Virtuális vudubaba, ülő kolonoszkópia - kiosztották az anti-Nobelt

Horiucsi Akira
Vágólapra másolva!
Az ülő helyzetben végzett ön-kolonoszkópia és a főnök elleni dühöt levezető virtuális vudubaba feltalálói is nyertek csütörtökön az idei anti-Nobel-díjakból.
Vágólapra másolva!

Az Ig Nobel-díjakat 28. alkalommal hagyományosan a Harvard Egyetemen adják át valódi Nobel-díjasok. Szokás szerint papírrepülőverseny és az egyetem kardiológus hallgatóinak operaelőadása is színesítette a ceremóniát. A különböző kategóriák 10 nyertese saját költségén utazott Massachusettsbe, de anti-Nobel-díjuk mellé pénzjutalom, 10 billió értéktelen zimbabwei dollárt is járt. A győztesek egyenként 60 másodpercnyi időt kaptak köszönőbeszédükre, mielőtt egy nyolcéves kislány angolul közbevágott volna:

Az orvosi anti-Nobelt egy komikusnak tűnő, de praktikus tudományos kísérletnek ítélték oda: Horiucsi Akira, a japán Sova Inan Közkórház emésztőszervi betegségekkel foglalkozó központjának vezetője saját magán fejlesztette ki az ülve végzett kolonoszkópiás vizsgálatot. A kísérletet 2006-ban egy orvosi folyóiratban publikálta is.

Horiucsi Akira Forrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Makoto Mitsui

A díjátadón az 57 éves orvos derültséget okozott, mikor előhúzott egy endoszkópot, és felajánlotta, hogy a színpadon szívesen demonstrálja a vizsgálatot.

Horiucsi azonban komolyra fordítva a szót azt is elmondta: Japánban egyre nő a vastagbélrákos halálozások száma, amely a kolonoszkópiás szűréssel visszaszorítható lenne.

Tehát ha mégoly szokatlan módszere, amely bemutatja, milyen egyszerű is ez a vizsgálat, felhívja a figyelmet a szűrés szükségességére, akkor már elérte a célját

- fűzte hozzá.

A díjátadón a kanadai Wilfrid Laurier Egyetemen tanító Lindie Liang és kollégái, akik a munkahelyi agresszió kutatásával foglalkoznak, egy online virtuális vudubabáért kaptak Ig Nobelt, amelyen

az idegesítő főnök helyett lehet levezetni az indulatokat. Liang szerint az emberek jobban érzik magukat, miután a babán levezették a dühüket.

Díjat ért James Cole brit archeológus kutatása, amely megállapította, hogy

az emberhús nem elég tápláló,

egy ausztrál kutatócsoport felfedezése, amely szerint a drága high-tech kütyüket vásárlók nem bajlódnak a használati utasítással, és egy spanyol egyetem kutatóinak tanulmánya is, amely azt mérte, mekkora a hatása autóvezetés közben a kiabálásnak és átkozódásnak.

Az "anti-Nobelként" emlegetett Ig Nobel-díj ötletadója Marc Abrahams, az Annals of Improbable Research (Valószínűtlen kutatások évkönyve) szerkesztője volt. Az elismerés célja, hogy olyan kutatásokra irányítsa rá a figyelmet, amelyek a megszokottól eltérő gondolkodásra ösztönöznek.
A díjátadót Abrahams humoros tudományos magazinja, a Harvard-Radcliffe Tudományos Fantasztikus Szövetség és a Harvard-Radcliffe Fizika Hallgatók Társasága támogatja.

(MTI)