Diákműhold indul az űrbe, magyar műszerekkel

műhold
November közepére tervezik a startot
Vágólapra másolva!
A végső tesztek vannak már csak hátra, ezt követően még az idén elindulhat az európai diákműhold, rajta magyar műszerekkel és berendezésekkel - közölte az MTA Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Űrdozimetriai Kutatócsoportja.
Vágólapra másolva!

November közepén indul a kozmoszba

Sikerrel befejeződtek az európai diákműhold, az ESEO (European Student Earth Orbiter) rázástesztjei a SITAEL olasz űripari cég rázólaboratóriumában.

Az ESEO projektben részt vevő diákok egy csoportja Forrás: ESEO

A mikroműhold, amelynek fedélzetén a magyar fejlesztésű TRITEL műszer egy módosított változata is helyet kapott,

jelenleg az Európai Űrügynökség technológiai központjában várja, hogy végső környezeti tesztelésnek (termo-vákuum, elektromágneses kompatibilitási és funkcionális tesztek) vessék alá.

A European Student Earth Orbiter projekt műholdját diákok tervezték Forrás: ESEO

Ha sikeresen zárulnak a végső tesztek, akkor a műhold október utolsó hetében indulhat útnak Amerikába,

hogy egy Falcon 9-es rakétával elindulhasson a világűrbe november közepén

- számolt be az ESEO program jelenlegi állásáról Zábori Balázs, az ESEO-TRITEL csapat vezetője az MTA Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Űrdozimetriai Kutatócsoportjának honlapján.

A plazmát és a kozmikus sugárzást kutatják a magyar műszerek

Az ESEO-n repülő, az MTA EK és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) által közösen fejlesztett TRITEL műszer a műhold pályája mentén a kozmikus sugárzási környezetet vizsgálja majd - olvasható a projekt honlapján.

A műhold fedélzetén több magyar fejlesztésű mérőműszer is lesz Forrás: ESEO

Ezen kívül szintén a diákműhold fedélzetén kapott helyet, több más műszerrel együtt, a BME-n fejlesztett plazmadiagnosztizáló készülék,

valamint ugyancsak a BME-n készült a mikroműhold központi energiaellátó rendszere is.

A kozmikus sugárzás mérésére szolgáló ZP-1301-es típusú GM cső és a befoglaló henger Forrás: Űrvilág

A 45 kilogramm tömegű műholdat, amely 94 perc alatt kerüli meg egyszer a Földet, 90 kisméretű műhold társaságában bocsátják fel a világűrbe novemberben.

A diákműholdat több tucat apró úgynevezett pocket-szatellit is elkíséri a kozmoszba Forrás: ESA

A diákműhold élettartama a tervek szerint 6 hónap lesz.

Diákok tervezték és építették

Az Európai Űrügynökség Oktatási Irodája által meghirdetett program keretében

különböző európai egyetemek több száz hallgatója dolgozott a műhold létrehozásán,

a diákok részt vettek annak tervezésében, építésében, tesztelésében, fejlesztésében a SITAEL olasz űripari cég gondozásában.

November közepére tervezik a startot Forrás: ESEO

A program több mint tíz éve kezdődött.