Magyarország volt miniszterelnöke, gróf Tisza István 1918. október 31-ének délelőttjét a dolgozószobájában töltötte.
Ekkor már nem Tisza István irányította az országot, de befolyásos politikus maradt.
Ezen a napon későn terítettek meg Tisza Istvánnak, aki délután 4 órakor felesége, Ilona, unokahúga, Almássy Denise bárónő, sógora, Sándor János volt belügyminiszter, és Radványszky Imre báró társaságában megebédelt. Délután 5 óra körül visszatért dolgozószobájába feleségével és Almássy Denise-szel együtt.
Amíg a miniszterelnök szeretett rokonaival beszélgetett, két szürke katonai teherautó indult el az Astoria Szálló Magyar utcai kijáratától a Hermina út irányába. Az akkor 35., ma 45. szám alatt álló Róheim-villához tartottak, ahol Tisza István lakott. Amikor elértek a Hermina út és az Erzsébet királyné útjának kereszteződéséhez, lehúzódtak az út szélére és leállították a motort.
Az egyikről leugrott egy férfi és elsétált a villához, majd pár perccel később visszatért, és közölte, hogy minden rendben van, indulhatnak. Erre a többiek - a sofőrön kívül 10-en lehetettek -, leugrottak a két kocsiról és elindultak a villa irányába.
A ház előtt szétváltak. Az a férfi, aki ezt megelőzően felmérte a terepet, most továbbment, és nagyjából 300 lépéssel arrébb megállt, egy másik katonaruhás a kapunál maradt, a többiek,
nyolcan pedig az Astoriában kiterveltek szerint
beléptek a nyitott kisebbik kertkapun. Amíg négyen az épület felé indultak, a többiek őrt álltak a villa körül.
A katonák a bejáratnál találkoztak egy csendőrrel, akinél valahogy elérték, hogy ne használja a fegyverét.
Máig nem tisztázott, pontosan hogyan sikerült lefegyverezniük azt a nyolc csendőrt, akiknek éppen az lett volna a feladata, hogy megvédjék az egykori miniszterelnököt.
Bugyi Antalné, Tisza szakácsnője csak annyit látott, hogy a katonák súgtak valamit a csendőröknek, mire ezek otthagyva fegyvereiket, gyorsan eltávoztak"
- olvasható az Arcanumban elérhető Az Est 1918. november 1-i számában.
Eközben a villában Tisza inasa, Dömötöri László, akit az Est tudósítója szerint az 1918. október 28-án kitört őszirózsás forradalom izgalmai rendkívül megviseltek,
ijedten jelentette gazdájának, hogy megint itt vannak a katonák, akik délelőtt is jártak már a villában.
A merénylők ekkor mérték fel a terepet. Tisza legyintett a kezével: - Ne féljen, majd elmennek!" - idézi a miniszterelnök szavait a Friss Újság 1918. november 1-i száma.
Tévedett. Egy férfi az előszobában maradt, hárman pedig beléptek a hallba, és megálltak egymás mellett.
Alighogy így felálltak, a hallt a szalonnal összekötő széttolható ajtón kilépett gróf Tisza István felesége társaságában, a jobb kezében revolvert tartva"
- olvasható a hadbírósági ítélet iratanyagában, Bencsik Gábor: Gróf Tisza István gyilkosai a hadbíróság előtt című könyvében.
A volt miniszterelnök másik oldalán Almássy Denise állt. Hárman hárommal néztek farkasszemet. Tisza, még mindig pisztollyal a kezében, megkérdezte, mit akarnak tőle, mire az egyik egyenruhás rászólt, hogy tegye le a fegyvert. A korabeli tudósítók leírása szerint kisebb szóváltás után engedelmeskedett a volt miniszterelnök, és
a tőle jobbra lévő kandallópárkányra helyezte a revolvert.
Ekkor szópárbaj kezdődött a gróf és az egyenruhások között, akik azzal vádolták a volt miniszterelnököt, hogy ő felelős az első világháború borzalmaiért, mire Tisza védekezett.
Tudja maga azt, hogy maga miatt 8 éve szolgálok? Tudja maga azt, hogy maga okozta ezt a háborút, s hogy maga miatt sok millió ember pusztult el? Tudja maga, hogy ez gazemberség?
Tisza: Tudom, hogy sok millió ember elpusztult, ezt én is fájlalom, de ennek nem vagyok én az oka."
Ekkor az egyik katona felkiáltott:
A nők menjenek el!"
Az Est tudósítása szerint Tisza Istvánnénak esze ágában sem volt magára hagyni a férjét, sőt, testével akarta megvédeni. Amikor Tisza István felesége elé lépett, Almássy grófnő ráborult a miniszterelnök vállára. Ő sem akart elmenni. Hogy ez a teátrálisnak tűnő jelent valóban lejátszódott-e, nem tudni, a későbbi vádiratban és az ítéletet megelőző, a merénylet végrehajtásáról szóló részekben mindenesetre nem szerepel.
Az viszont történelmi tény, hogy Tisza Istvánt ezután érték a végzetes lövések. A miniszterelnök nem félt a haláltól, nem futamodott meg, pedig megtehette volna.
Ennek így kellett történnie"
- idézi utolsó szavait Vermes Gábor a Nagy Képes Millenniumi Arcképcsarnokban.
A helyszíni szemlén 4 lövés nyomait találták meg. Ebből 2 bútorokat, 2 viszont a miniszterelnököt érte.
Az egyik a hasán találta el, a másik a jobb lapockáján át a mellkasába hatolt, ahol a mellizmokon irányt változtatva végül a bal karjába csapódott és eltörte a karcsontját.
Almássy grófnő könnyebben sérült: jobb fülénél és az orrán érte találat. A Friss Újság november 1-i kiadásában olvasható, hogy Tisza megpróbálta kicsavarni gyilkosa kezéből a fegyvert. Ez az információ Almássy grófnő vallomásának része, és a merénylet 36-ik tárgyalási napján is elhangzott. Az ügyön dolgozó igazságügyi fegyverszakértő nem zárta ki, hogy ilyen megtörténhetett.
Tisza István megragadta a vele szemközt álló fegyverének a csövét és azt lenyomta, teljesen valószínűtlennek tehát nem tartható az sem, hogy a hasfali lövés dulakodás közben érte (...) Tiszát, azonkívül előttünk áll Deésy Alfréd esküvel erősített vallomása, akinek (...) azt mondta, hogy midőn Tisza fél térdre ereszkedett, még egy lövést küldött belé"
- idézi Bencsik Gábor könyve.
A katonák elfutottak, amikor látták, hogy Magyarország volt miniszterelnöke a földre zuhan. Hiába hívtak segítséget rokonai, Tisza István olyan sok vért vesztett, hogy nem lehetett rajta segíteni. Holttestét bevitték a hálószobába, levetkőztették és fehér lepedővel letakarták. Felesége az ágya mellé ült. Nem tudta róla levenni a szemét.
Vajon kik tehettek ilyet egy miniszterelnökkel? Felbérelte őket valaki?
Ahhoz, hogy a kérdésekre legalább megpróbáljunk válaszokat kapni, tudnunk kell, ki volt Tisza István.
Meggyilkolásának indítéka, melyet gyilkosai vágtak a fejéhez, aligha lepte meg a volt miniszterelnököt halálának napján. Egyrészt nem ez volt az első alakalom, hogy valaki az életére tört.
Három kísérletet már túlélt, a 100 évvel ezelőtti volt a negyedik merénylet ellene. Másrészt tisztában volt azzal, hogy politikai riválisai, főleg nagy ellenfele, a Tiszát szó szerint gyűlölő Károlyi Mihály folyamatosan tüzelte saját híveit ellene.
Károlyi akciója, aki éppen Tisza halálának napján lett miniszterelnök, annyira jól sikerült, hogy az 1945 utáni években gyökeret eresztő szocialista eszméknek is táptalajt adott
Tisza kiemelkedő államférfiúi nagyságának tudatos politikai eltorzításához.
Mára tudományos körökben megkérdőjeleződött néhai ellenfeleinek felfogása, amely a volt miniszterelnököt nemzetkárosító személyiségnek állította be, amit változatos érvekkel igyekeztek alátámasztani: „Tisza a vad geszti bolond (ezt Ady Endre mondta róla... a szerk.), aki tüntetéseket veret szét a karhatalommal, erőszakos módszerekkel hallgatja el a parlamenti ellenzéket, nem hajlandó földosztásra, és az általános választójog bevezetésére, durván elnyomja a nemzetiségeket, majd beleviszi Magyarországot a vesztes háborúba, így ő és az általa képviselt nagytőkés-nagybirtokos csoportok a felelősek a trianoni országvesztésért is.
Természetesen nem Tisza István az egyetlen olyan magyar történelmi alak, akinek történelmi emlékét és tetteit a kommunisták tudatosan eltorzították, de talán ő az egyik, aki erre a legkevésbé szolgált rá, akinél a 'metamorfózis', a félrevezetés a legjobban sikerült" - írja a neves történész, a Tisza István Baráti Társaság elnöke, Maruzsa Zoltán a Konzervatív gondolkodók című tanulmánykötetben megjelent Gróf Tisza István miniszterelnökről szóló tanulmányában.
Az 1861-ben Pesten született Tisza István kétszer volt Magyarország miniszterelnöke. Először a Szabadelvű Párt, majd a Nemzeti Munkapárt képviselőjeként (1903-1905, 1913-1917). Politikai hitvallásának alappillérei
liberális szabadelvűségében és nemzetszeretetében gyökereztek.
Ugyanakkor a 19. századi értelemben vett liberalizmus nem a mai liberális felfogást jelenti. Hagyománytisztelete és vallásossága miatt ma
konzervatív, jobboldali személyiségnek tartják a református miniszterelnököt.
Haladóelvű gondolkodása leginkább a szabadkereskedelemre épülő gazdaságpolitikájában érhető tetten, valamint a földosztás elutasításában, amit Maruzsa Zoltán szerint nem a liberálisok programjaként kell értelmezni, mint azt oly sokan képzelik.
Tisza István, akinek édesapja, Tisza Kálmán is betöltötte a legmagasabb politikai tisztséget, úgy vélte, a magyar nemzet fennmaradása kizárólag az Európában nagyhatalmi státusszal bíró, Osztrák-Magyar Monarchia keretében valósítható meg.
Felfogása szerint önálló nemzetállamként Magyarország elveszett volna a korszakban.
Tisza köztudottan támogatta I. Ferenc Józsefet, és a császár-király is szívesen fogadta őt rezidenciáján.
Sokkal jobban szeretném, ha Magyarország, mint különálló alkotmányos királyság, lemondva minden nagyhatalmi prezentációkról, saját érdekeinek kielégítésén dolgozhatnék, de a jelen nemzetközi viszonyok közt mindenkinek be kell azt látnia, hogy a magyar nemzet a szlavizmussal szemben csak, mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik fele tarthatja fent magát"
- írta fiatal joghallgatóként gróf Tisza István egy levelében, amelyet Vermes Gábor történész Tisza Istvánról írt fejezetében idéz a Nagy Képes Millenniumi Arcképcsarnok című könyv.
Maruzsa Zoltán szerint Tisza István előre látta Trianont. Reálpolitikusként felismerte, hogy egy nagy háborúval Magyarország nem nyerhet, ha nyernek, de sokat veszíthet, ha vereséggel ér véget, ezért kezdetben
háborúellenes nézeteket vallott, és megpróbálta késleltetni az I. világháború kirobbanását.
Ezzel a történész Széchenyi és Deák politikai, államférfiúi magasságába emelte Tisza Istvánt.
Ugyanakkor Tisza felismerte, hogy a háború elkerülhetetlen, és minél később lép hadba a Monarchia, annál kevesebb esélye lesz a győzelemre, nem utolsósorban az oroszok gyors fegyverkezési programja és a németek mindössze átmenetinek tekinthető technikai fölénye miatt.
Bár valóban Tisza István volt a miniszterelnök, amikor hadba lépett Magyarország, aligha gondolhatja komolyan bárki, hogy a világháború miatt ő tehető felelőssé. Gyilkosai mégis emiatt támadtak rá.
Vajon Tisza ellenfelei állnak a merénylet hátterében?
Bár a Károlyi-kormány idején megindult a nyomozás, nem jutottak eredményre, elképzelhető, hogy politikai utasításra nem is akartak igazságot szolgáltatni Tisza Istvánnak. Az 1919-es kommün után indított vizsgálat viszont igyekezett felgöngyölni az ügyet.
Megnevezték a gyilkosait, de a lehetséges megbízók szerepét is vizsgálták.
Újságírók is bekerültek a felbujtók közé, például Fényes László, aki a gyilkosság idején a Nemzeti Tanács tagjaként úgy fogalmazott: „szenteltvízzel nem lehet forradalmat csinálni". Bizonyítékok hiányában őt később felmentették.
A másik „felbujtójelölt" Kéri Pál, az Est újságírója volt. A vádirat szerint ő volt az, aki előrefutott, majd vitte a hírt a társainak, hogy indulhat a támadás.
1920. augusztus 2-án hétfőn kezdődött Tisza István gyilkosainak pere a katonai törvényszék Margit körúti hadosztálybíróságának épületében. Négy embert vádoltak meg a volt miniszterelnök elleni merénylettel.
Dobó Istvánt, a 31 éves, római katolikus tengerészőrmestert,
aki négy polgári osztályt végzett, majd besorozták. 5 évig szolgált a fronton, ahol megsebesült, amivel megszerezte a sebesülési érmet, és a csapatkeresztet is megkapta.
Hernádzsadányi Hüttner Sándort, a 23 éves, szintén római katolikus, budapesti, nőtlen főhadnagyot,
aki a kassai 9. honvédezredben szolgált. Neki is számtalan kitüntetése volt: Károly csoportkereszt, nagy ezüst vitézségi érem, sebesülési érem, másodosztályú vaskereszt, vasfélhold és a Medzsidjerend is. Az alatt a 34 hónap alatt, amit a harctéren töltött, háromszor megsebesült.
A sátoraljaújhelyi, Budapesten élő, 24 éves és nős Sztanyovszky Tibort,
aki két társához hasonlóan római katolikus és katona volt, a volt császári és királyi 65. gyalogezred zászlósaként vett részt a merényletben a vádirat szerint.
Nyolc osztályt végzett el a gimnáziumból és két szemeszteren át jogot is hallgatott, de nem fejezte be az egyetemi tanulmányait. Két hónapot töltött a fronton az I. világháborúban, amiért megkapta a Károly csapatkeresztet.
A negyedik vádlott
egy 31 éves, budapesti, nőtlen, izraelita reklámvállalkozó volt, Wilhelm Vágó Jenő,
akit a 38. ezred népfelkelőjeként tartottak számon a tárgyalóteremben. A négy fővádlott mellett Kéri Pált és Magyar Lajos újságírót is bíróság elé állították, őket felbujtóként vették számításba, de sohasem ítélték el. Az tehát nem volt kérdéses, hogy
felbérelt gyilkosságról van szó".
Ez a kifejezés az ítéletben is szerepel. A pert Pölöskei Ferenc és Hajdú Tibor történész az első koncepciós pernek tekinti a magyar jogtörténetben.
Vincze Gábor, a Tisza István életét kutató történész viszont másképpen értékeli, akárcsak Maruzsa Zoltán. Tisza megosztó személyisége tehát még halálában is érezhető.
1920. szeptember 15-én mondták ki az elsőfokú ítéletet, amelyben
Dobót és Sztanyovszkyt halálra ítélték, akasztófára küldték,
Hüttnert pedig 15 évi börtönre, azzal súlyosbítva, hogy minden év október 31-én sötétzárkába zárassák. Vágó háromhavi, szintén elzárásokkal nehezített börtönbüntetést kapott, azzal a kiegészítéssel, hogy az előzetes letartóztatása miatt azt letöltöttnek ítélik. Vágót leszámítva mindenki fellebbezett a döntés ellen.
A Kúria Dobó esetében a hadbíróságot illetéktelennek ítélte, és polgári pert rendelt el. A vádlott ezt már nem érte meg, vizsgálati fogságban tüdőbajban meghalt. Sztanyovkszky ítéletét a Kúria 18 évre változtatta, amit le is töltött. Hüttner ítéletén nem változtatott. Ő nem élte meg a szabadulását, 1923-ban meghalt a börtönben.
A polgári bíróság az akkor már halott Dobó Istvánt gyilkossággal, Kéri Pál újságírót felbujtással, Fényes Lászlót, Gartner Marcellt, Lengyel Lászlót és Wilhelm Vágó Jenőt bűnrészességgel vádolta meg.
A vádlottak közül Dobó és Kéri halálbüntetést kapott, Gartner 14 év börtönt, a többieket viszont felmentették.
Kéri Pál csak rövid időt töltött börtönben, mert a Szovjetunió egy hadifogolyra cserélte. A tíz merénylőből ötöt viszont sohasem állítottak bíróság elé.
Vajon a felbujtás miatt halálra ítélt Kéri lett volna az igazi megbízó, vagy neki is valaki megbízást adott?
Senki sem bizonyította be, hogy egy magas rangú politikusig vezetnek a szálak, mégis
általános meggyőződés volt a Horthy-korszakban, hogy gróf Károlyi Mihály állt a Tisza-gyilkosság hátterében.
Az az ember, aki Kérivel is jóban volt. Többen nem is hallgatták el, hogy így gondolják. Tormay Cécile, a két világháború közti időszak ismert írónője is Károlyit tartotta a Tisza-merénylet felbujtójának.
Ezt a felfogást erősíti az a történelmi tény, hogy a Tisza-gyűlölő Károlyi hatalomátvételének napja, a vér nélkülinek nevezett őszirózsás forradalom vége éppen egybeesett egy korszakot meghatározó, tetteiben mindig a magyar nemzet érdekeit képviselő nagy államférfi, gróf Tisza István halálának napjával.