Az első világháború újrarajzolta a politikai határokat, és olyan, a korábbi hadviselésben ismeretlen új fegyverarzenált mutatott be, mint például az ideggázt, a géppuskákat, vagy a tankokat. A világégés sajátos módon az újítások és felfedezések gyakorlati fejlődését is ösztönözte. A pilátest, a rozsdamentes acélt, vagy a karórát, mint első világháborús innovációkat a mai napig használjuk.
A ballonkabát a lövészárkokból került a gardróbba
Ez az ikonikus örökzöld ruhadarab időtálló szabással rendelkezik, és mindig viselője jó ízléséről tanúskodik. A trench coat, vagyis a lövészárok-kabát elsöprő népszerűségre tett szert az I. világháború idején a brit tisztek körében, mert funkciójából adódóan ellenállt a legzordabb időjárásnak is.
Ezek a kabátok szabásukban és súlyukban is különböztek egymástól attól függően, hogy milyen katonák viselték őket – mondta Jonathan Casey, az I. Világháborús Múzeum és Emlékközpont Edward Jones Kutatóközpont igazgatója. – A vízálló felöltő remek választásnak bizonyult a hagyományos gyapjúkabátokkal szemben, hiszen megvédte a katonákat a hideg és gyakran nedves lövészárkokban.”
A ballonkabát innen kapta a nevét, amelynek a vállpántjain a katonák kitüntetéseket és jelvényeket tudtak elhelyezni, míg az övére fegyvert, térképet ,vagy kézigránátot akaszthattak.
A háborús bevetése után néhány hónappal már a londoni kereskedők is felfigyeltek a ruhadarab elsöprő sikerére, és olyan nagy márkák kezdték el forgalmazni a nagyközönség számára, mint a Burberry és az Aquascutum.
Háborús döntéssel állították előre az órákat
Októberben, úgymond, egy órát nyerünk, aztán a következő márciusban elveszítünk egyet.
A nyári időszámítást, óraátállítást elsőként az első világháború alatt, 1916. április 30-án alkalmazták Németországban. A legfontosabb célja az volt, hogy a természetes fény jobb kihasználásával és kevesebb mesterséges világítás előállításával tartalékoljanak üzemanyagot a háborús szükségletek miatt.
Hetekkel később már az Egyesült Királyság és más európai országok is követették a német példát, ám az Egyesült Államok csak két évvel később, 1918-ban vezette be a nyári időszámítást.
Az Európai Unió tagállamaiban a nyári időszámítás március utolsó vasárnapjától, október utolsó vasárnapjáig tart: márciusban éjjel kettőről három órára, októberben éjjel háromkor két órára kell átállítani az órát.
Ezért jöttek létre a vérbankok
Az I. világháború előtt ritkán végeztek vérátömlesztést az orvosok, ám a világégés a vértranszfúzió történetében is sok újítást hozott.
A legfontosabb újdonság a nátrium-citrát 1914-es alkalmazása volt a véralvadás megakadályozására – írja Rex-Kiss Béla A vérátömlesztés története hazánkban című könyvében. A citrátos vér alkalmazása hatalmas technikai egyszerűsítést jelentett, csakhogy eleinte ezt kizárólag az antanthatalmak oldalán használták ki.
Az amerikai hadseregben 1918. februárjától a transzfúzióhoz külön alegységeket szerveztek, amelyek orvosokból és előre meghatározott vércsoportú donorokból állottak. A franciák még tovább mentek e téren. A transzfúziós egységeket autókkal látták el.”
Miután felfedezték a különböző vércsoportokat és a vér hűtve tárolási lehetőségét, Oswald Robertson kapitány, az Egyesült Államok hadseregének vezetője a brit hadsereggel folytatott konzultáció után létrehozta az első vérbankot 1917-ben, a nyugati fronton.
A vérbankoknak az volt az elsődleges célja, hogy minél gyorsabb vérellátást biztosítsanak a sérültek számára. A vért huszonnyolc napig tárolták, és az alvadás megelőzése érdekében nátrium-citrátot adtak hozzá.
A tisztasági betét nedvszívó képessége csodát tett
A tisztasági betét feltalálása a Kimberly-Clark amerikai cég nevéhez fűződik, amely 1914-ben keresztül-kasul utazta egész Európát, köztük Németországot, Ausztriát és Svájcot, hogy találjon egy megfelelő nedvszívó-képességű papírt. Ekkor fedezték fel azt az anyagot, amelynek a pamutnál ötször jobb volt a nedvszívó-képessége és nem mellesleg a tömeggyártás esetén fele annyiba került. A cég védjeggyel látta el a terméket, majd eladta az amerikai hadseregnek, hogy ezt használja a műtétek során. A fronton dolgozó vöröskeresztes nővérek közben gyorsan rájöttek, hogy az anyag saját használatra is alkalmas a pamut helyettesítőjeként.
A háború után a Kimberly-Clark elindította első termékét kereskedelmi használatra Kotex néven, és több évnyi küzdelem után végre elfogadták azt az áruházak valamint a gyógyszergyártó cégek is.
A tisztasági betét jó példa arra, amikor egy konkrét céllal megalkotott terméket végül egészen máshol hasznosítanak – mondta Jonathan Casey.
A szűrő: a zsebkendő elődje
Nem csak az előbbiekben említett Kotex volt az egyetlen ikonikus termék, amelyet a Kimberly-Clark fejlesztett ki a megfelelő nedvszívó-képességű papírból.
Az anyag vékony, préselt verziójának kísérletei során alakult ki a gázmaszkok szűrőjének vattaszerű, a pamutot helyettesítő anyaga. Ebből fejlesztették ki később, 1924-ben a krém és smink eltávolítására szolgáló, eldobható arctisztító kendőt, Kleenex márkanévvel.
Később a nők elkezdtek panaszkodni a férjeikre, mivel gyakran rajtakapták őket azon, hogy az őarctistító kendőjükbe fújták az orrukat.
A Kimberly-Clark felismerte, hogy megfázás esetén higiéniai szempontból sem utolsó szempont, ha a váladék egy eldobható papírban landol. Ekkor fejlesztették ki a mai papírzsebkendők ősét, amelyek jobban akadályozták a kórokozók terjedését is.
Pilates, a hadifoglyok túlélését is segítő gyakorlatok
A görög bevándorlók gyermekeként született Joseph Hubertus Pilates, a német testépítő egy nagy-britanniai cirkuszban dolgozott és az első világháború kitörése után német származása miatt internálták. Miután kisgyerekeként állandó gondot jelentett neki a fizikuma, komolyan elkezdett foglalkozni a testépítéssel, a harcművészetekkel és a jógával. Több mint három évet töltött az internáló táborban, ahol lassú és pontos nyújtásokkal valamint mozgásokkal, a koordináció és egyensúly keresésével tökéletesre fejlesztette izomerősítő gyakorlatait, amelyeket csak úgy hívott, hogy az „irányítás”. Hamarosan elkezdett a táborba érkező sebesült és legyengült hadifoglyokkal foglalkozni. A kórházi ágyak rugóit és pántjait felhasználva alkotta meg a szükséges eszközöket, és elkezdődött a bentlakók rehabilitációja.
A háború után hazatért Németországba, majd onnan az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Saját mozgásstúdióját 1925-ben nyitotta meg New Yorkban, ahol megtanította az embereknek azokat a fitnesz technikákat, amelyek máig a nevét viselik.
Tartós fémet kerestek a fegyverekhez
A háború idején a brit hadsereg tartósabb ötvözeteket keresett fegyvereihez, hogy azok kevésbé károsodjanak a tüzelés miatt keletkezett hő, a hideg, vagy épp az idő vasfogának hatására.
A megoldást egy angol kovács, a sheffieldi kohász, Harry Brearley fedezte fel 1913-ban véletlenül: krómot adott az acélhoz, amelyről aztán kiderült, hogy nem rozsdásodik.
Bár az így felfedezett rozsdamentes acélt végül nem használták fel fegyverek készítéséhez, számos területen kezdték el az alkalmazását a repülőgép motoroktól kezdve a katonai felszereléseken át egészen az orvosi eszközökig.
Cipzár, a katonák kedvence
A mai cipzár elődje a „gyors kampós zár”, amelyet 1893-ban szabadalmaztatott Whitcomb L. Judson amerikai mérnök. Elsősorban a férficsizmák zárószerkezeteként alkalmazták. Az akkori megoldás azonban igen bonyolultnak bizonyult: a kampók és hurkok egymásba akasztása hosszú és időigényes feladatát csak kevesen vállalták. Ezt a megoldást tökéletesítette aztán Gideon Sundbäck svéd mérnök a nyitást és zárást végrehajtó kocsi megalkotásával, létrehozva ezzel a mai cipzárt. A szabadalmat 1913-ban kapta meg az Amerikai Egyesült Államokban, majd a svájci Martin Othmar 1923-ban megszerezte ugyanezt, amely Európára volt érvényes.
A cipzárok elsőként a katonák és a tengerészek által viselt uniformisok zsebein jelentek meg, de hamarosan az egyes felszerelési tárgyakat is ilyen záródással látták el. Célszerűségénél fogva a polgári életben is igen gyorsan elterjedt.
Így vált a karóra a divat részévé
Az első világháború előtt a karórákat csaknem kizárólag nők viselték, divatos kiegészítőként. A legtöbb férfi láncon függő zsebórát használt az idő mérésére, ám ezek nem igazán lehettek praktikusak a lövészárokban.
Ám az összehangolt katonai akciók miatt a pontos idő ismerete nagyon is fontos volt.
Sokkal egyszerűbb volt karórát viselni, mint egy zsebórán nézegetni az időt a harc hevében" – mutatott rá Casey. – „A karórák különösen azoknak a tiszteknek bizonyultak hasznosnak, akik egyik kezükben a fegyvert tartották, míg a másikban egy sípot.”
A kifejezetten a háború idejére kifejlesztett olcsó karórák azonban szabadon hagyták mint a két kezet. Ezt a praktikumot pedig a világháború után is szívesen kihasználták a férfiak.
Az első pilóta nélküli légijárművek
Az első világháború idején már világossá vált a harcoló felek számára, hogy minden információ az ellenfél mozgásáról, pozíciójáról fontos szerepet játszhat a csata sikeres kimenetelében.
Ezt felismerve az amerikai hadsereg elvégezte első kísérleteit a pilóta nélküli repülőgépekkel.
A teszteket Charles Kettering felügyelte, aki 1918-ban sikert könyvelhetett el egy pilóta nélküli légi torpedóval: fegyver ráakadt a 120 kilométer távolságban felállított célpontra.
A „Kettering Bug”-ra keresztelt szerkezet a világ első drónjaként, barométer és giroszkóp segítségével működött. A háború azonban véget ért, mielőtt igazán készen állt volna a bevetésre.