Nem csak az óceánban, az emberben is megjelentek a műanyagszemcsék

műanyag
Az már eddig is közismert volt, hogy az élővilágra milyen nagy fenyegetést jelent a műanyag szennyezés
Vágólapra másolva!
Először mutattak ki mikroműanyagokat – öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskéket – emberi ürülékmintákban kutatók.
Vágólapra másolva!

A kísérleti alanyok egyike sem volt vegetáriánus

A Bécsi Orvosi Egyetem (MedUni) és az osztrák Szövetségi Környezetügyi Hivatal kedden ismertetett próbatanulmánya nyolc 33 és 65 év közötti felnőtt - egy osztrák, egy brit, egy finn, egy olasz, egy holland, egy lengyel, egy orosz és egy japán - bevonásával készült, akiket arra kértek a kutatók,

hogy egy héten át jegyezzék le, hogy mit esznek,

és adjanak le székletmintát elemzésre.

Az elhasznált nejlonszatyrok komoly fenyegetést jelentenek a környezetre Forrás: 123RF

A tesztalanyok mindegyike fogyasztott olyan ételt, amelynek műanyag-csomagolása volt,

vagy ivott műanyagpalackból. A résztvevők egyike sem volt vegetáriánus.

Az állatok szervezetében már korábban kimutatták a műanyagot

A kutatók mind a nyolc alany mintáiban kimutattak mikroműanyagokat. "A laboratóriumunkban kilenc különböző típusú, az 50-től az 500 mikrométeresig terjedő műanyagokat mutattunk ki" - mondta Bettina Liebmann, a környezetügyi hivatal kutatója.

Az már eddig is közismert volt, hogy az élővilágra milyen nagy fenyegetést jelent a műanyag szennyezés Forrás: Biosphoto/Pierre Huguet / Biosphoto/Pierre Huguet

Állatokon végzett korábbi vizsgálatok mikroműanyagokat mutattak ki az állatok emésztőrendszerében, valamint a vérében és a májában is.

A kutatók szerint noha vannak arra utaló jelek, hogy az emésztőszerveket károsíthatják a műanyagrészecskék vagy az általuk okozott gyulladás, további tanulmányokra lesz szükség az embereknél esetlegesen fennálló kockázatok kiértékeléséhez.

Még kérdéses, jelenthet-e mindez egészségügyi kockázatot

A szakemberek továbbá nem tudták összefüggésbe hozni a kimutatott részecskéket az alanyok által elfogyasztott élelmiszerek típusával.A mikroméretű műanyagszemcsék a hétköznapi tárgyak és ipari termékek kopásából, bomlásából származnak.

A műanyag-hulladékok a világ legtávolabbi szegleteiben is fellelhetők Forrás: Origo

A németországi Szövetségi Kockázatelemző Intézet szerint

a jelenlegi kutatások alapján a mikroműanyagok nem jelentenek egészségi kockázatot az emberre.

Szakértők továbbá arra figyelmeztetnek, hogy a mostani tanulmány túlságosan kis méretű és kezdetleges ahhoz, hogy egyértelmű következtetéseket lehessen levonni belőle.

(Forrás: MTI)