Vasat és titánt rejt a pokoli bolygó légköre

A bolygó atmoszférája és csillaga egy művészi ábrázoláson
Vágólapra másolva!
Vasat és titánt rejt egy ultraforró bolygó légköre: a KELT-9b jelű gázóriás 650 fényévnyi távolságra van a Földtől és egyike az úgynevezett "ultraforró Jupitereknek" - közölték szerdán a Berni és a Genfi Egyetem kutatói.
Vágólapra másolva!

Ultraforró Jupitereknek nevezik a csillagászok azokat a Naprendszeren kívüli bolygókat (exobolygókat), amelyek a Jupiterhez hasonlatosak és nagyon forró központi csillaguk és a hozzá való kis távolság miatt maguk is olyan forróak, mint egy csillag.

Korábban rejtély volt a kutatók számára, pontosan milyen is lehet egy ilyen szuperforró gázóriás légköre.

Ezúttal azonban sikerült a svájci kutatóknak a KELT-9b légkörében vas és titán jelenlétét kimutatni gázformában.

A felfedezés alapjául szimulációk szolgáltak, amelyeket a Kevin Heng vezette kutatócsoport nemrég az Astrophysical Journal című tudományos lapban mutatott be.

- közölte Heng. A szélsőségesen magas hőmérséklet hatására a részecskék összeütköznek, kémiai kötések szabadulnak fel, a molekulák egyes atomokra esnek szét, részben ionizálódnak is - tette hozzá Daniel Kitzmann, a Berni Egyetem tudósa.

A szimulációk alapján a berni kutatók megállapították, hogy az ultraforró gázbolygók légkörében atomi vas mutatható ki.

A Genfi Egyetem kutatóinak pedig valóban sikerült a gőzzé vált vas kimutatása, ráadásul egy úgynevezett tranzit megfigyelése révén: a KELT-9b a Földről nézve elhaladt központi csillaga, a KELT-9 előtt.

A bolygó atmoszférája és csillaga egy művészi ábrázoláson Forrás: Denis Bajram

A tranzit során a csillag fénye a gázbolygó légkörén át látható, és speciális műszerek segítségével elemezhetővé válik. Ebből tudtak a csillagászok a légkör összetételére következtetni.

- fogalmazott Jens Hoeijmakers, a tanulmány egyik szerzője.

A vas mellett a titán jelenlétét is kimutatták a KELT-9b légkörében.

Annyira nagy tömegű, hogy nem tud elpárologni

Eddig a szakértők abból indultak ki, hogy az exobolygók egy olyan környezetben, mint amilyenben a KELT-9b is van, teljesen elpárolognának. A most vizsgált gázóriás valószínűleg elég nagy tömegű ahhoz, hogy ellenálljon a teljes elpárolgásnak - véli Hoeijmakers. "Ez a bolygó egy egyedülálló labor annak tanulmányozására, hogyan fejlődnek az intenzív csillagsugárzás mellett létező atmoszférák" - fejtette ki David Ehrenreich, a Genfi Egyetem munkatársa.

Az újonnan megszerzett ismeretek segítenek annak megismerésében is, milyen körülmények uralkodhatnak a távoli csillagrendszerekben lévő bolygókon.

Az eredményekről a Nature című tudományos folyóiratban számoltak be.

(MTI)