxidot, és más oldott ásványi anyagot tartalmaz, melyeket föld alatti útjuk során akkumulálnak.

A „boszorkány”, Ursula Sontheil szobra a barlang bejáratánálForrás: TripAdvisor

Az Egyesült Királyság Chesire megyéjében olyan sóágyak fekszenek,

melyeken a keresztülfolyó víz ásványi sókban bő forrásként halad tovább,

majd beletorkollik e folyóba, amelynek így válik magnézium-oxidban (MgO), bárium-szulfátban (BaSO4) és stroncium-oxidban (SrO) gazdaggá a vize.

Kővé vált régi gyerekjátékokForrás: Origo

A környéken található három kövesítő forrás tele is van mindenféle, az ásványi só lerakódás miatt megkövesedett tárggyal. Sok holmit nagyon messziről, így többek között Kanadából és Ceylonból hoztak ide, a szeretet és szerelem zálogaként. De találhatók itt a múlt emlékeként olyan játékok is, melyek már rég elhunyt, egykori gyermekeké voltak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK