Természetjárással gyógyítanák a krónikus betegeket

Shetland
Skócia szépsége világszerte elismert
Vágólapra másolva!
A természetjárást októbertől receptre is felírhatják a skóciai Shetland-sziget orvosai. Ez az első ilyen jellegű, kísérleti program az Egyesült Királyságban és a világon, amely arra hivatott, hogy csökkentse a magas vérnyomást, a szorongásos tüneteket, a diabétesz jeleit, segítsen a mentális betegségen, mérsékelje a stresszt és megelőzze a szívbetegségeket, miközben növeli a boldogság érzését.
Vágólapra másolva!

Minden hónapra adnak egy-egy ötletet

A programot egy szórólap is kiegészíti, amelyen az orvosok adnak javaslatokat a természettel kapcsolatos, hasznos „gyógymódokra".

A néhol szórakoztató, máskor bájos és néha látszólag furcsa előírásokat lebontották egy teljes naptári évre.

Februárban készítsünk például szélzsákot egy karikából és vászonanyagból, hogy ezzel is értékelni tudjuk „szél erejét".

Amikor a természetben sétálunk, a lelkünk megnyugszik Forrás: pexels.com

Márciusban természetes anyagokból varázsoljunk művészeti alkotást a strandon vagy kölcsönözzünk egy kutyát sétáltatás céljából.

A kutyaséltáltatás bizonyítottan stesszoldó hatású Forrás: pexels.com

Áprilisban az előírások szerint a tengert kell megérinteni és egy bogárhotelt készíteni.

Májusban temessük az arcunkat a fűbe, júliusban szedjünk kétféle fűfajtát és tanulmányozzuk alaposan azokat. Augusztusban szedjünk gilisztát a földből anélkül, hogy kiásnánk őket vagy vizet használnánk.

Szeptemberben kapcsolódjunk be a tengerpart megtisztításába és piknikezzünk egyet. Októberben egyszerűen bámuljuk meg a felhőket az égen, és novemberben beszéljünk egy pónihoz.

A Shetland-szigetek természeti adottságait használnák a gyógyításhoz Forrás: flickr.com

A december pedig már a madáretetés ideje a kertünkben. És ez csak néhány javaslat az ötletek közül, miközben a shetlandi orvosok recepttára még ennél is sokkal színesebb.

A természet enyhíti a szorongásos tüneteket is

A természet mentális és fizikai egészségre gyakorolt, kiváló hatásaira számos bizonyíték létezik.

Kutatások igazolták, hogy ha napi kilencben percet eltöltünk egy erdős területen, az csökkenti az agy azon részének az aktivitását, amely a depresszióval áll összeköttetésben. Így az erdőt járók jóval nyugodtabbá válnak.

Skócia szépsége világszerte elismert Forrás: wikimedia

A természetben eltöltött idő nem csak a vérnyomást, a szorongást és az agresszivitást csökkenti hatásosan, hanem növeli a boldogság érzését, miközben mérsékeli a fájdalmakat, valamint javítja az immunrendszer működését.

A természetben eltöltött idő csökkenti az agresszivitást is Forrás: pexels.com

A Shetland-szigeteken tevékenykedő orvosok most hivatalos engedélyt is kaptak arra, hogy receptre írják fel a természet adta ajándékokat a hozzájuk forduló betegeknek,

ezzel is segítve a mentális betegségek, a diabétesz, a szívbetegségek, valamint a stressz kezelését és visszaszorítását.

Orvosi utasításra kémlelik a sirályok röptét

A betegek októbertől olyan naptárakat és listákat is kapnak a háziorvosuknál, amelyeket a madarak védelméért dolgozó Királyi Társaság állított össze.

Orvosi utasításra figyelnék a madarakat Forrás: pexels.com

Ezekben többek közt olyan séta- és túraútvonalakat mutatnak be, ahol a regenerálódni vágyó beteg különféle madárfajokkal és növényekkel ismerkedhet meg. Ezek a szórólapok már elérhetőek az orvosi rendelőkben.

– mondta Dr. Chloe Evans, a Scalloway Egészségügyi Központ orvosa a The Guardiannak.

Az erdőben járók kevésbé tapasztalhatják a depresszió tüneteit Forrás: pexels.com

A programban résztvevő orvosok azonban hangsúlyozták azt is, hogy ezek a javallatok nem helyettesíthetik teljes mértékben a hagyományos gyógyszereket, csupán azok kiegészítéseként szolgálnak.

Csak hallgassák a csendet három percig

– tette hozzá Evans. – „Mindig azon törjük a fejünket, hogy vajon egészségesen étkezünk-e, vajon eleget mozgunk-e vagy hogy letegyük-e végre a cigarettát. Ám az, hogy kinél, milyen módszer működik a leghatékonyabban, a személyiségünktől függ. Shetland szépsége viszont magáért beszél."

Shetland receptre írva még gyönyörűbb Forrás: filckr.com


Helen Moncrieff, a terület menedzsere szerint a receptek a gyorsan érkező télben majd még inkább alapvető fontossággal bírnak.

A most kiadott, aktuális szórólapok „a természet a te lelked" címet viselik, és többek között arra kérik az embereket, hogy álljanak meg egy pillanatra, szívják magukba a friss levegőt, és három percig hallgassák a csendet.

A hátizsákos túrák kiegészíthetik a gyógyszeres kezeléseket Forrás: pexels.com

A program Egyesült Királyság más területén élő orvosokat és kórházakat is arra ösztönözné, hogy állítsák a természet többször bizonyított erejét a gyógyítás szolgálatába.