Megvan, miért repedt meg a Szojuz burkolata

ISS
A Nemzetközi Űrállomás itt még az ISS-hez csatlakozott Endaveour űrsiklóval
Vágólapra másolva!
Az eddigi feltételezésekkel szemben nem mikrometeorit, hanem fúrófejjel okozott belső sérülés miatt keletkezett a hajszálrepedés, majd lépett fel levegőszivárgás a Nemzetközi Űrállomáshoz csatolt Szojuz MSZ-09 űrhajón – mondta hétfőn Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

Bizonyos, hogy nem mikrometeorit volt

„Minden verziót vizsgálunk, igaz, már kizártuk a mikrometeorit eshetőségét, mert a hajó burkolatára nyilvánvalóan belülről történt behatás. Ugyanakkor még korai megmondani mi is volt ez valójában. Egyvalamit el lehet mondani, hogy nem biztos kézzel követték el, ez egyszerűen egy szakember által elkövetett műszaki hiba, a felületen a megcsúszott fúrófej nyoma látható” - ismertette Rogozin, aki szerint a szándékos károkozást sem zárják ki.

Még nem tudni, hogy félbeszakítják-e a decemberig tervezett programot

Mint ismeretes, még augusztus 30-án, szerda éjjel

egy két miliméteres repedés keletkezett

a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) júniusban csatlakozott, és azóta az űrállomással együtt Föld körül keringő Szojuz űrhajó burkolatán.

A Szojuz MSZ-09 startja Bajkonurban Forrás: Ria/Novosti

A legelső hírek DimitrijRozoginra, a Roszkozmosz vezérigazgatójára hivatkozva még arról szóltak, hogy a legnagyopbb valószínűség szerint egy mikrometeorit becsapódása okozhatta a sérülést.

A Szojuz MSZ-09 fedélzetén három asztronauta indult a sorban 56. misszióra a Nemzetközi Űrállomásra Forrás: Victor Zelentsov/Victor Zelentsov

Szergej Prokopjev orosz űrhajós epoxigyantával átitatott anyaggal tömte be a repedést,

és a szivárgás ellensúlyozására az ISS-hez csatolt teherűrhajóról használt fel eközbenoxigént.

A Nemzetközi Űrállomás itt még az ISS-hez csatlakozott Endaveour űrsiklóval Forrás: NASA

A mostani friss bejelentés azonban teljesen más megvilágításba helyezi az esetet.

A Szojuz júniusban érkezett az állomásra három asztronautával a fedélzetén, és az eredeti terv szerint decemberben azzal is térnének vissza a Földre. Arról egyeléőre még nincsen hír, hogy a sérülés miatt előbb visszatérnek-e az űrhajósok.

(Forrás: MTI)