Több ezer éve nyűvi a fogakat a szénhidrát

burgonya
Vágólapra másolva!
Már ötezer éve is szuvas fogat okozott a szénhidrátban gazdag étrend.
Vágólapra másolva!

Dél-Amerika atlanti-óceáni partjainál már akkor sok szénhidrátot - édesburgonyát és más termesztett növényeket - fogyasztottak az emberek, ami gyakran egészen a foggyökerekig nyúló szuvasodást okozott - olvasható egy nemzetközi kutatócsoportnak a Journal of the Royal Society Open Science című lapban megjelent tanulmányában.

Andre Colonese, az angliai Yorki Egyetem kutatója és munkatársai 70 embertől származó 1345 fogat és a hozzájuk tartozó állkapocscsontokat vizsgáltak meg. Az emberek két helyszínről származtak (Morro do Ouro és Rio Comprido), 5600-3700 évvel ezelőtt a mai Brazília déli részén, az Atlanti-óceán partján éltek.

Egy olyan kultúrához tartoztak, amelyek az utókorra nagyrészt kagylóhéjakból álló szeméthalmokat, úgynevezett sambaquiseket hagytak az utókorra. Találtak ugyanakkor kőeszközöket, fejszeéleket és őrlőköveket, valamint szobrokat is.

Az édesburgonya régen is kedvelt táplálék volt, de nagy szénhidráttartalma miatt nem igazán fogbarát eledel Forrás: PhotoAlto/Laurence Mouton / Altopress/Laurence Mouton

A foganyag izotópos elemzése révén a kutatók megállapították, hogy az emberek nagyjából felerészben hallal és tenger gyümölcseivel táplálkoztak, az étel egyharmada növényi eredetű volt, illetve esetenként fogyasztottak emlős- és madárhúst is.

"Ezért halász-vadász-gyűjtögető emberekként jelölik őket" - mondta el Sabine Eggers, a kutatásban részt vevő osztrák szakértő, a bécsi Természettudományi Múzeum munkatársa. Nyilvánvalóan helyhez kötötten éltek, termesztettek már növényeket, például maniókát és édesburgonyát, mert ezek nélkül a szénhidrátban gazdag termések nélkül nem lettek volna ennyire szuvasak a fogaik.

A vizsgált emberek 80 százalékánál legalább a felső réteg, a fogzománc szuvas volt. Sokaknál mélyebbre is nyúlt, a dentinig, egy negyedüknél pedig a fogbelet is elérte, ahol az idegek találhatók.

"Ez már mélyebb szuvasodás, amely fáj, bűzös és tályogokat okozhat a csontban" - mondta Eggers. Ráadásul sokaknak rések voltak a nem zápfogaik között, ami gyakran előfordul a szénhidrátban gazdag, ezért szuvasodást okozó étrend esetében.

A legrosszabb, szuvasodás okozta lyukat egy fiatal nőnél találták, akinek maradványaira Morro do Ouro lelőhelyen bukkantak. Ő gyerek- és fiatalkorában (2 és 12 éves kora között) a többiekkel ellentétben szinte kizárólag növényi eredetű táplálékot evett. Később sok halat fogyasztott. Ez nem azért történt, mert rájött, hogy a növényi szénhidrátok károsítják a fogait, hanem valószínűleg azért, mert ekkor érkezett valahonnan Morro do Ouróba - véli a szakértő.

Elképzelhető, hogy megházasodott és a férje falujába költözött. "A sambaqui-emberekről tudjuk, hogy olykor több ezer kilométeres távolságokat is megtettek" - fejtette ki Eggers.