A mélytengeri korallzátonyokat sem kíméli a korallfehéredés

korallzátony, fehéredés
Így fest a korallfehéredés
Vágólapra másolva!
Az ausztrál Nagy-korallzátonyt 2016-ban sújtó tömeges korallfehéredés a mélytengeri területeken, szinte sötétségben élő virágállatokat sem kímélte - állapították meg a kutatók a Nature Communications című folyóiratban publikált tanulmányukban, amelynek eredményei baljós képet festenek a tengeri teremtmények millióinak otthont adót koralltelep hosszú távú egészségéről.
Vágólapra másolva!

Az Ausztrália északkeleti partjainál 2300 kilométer hosszan elnyúló zátonyt az elmúlt években a korallevő töviskoronás tengericsillagok (Acanthaster planci) inváziója, üledékképződés, a vízminőség romlása, az óceánvíz savasodása, 2016-ban és 2017-ben pedig többször is tömeges korallfehéredés sújtotta, gyakorlatilag "megfőttek" a koralltelep egyes részei.

A kutatók eddig úgy vélték, hogy a mélytengeri zátonyok "menedéket" jelentenek az óceánvíz hőmérsékletének melegedése okozta termikus anomáliákkal szemben. A legfrissebb eredmények szerint azonban a tömeges korallfehéredés a sekélyebb és mélyebb vizekben elterülő zátonyokra is fenyegetést jelent.

Így fest a korallfehéredés a felszínhez közeli részeken Forrás: MTI/EPA

A Queenslandi Egyetem, a portugál Tengertudományi Központ és a San Franciscó-i természettudományi múzeum és kutatóintézet (California Academy of Sciences) szakemberei távirányítású járműveket és búvárcsapatokat is bevetve tanulmányozták az ausztrál Nagy-korallzátony északi részének több helyszínét a korallfehéredés tetőzésekor.

Az eredmények szerint a vízfelszín alatt 40 méterrel élő virágállatok csaknem negyedére volt hatással, míg az ennél sekélyebb vizekben élő korallok majdnem felét érintette súlyosan a 2016-os korallfehéredés. A 40 méter mélyen élő kolóniák 6 százaléka, a felszín alatt 5-25 méterrel élők 8-12 százaléka pusztult el.

"Döbbenetes volt látni, hogy a korallfehéredés hatásai ezekre a szinte teljes sötétségben lévő zátonyokra is kiterjedtek, miközben azt reméltük, hogy az elhelyezkedésük védelmet nyújthat nekik ezzel a pusztító természeti jelenséggel szemben" - mondta Pedro Frade, a tanulmány társszerzője.

A különleges korallzátonyt 800 méteres mélységben fedezték fel Forrás: NOAA/Woods Hole Oceanographic Institute

A kutatók szerint a korallfehéredés idején a nyári hidegvíz-feláramlás kezdetben hűvösebb körülményeket teremtett 40 méteres mélységben, azonban amikor a nyár végéhez közeledve a feláramlás megszűnt, a vízhőmérséklet ebben a mélységben is rekordmagasságba emelkedett.

A szakemberek most a sekélyebb vizekben élő és a mélytengeri korallok regenerálódásában megfigyelhető különbségeket tanulmányozzák.

A korallfehéredés a beteg korallzátonyok jellegzetes vonása. Amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallokban élő, azok színét adó algák kilökődnek, és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk.

A Nagy-korallzátony Ausztrália egyik legnagyobb turistalátványossága, amely évente mintegy 6,4 milliárd ausztrál dollárral (1300 milliárd forint) járul hozzá az ország gazdaságához és közvetve több mint 64 ezer munkahelyet biztosít.

Mindeközben Ausztrália továbbra is a világ egyik legnagyobb károsanyag-kibocsátója és a helyi kormányt rengeteg kritika éri, amiért nem tesz eleget az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszaszorításáért.