Itt a világvége, megszületett a tizedik vörös tehén

Vágólapra másolva!
Vörös tehén született Izraelben, ami egy prófécia szerint a világvége előhírnöke lehet. A borjúnak mindenestre tökéletesnek kell lennie, ezt még vizsgálják.
Vágólapra másolva!

Kilenc vörös tehén már megszületett. A tizedik nemrég jött világra, 2000 év után először, Izraelben – írja a The Sun.

Márpedig ez egy ószövetségi prófécia szerint ez azzal jár, hogy felépülhet Izraelben a harmadik Szentély, majd

a vörös tehén feláldozása után eljön a Messiás, azzal együtt pedig a világvége.

Vörös tehén született Izraelben, egy prófécia szerint ez nem jelent jót az emberiségre nézve Forrás: thesun

A vörös tehén születése annyiban nem a véletlen műve, hogy a születése felett az izraeli Templom Intézet bábáskodott, ők ugyanis három éve azon dolgoznak, hogy világra jöjjön a tökéletes tehén. (Csak vörös színű szőre lehet, vagy ha fehér van benne, nem lehet több két szálnál).

Hogy a tehén tökéletesre sikeredett-e, azt egyelőre szakértők vizsgálják.