A diplomáciai etikett, az államok közötti külpolitikai érintkezés írott és íratlan szabályai hosszú, több évszázados múltra tekintenek vissza. A diplomácia írásos és szóbeli jegyzékeit a választékos és kifinomult stílus valamint az udvarias hangnem jellemzi még nehéz, konfliktusos ügyekben is. Akadnak azonban a kivételt erősítő szabályok, amelyek közül a leghíresebb a zaporozsjei kozákok 1676-ban IV. Mehmed szultánnak írt válaszlevele, amit a padisah aligha tett ki az ablakba.
Ez már nem a szultánok, hanem a nagyvezírek kora volt
Az Oszmán Birodalom 17. századi történetében IV. Mehmed szultán uralkodása fordulópontnak tekinthető. Az 1642-ben született és formálisan hatéves korában trónra emelt gyermek szultán
csak 1656-ban vette saját kezébe a hatalom gyeplőjét.
Ekkora azonban már véget ért az oszmán hatalom fénykora, attól függetlenül, hogy a birodalom éppen IV. Mehmed hosszú uralkodása idején érte el a legnagyobb kiterjedését.
A Bizáncot meghódító II. (Fatih) Mehmed, vagy a Közel-Keletet és Észak-Afrikát oszmán fennhatóság alá helyező I. (Yavuz) Szelim, - aki elsőként vehette fel török uralkodóként az iszlám kalifája címet is -, nemkülönben fia, a Magyarországot megszálló I. (Kanuni) Szulejmán szultán ideje ekkor már csak régi dicsőségként élt a török alattvalók emlékezetében.
A 17. századra a harcias, és személyesen hadba szálló szultánok ideje végérvényesen lejárt;
IV. Mehmed utódaihoz hasonlóan a hárem fülledt intrikáinak foglyaként kormányzott, tovább mélyítve a birodalom válságát.
Azt, hogy a 17. század végéig mégsem roppant meg végzetesen a török hatalom, a szultán egyedül tehetséges nagyvezíreinek, a Köprülüknek, illetve a nagyvezíri méltóságot 1676-ban elnyert Kara Musztafának, az Oszmán Birodalom utolsó nagy formátumú vezetőjének köszönhette.
(A sors iróniája, hogy a birodalom rapiddá váló hanyatlását is éppen Kara Musztafa gyorsította fel Bécs 1683-as sikertelen ostromával, ami a Magyarországot visszafoglaló általános hadjárattá teljesedett ki.)
A padisah behódolást követel, ellentmodást nem tűrő hangon
Az 1672-ben a dél-ukrajnai területek feletti hegemónia megszerzésére indított hadjárat, a négy évig tartó török-lengyel háború a Porta vereségével ért véget. Az 1672-1676 között zajló csatározásokban a kozákok a keresztény lengyel csapatok szövetségeseiként
már ízelítőt adtak a törököknek abból, hogy mennyire kiváló és félelmetes harcosok.
A kozákok fontos szerepet játszottak a hadakozás sorsát döntően meghatározó 1673. novemberi második chocimi csatában,
ahol az egyesült keresztény hadak súlyos vereséget mértek a szultán csapataira.
Sobieski János lengyel király e győzelmet kihasználva Lvov, majd Trembowla illetve Wojnilow mellett is megverte a törököket, és több jelentős erősséget visszafoglalva, az 1676. októberi Zurawno-ban megkötött békeszerződéssel megszilárdította a Lengyel Királyság hatalmát e területek felett.
A nagyvezíri méltóságot 1676-ban elnyert Kara Musztafa a dél-orosz vidék megszállásával látta kiküszöbölhetőnek a lengyelektől elszenvedett vereséget.
Itt kerülnek ismét képbe a kozákok,
akik korábban az általuk birtokolt dél-ukrajnai területeket az orosz cár védnöksége alá helyezték.
Az 1676-os hadjárat előtt a török szokásoknak megfelelően
IV. Mehmed egy, a címeit és hatalmát keleties dagállyal részletező tugrát küldött a kozákok hetmanjának,
amelyben ellentmondást nem tűrő hangon követelte a meghódolást:
,,Én, a Szultán, a Tündöklő Porta ura, Muhammed fia, a Nap és a Hold fivére, Isten unokája és földi helytartója, a Makedón, Babilóniai, Jeruzsálemi királyságok, Nagy és Kis Egyiptom ura, a királyok felett király, uralkodó az uralkodók felett, példátlan lovag, senki által sem legyőzött harcos, az élet fájának birtokosa, Jézus Krisztus sírjának megingathatatlan őre, magának Istennek bizalmasa, a muzulmánok reménysége és vígasza, a keresztények megfélemlítője és nagy védelmezője, megparancsolom nektek, zaporozsjei kozákok, hogy önként adjátok meg magatokat nékem, mindenfajta ellenállás nélkül, és engem a ti támadásaitokkal sem merjetek nyugtalanítani. Törökország Szultánja, IV. Muhammed" (Zicherman István fordítása)
Te török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa
Ám amit erre válaszul kapott, azt aligha tette ki az ablakba az Oszmán Birodalom szultánja, és az iszlám kalifája.
A zaporozsjei kozákok ugyanis cseppet sem ijedtek meg a padisah fennhéjázó fenyegetőzésétől,
és a szultáni tugrára Iván Szirko atamán nevében gúnyos, trágár írásos választ küldtek, amelyben mintegy csúfolódásként, egyesével is végigvették a szultán tugrában felemlített címeit,
melyeket válogatottan ordenáré trágárságokkal kommentáltak.
A levél eredetije nem maradt fenn, csak egy későbbi, 18. században orosz nyelven lejegyzett másolata, melynek tartalma szerint Szirko atamán a következőket válaszolta IV. Mehmednek, az összes kozák nevében:
„A zaporozsjei kozákok a török szultánnak!
Te - török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára! Az ördögbe is, hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt sem bírsz agyoncsapni? Az ördög kiszarja, a sereged meg felzabálja. Nem vagy te jó arra, hogy keresztény fiak éljenek alattad, a seregedtől nem félünk, földen és vizen megütközünk veled. Te babilóniai szakács, makedóniai kerékbetörő, jeruzsálemi serfőző, alekszandriai kecskebaszó, a Nagy és Kis Egyiptom disznópásztora, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszkiji gonosztevő, a világ és alvilág bohóca, magának a viperának unokája, és a faszunk görbülete. Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej, hogy baszom azt anyádat. No, imgyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony. Még a keresztények disznajait sem fogod te terelgetni. Most befejezzük, mivel a dátumot nem tudjuk, kalendáriumunk nincs, a Hold az égen (Megjegyzés: ez egy szójáték, mert hónapot is jelent a ,,meszjac"), az év az évkönyvben, a nap meg ugyanaz, mint nálatok. Ezért seggbe is csókolhatsz minket.
Iván Szirko ezredatamán és az egész zaporozsjei sereg"
A diplomáciatörténet nem ismer még egy ehhez hasonló stílusban megírt, uralkodónak címzett levelet.
Hogy milyen hatást váltott ki IV. Mehmedből a zaporozsjei kozákok válasza nem tudjuk, ám történelmi tény, hogy az eredeti tervektől eltérve, a rákövetkező évben mégsem indult meg török had a kozákok uralta Zaporozsej ellen.
Arról sem szól a fáma, hogy vajon milyen sorsra jutott a diplomatikusnak aligha nevezhető üzenetet a fényes Portának átadó küldött, de ismerve a korabeli török szokásokat, aligha élhette meg a hosszú és békés öregkort.