Csupán néhány órával élte túl a kilövést Lajka

Laika
1957. november 3-án Lajka Föld körüli útra indult
Vágólapra másolva!
A Szovjetunió 1957. november 3-án Föld körüli pályára bocsátotta a Szputnyik-2 műholdat, fedélzetén egy kóborkutyával, Lajkával. Sorsa már a felbocsátáskor a pusztulás volt: az űrhajóban csupán egy hétre elegendő élelem és hat napnyi oxigén állt a rendelkezésére.
Vágólapra másolva!

Szegény sorsú ebeket küldtek az űrbe

Több kutya vált 1957 és 1975 között az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti űrverseny áldozatává.

A szovjet tudósok szívesen használtak szegény sorsú, állatmenhelyekről menekített ebeket a szuborbitális és orbitális kísérleteik során: több tucat állat indult rakétán az űrbe.

A leghíresebb élőlény mégis Lajka kutya volt, a körülbelül kétéves, kistestű, mintegy hat kilogrammos keverék szuka, akivel az életben maradást vizsgálták a súlytalanság állapotában.

1957. november 3-án Lajka Föld körüli útra indult Forrás: Heritage Images/Getty Images

Az „asztronauta” egy moszkvai sintértelepről került Bajkonurba.

Korábban már Kudrjavkának (Bodrinak), Zsucskának (Bogárkának) és Limoncsiknak (Citromkának) is nevezték, végül a Lajka név a jól felismerhető fajtajegyeiből ragadt rá.

A halálra ítélt útra két másik kutyával, Muszkával és Albinával együtt választották ki. Végül 1957. november 3-án csak Lajka indult el a Föld körüli pályára a Szputnyik–2 műhold fedélzetén.

Megpróbálták titokban tartani a halálát

Bár Lajkát a tréning során fokozatosan szoktatták hozzá a szűk kabinhoz, centrifugateszteknek vetették alá, fokozatosan szoktatták hozzá a gravitáció változásához és napról-napra csökkentették az ételadagját, mégsem tudták, hogy pontosan mi vár rá.

A szovjetek a legelső pillanattól fogva tudták, hogy az állat nem élheti túl a missziót.

A Szojuz-2 replikája: egy ilyen rakétával utazott Lajka az űrbe Forrás: commons.wikimedia.org

Sanyarú sorsát ezért évtizedekig megpróbálták titokban tartani, és azt terjesztették, hogy az állat a kilövés után még hat napig életben maradt, ám ez hazugság volt.

Dimitri Malashenkov orosz tudós 2002-ben meglepő bejelentést tett: állította, hogy Lajka halálának korábbi jelentései hamisak.

A kis keverék a valóságban csupán öt-hét órával élte túl a rakéta kilövését. Lajka sorsa világméretű aggodalmat és szimpátiát váltott ki.

Kegyes halált szántak neki

Az űrhajó belső hőmérséklete rövid idő alatt 40 Celsius-fokra emelkedett.

A felbocsátás után a kutya elektródákkal mért légzésszáma megháromszorozódott, pulzusa az indulás előtti 103-ról 240-re gyorsult fel. Lajka óriási stresszként élte meg az utazást, és a zselé formájú ételéből is csak alig evett.

A szovjet tudósok kegyes halált szántak neki: az eredeti elképzelések szerint egy hét után mérget adagoltak volna az ételébe, hiszen tudták, hogy a műhold nem lesz képes visszatérni a Földre.

Az űrverseny az űrkutatás egy korszaka a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között Forrás: en.wikipedia.org

Végül a Szputnyik–2 vált halálra ítélt űrutazó kutya koporsójává, amely csak 1958. április 14-én, 162 napnyi keringés után tért vissza a légkörbe, ahol elégett.

Bebizonyította, az élő szervezet kibír egy űrstartot

A szovjet tudósok mindenesetre levonták a tanulságot: Lajka megmutatta nekik, hogy az élő szervezet képes túlélni egy űrstartot.

Lajka alakja küldetése után számos bélyegen jelent meg Forrás: commons.wikimedia.org

Továbbá azt is bebizonyította, hogy a súlytalanság nem öli meg azt, hanem képes alkalmazkodni ahhoz.

A kutya „áldozata” továbbá a Szovjetunió űrbeli teljesítménnyel szerzett politikai előnyét is szolgálta, amelyre kitűnő alkalmat kínált november 7-e, a nagy októberi szocialista forradalom 40. évfordulója.

Közben a Szovjetunió űrhajózás területén szerzett előnye erősen nyugtalanította a másik oldalt, az amerikai szakembereket és a közvéleményt, ezért Lajka tragédiája után az Amerikai Egyesült Államok még nagyobb intenzitással folytatta az űrkutatást.