Rekordot döntött a napelemes repülőgép

Vágólapra másolva!
Több mint 25 napot töltött a levegőben egy napelemes repülőgép, megdöntötte az egyfolytában repülés eddigi világcsúcsát a pilóta nélküli repülőgépek kategóriájában.
Vágólapra másolva!

Az Airbus cég hétfőn számolt be a Zephyr S nevű légi jármű sikeres landolásáról. Az Arizonából július 11-én indult napelemes repülőgép 25 napot, 23 órát és 57 percet töltött nagyjából 21,33 kilométeres magasságban, túlszárnyalva a Zephyr-program egy korábbi gépe 2010-es világrekordját, amely 14 nap, 22 perc és 8 másodperc volt.

Az Airbus pilóta nélküli légi rendszerekkel foglalkozó részlegének vezetője, Jana Rosenmann szerint a következő napokban ellenőrzik a műszaki adatokat és megkezdik az év második felére tervezett repülések előkészítését a nyugat-ausztráliai Wyndham repülőterén.

Forrás: Airbus

A Zephyr egy Nagy Magasságú Pszeudoműhold (High Altitude Psuedo-Satellite, HAPS), amely kizárólag napenergiával működik.

Az eszköz képes a műholdakéhoz hasonló szolgáltatást nyújtani és repülőgépként is funkcionálni, miközben mindkettőnél jóval olcsóbb.

Az Airbus szerint a szénszálakból készült repülőgép mindössze 75 kilogramm, szárnyfesztávolsága 25 méter. A repüléshez szükséges energiát a szárnyakon elhelyezett napelemek biztosítják, a nappal termelt többletet a könnyű és nagy kapacitású lítium-kén alapú akkumulátorok tárolják, lehetővé téve a hosszú ideig tartó repülést.

(MTI)