Öt ember meghalt nyugat-nílusi lázban Szerbiában

vírus
A vírus szúnyogcsípéssel kerülhet a véráramba
Vágólapra másolva!
Az idén 70 nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedést regisztráltak Szerbiában, öten már meghaltak a fertőzésben - számolt be a szerb sajtó kedden a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet jelentéséről.
Vágólapra másolva!

Öt éve volt a legnagyobb a fertőzések száma

A legsúlyosabb járvány 2013-ban volt, amikor 238-an betegedtek meg,

és 32 ember bele is halt a fertőzésbe.

Az intézet adatai szerint megbetegedések voltak Belgrádban, Dél-Bánátban, Dél-Bácskában, Nyugat-Bácskában, a Duna-menti körzetben, Észak-Bánátban, Közép-Bánátban és a Szerémségben.

A nyugat-nílusi lázt okozó vírus makettje Forrás: Dreamstime

A fertőzöttek 22 és 84 év közöttiek.

A nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedések jellemzően olyan időszakokban fordulnak elő, amikor sok a szúnyog,

mert a vírus szúnyogcsípéssel terjed. Az első megbetegedések általában július második felében jelentkeznek, a legtöbb beteget pedig augusztusban és szeptemberben regisztrálják.

A vírus szúnyogcsípéssel kerülhet a véráramba Forrás: James Gathany

A fertőzés szempontjából a legnagyobb veszélyben az idősebbek vannak,

akiknek gyengébb az immunrendszerük, valamilyen krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvednek.

Egyiptomban tört ki az első nagy járvány több mint fél évszázada

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először

1937-ben Ugandában azonosították, és 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt.

A vírusgazdák a madarak, közöttük pedig a szúnyogok révén terjed, és az emberre is szúnyogcsípés útján kerül át a kórokozó.

A nyugat-nílusi vírusok elektronmikroszkópos képe Forrás: Washington University School of Medicine

Embereknél a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a betegséget, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki.

Az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel - láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések - jár, magától gyógyul.

Nyugat-nílusi láz okozta bőrkiütések Forrás: PKIDs Blog

Az esetek kis hányadában (1 százalék körül) azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.