Egy most megjelent tanulmány azt állítja, hogy legnagyobb valószínűség szerint középkori hamisítvány a Krisztus halotti lepleként számontartott torinói lepel, amelyet ezúttal törvényszéki vizsgálatnak vetettek alá a kutatók, kizárólag a vérnyomoknak vélt vörös foltokra koncentrálva a relikvián.
Az bizonyos, hogy nem festmény a lenyomat
Az egyebek között vérnyomelemzést alkalmazó, valamint egy önkéntes és egy próbababa bevonásával végzett nyomozás eredményeit a Journal of Forensic Sciences című folyóiratban publikálták.
A torinói lepel néven híressé vált ereklye a legenda szerint Názáreti Jézus halotti leple:
az evangéliumok tudósítása szerint Krisztus testét gyolcsba csavarták az után, hogy levették a keresztről, majd ebben is temették el.
A 4,37 méter hosszú és 1,1 méter széles, halszálkamintásan szőtt lenvásznon egy körülbelül 1,75 méter magas, szakállas férfi testének lenyomata rajzolódik ki,
akit láthatóan megkínoztak:
erre utalnak a fején, a kezén és a lábfején található sérülések, valamint egy szúrt seb a szív tájékán.
Az ereklye eredetiségét mindazonáltal eddig nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, a tudósok a mai napig vitáznak róla.
Az mára biztossá vált, hogy nem festmény a lenyomat,
az azonban továbbra is kérdéses, hogy pontosan mely korból származik. A római katolikus egyház nem foglalt hivatalosan állást a relikvia eredetiségét illetően.
Nincs egyezés a vérnyomok folyásiránya között
A szkeptikusok szerint a vászon egy mesterien kivitelezett középkori hamisítvány.
Az 1988-ban elvégzett szénizotópos kormeghatározás szerint 1200 és 1304 közöttből származik,
ám sokan megkérdőjelezik ezen eredmények pontosságát.
A mostani vizsgálat kizárólag azokra a vérnyomoknak vélt vörös foltokra koncentrált, amelyek az áldozat bal kezén és alkarjain lévő sebekből, valamint a Biblia szerint egy lándzsa okozta oldalsó sérülésből származhatnak.
A vizsgálat során az önkéntes csuklójára illesztett apró cső segítségével szimulálták a keresztre feszítésnél használt szög okozta sebből csepegő vért.
A lándzsa okozta oldalsó sérülésből származó vér folyási irányát pedig a próbababán vizsgálták.
A különböző eszközökkel végzett elemzések azt mutatták, hogy a sebekből eredő vér folyási iránya nem egyezik meg a lepelről készített nagy felbontású képeken látható foltokkal, hiába vett fel különböző fekvő pozíciókat az önkéntes.
Maradtak még bőven nyitott kérdések
Az új vizsgálati eredmény ismeretében is maradnak azonban még bőven nyitott kérdések. Az 1978-ban elvégzett részletes vizsgálat során megállapították, hogy a leplen látható alak kontúrját a lenvászon felületi rostjainak megpörkölődése és összenyomódása rajzolja ki.
A kémiai analízis kizárta mesterséges festékanyagok létét a leplen;
a később elvégzett szerológiai vizsgálatok döntő többsége pedig arra az eredményre jutott, hogy a halvány körvonalak anyagát vér, mégpedig az igen ritka, és leginkább a közel-keleti népeknél előforduló AB csoportú emberi vér alkotja.
Dr. Giovanni Tamburelli, a Torinói Egyetem hematológusa számítógépes képfeljavítással fedezte fel még korábban az arcon lévő, és megpattant hajszálerekből származó vérfolyás nyomokat, ami valószínűtlenné teszi a szakértő szerint, hogy a lenvásznon kirajzolódó alak emberi kéz műve lenne.
Olyan, mintha nagy erejű neutronkisülés érte volna a leplet
A lepel rostjaiba beégett kontúr eredetével kapcsolatosan Roberto Hedges, az Oxfordi Egyetem sugárlaboratóriumának vezetője, aki az 1988-as elhíresült C14 radiokarbon kormeghatározásban is részt vett,
határozottan állítja, hogy a leplet erős neutronkisülés érte.
Ian Wilson brit magfizikust – akinek „A torinói lepel” című, 1978-ban kiadott könyve tette széles körben ismertté a relikviát –, a kontúr vászonba égése egyenesen a nukleáris robbanáskor felszabadult sugárzás hatására emlékeztette.
Wilson az oldószerrel is kitörölhetetlen lenyomatról egyértelműen kizárta, hogy azt emberkéz festhette volna rá a vászonra,
mint ahogyan azt a leplet hamisítványnak tartók közül sokan vélelmezik. (A korábban ateista tudós azt is megvallotta, hogy a lepel vizsgálata után hívővé vált.) Az olasz Országos Technológiai és Energiaügyi Fejlesztési Ügynökség kutatócsoportja majd négy évig vizsgálta a kontúr reprodukálásának lehetőségét.
Az alak körvonalai leginkább egy lézerrel textilre rajzolt képre emlékeztették a kutatókat.
Sokéves kísérletezés után, speciális lézertechnika segítségével kibocsátott rövid, de rendkívül intenzív fényimpulzusokkal sikerült a lepelhez hasonló módon elszínezni kisebb szövetdarabok felszínét, de minden erőfeszítés ellenére, csak az alak tört részét tudták reprodukálni.
Paolo Di Lazzaro, a kutatócsoport vezetője szerint: „A teljes kép rekonstruálásához 14 ezer lézerforrásra lenne szükség, ami jelenleg megvalósíthatatlan.”
Ilyen fizikai sugárzást a földön nem ismerünk
Mark Antonacci és Arthur Lind „Részecskesugárzás a testből” című, 2010-ben megjelent közös tudományos publikációjukban összegezték a lepellel kapcsolatos kutatásaik eredményét.
A leplen lévő kontúr, illetve a textilrostok 29 fizikai jellemzőjét vizsgálták.
Megállapításuk szerint a testkontúr által fedett rostok felszíne dehidratált és oxidálódott; az elszíneződés ellenáll a víznek, a savaknak, valamint a hőhatásnak.
További megállapításuk, hogy az alak frontális és háti része egyforma intenzitással rajzolódik ki a lenvásznon,
és Secondo Pia 1898-ban készített híres felvételéhez hasonlóan, a halvány lenyomatról készített kép negatívja 3D-formában rajzolja ki a testet.
Lind arra a következtetésre jutott, hogy ismeretlen eredetű intenzív sugárzás égette bele a lenyomat képét a textilrostokba. Hasonlóan vélekedik Alexander Beljakin orosz magfizikus is, aki úgy gondolja, hogy:
Ilyen fizikai sugárzást a földön nem ismerünk.
Annak ellenére, hogy sok még a megválaszolandó kérdés, érdekes az egybeesés a hagyomány szerinti, a feltámadáskor a sírból áradó bibliai fényjelenség, valamint a modern kor fizikusainak intenzív sugárzással kapcsolatos megállapításai között.
A radiokarbon kormeghatározás szerint a középkorban keletkezett
Az amerikai, nagy-britanniai és svájci egyetemek kutatói által elvégzett 1988-as tesztek eredményét a hívők egy része megkérdőjelezi, arra hivatkozva, hogy a leplen végzett helyreállítási munkálatok az elmúlt évszázadokban befolyásolhatták az eredményeket.
A lepel tulajdonosa, a római katolikus egyház 1988-ban hozzájárulását adta ahhoz, hogy három független sugárlaboratórium elvégezze a lepelből kivágott minták C-14 szénizotópos radiokarbon kormeghatározást.
Egyenként három, jelölés nélküli mintát küldtek el az oxfordi, a zürichi és egy arizonai laboratóriumnak.
A kormeghatározást végzőknek arról sem lehetett tudomásuk, hogy mit vizsgálnak. Mindhárom laboratóriumban arra az eredményre jutottak, hogy a lepel 1200 és 1304 között keletkezhetett.
Krisztus korából származik a lepel textilanyaga
E vizsgálati eredménnyel kapcsolatban egyes szakértők felvetették, hogy az oxfordi, zürichi és arizonai mérések kétséget kizáró bizonyossága megkérdőjelezhető, mivel egy 1532-ben keletkezett tűzben a lepel megpörkölődése eleve kizárja a pontos radiokarbon kormeghatározást.
A lepel alapanyagát vizsgáló textilszakértők az anyagból és a szövési technikából pedig kivétel nélkül arra a következtetésre jutottak,
hogy az az i. u. 1. századból származik,
azt is megjegyezve, hogy a szövési stílus a korabeli Palesztinára volt jellemző.
Gilberto Raes, a Genti Egyetem kutatója határozottan kizárta a szövetanyag középkori eredetét.
Ezért a most publikált új kutatási eredmény is nagy valószínűséggel nem zárja a lepel eredetével összefüggő további vitákat.
Az olaszok által La Sacra Sindoneként emlegetett leplet a torinói Keresztelő Szent János székesegyházban őrzik, és csak különleges alkalmakkor tárják a nyilvánosság elé.