Visszatérnek a kipusztított teknősfajok Ciprus partjaira

levesteknős
Vágólapra másolva!
Állatvédők több évtizedes munkájának eredményeként lassan visszatérnek Ciprus partjaira a közönséges levesteknősök és az álcserepesteknősök, amelyeket az ember és a ragadozók majdnem teljesen kipusztítottak évezredes élőhelyükről a 20. század második felére - jelentették be ciprusi tengerbiológusok.
Vágólapra másolva!

Amikor a fajmentési program 1978-ban elkezdődött, a sziget partjain már csak nagyjából 300 fészek maradt, ahová a teknősök visszajártak tojást rakni. Tavaly már mintegy 1100 fészket találtak.

"Talán nem tűnik soknak, ám mivel a teknősök reprodukciós ciklusa akár harminc év is lehet, az eredmények látványosak" - mondta Andreasz Demetropulosz, a program alapítója és vezetője.

A ciprusi partokon nagyjából 200-300 nőstény levesteknős rak tojást, az álcserepesteknősök nőstényeinek száma ennek majdnem duplája.

Levesteknős Forrás: Origo

Az állatvédők mindenekelőtt a teknősökre vadászó ragadozók, főként a rókák ellen kezdték óvni a veszélyeztetett hüllőket, majd 1989-ben sikerült védetté nyilvánítani két kulcsfontosságú partot, hogy se a helyiek, se a turisták ne háborgassák az állatokat.

Korábban a helybeliek a parton táboroztak, grilleztek, nem törődve a fészekrakó teknősökkel, idővel azonban a térségben kialakult az állatvédelem kultúrája, így ha sérült, beteg teknőst látnak az ott lakók, azonnal értesítik a hatóságot - tette hozzá Mirula Hadzsikrisztoforu tengerbiológus.

A teknősök nagyjából 200 millió éve élnek a Földön, a Földközi-tenger azonban csak mintegy tízezer éve ad nekik otthont. Saját "biológiai GPS-ük" visszaviszi őket azokra a partokra, ahová őseik évezredeken át jártak fészket rakni - mondta a biológus.