Belehalt 11 csecsemő egy klinikai gyógyszerkísérletbe Hollandiában

viagra, gyógyszerpiac, gyóügyszeripar, illusztráció
Vágólapra másolva!
Tizenegy csecsemő halála miatt leállítottak egy, a Viagra hatóanyagával, vagyis szildenafil-citráttal végzett klinikai próbát Hollandiában.
Vágólapra másolva!

Az Amszterdami Egyetem Kórházának (AMC) közlése szerint a tanulmány hétfői leállításakor a részt vevő 183 várandós nőnek nagyjából a fele szedett szildenafil-citrátot.

Az eddigi eredmények szerint a szildenafilt szedő nők esetében

17 csecsemő jött világra tüdőproblémával, és 11 meghalt.

A kontrollcsoportban mindössze három baba született tüdőproblémával, és egy halt meg.

Forrás: AFP

A tizenegy csecsemő halálát olyan „tüdőprobléma” okozta, amely magas vérnyomást eredményezett a tüdőkben, és amelyet csökkent oxigénszint okozhatott.

A szildenafil-citrátot szedő nők közül 15 még nem szült.

A klinikai vizsgálat 2015-ben kezdődött, tizenegy kórház részvételével. A vizsgálat célja annak kiderítése volt, hogy milyen lehetséges jótékony hatásai lehetnek a fokozott véráramlásnak a méhlepényre olyan anyák esetében, akiknek meg nem született gyereke súlyosan alulfejlett.

– nyilatkozta az AMC.

A Pfizer közleménye

A Pfizer követi a médiában megjelent híreket, melyek helytelenül kötik a vállalat Viagra (sildenafil) termékét egy a termék indikációján túli, független kutatók által kezdeményezett (investigator-initiatied research, IIR) vizsgálathoz. A Pfizer ebben a vizsgálatban semmilyen módon nem vett részt, nem támogatta azt, és terméket sem biztosított a vizsgálatokhoz. Az Amsterdam University Medical Centre vizsgálatvezetői megerősítették, hogy a vizsgálat során a sildenafil egy nem Pfizer által gyártott generikus verzióját használták, a klinikai vizsgálatban résztvevők nem kaptak sem Viagrát, sem Pfizer sildenafilt, sem más Pfizer készítményt.

A Viagra felnőtt (18 éves vagy annál idősebb) férfiak erektilis diszfunkció tüneteinek kezelésére szolgáló készítmény. A termék biztonságosságát és hatékonyságát több mint 15 ezer érintett páciensen elvégzett klinikai vizsgálatok dokumentumai támasztják alá.

Ezúton szeretnénk részvétünk kifejezni a vizsgálatban részt vevők és családjaik felé!