Sokak szerint átok ült a 20. század első évtizedében megálmodott grandiózus Olympic hajóosztályon. A White Star Line társaság három büszkesége közül csak az osztály névadó egysége, az RMS Olympic „halt meg békésen, ágyban és párnák között", vagyis került hajóbontóba a kiszolgálása után, 1935-ben. A hajózástörténet leghíresebb óceánjárója - az osztály másodikként szolgálatba állított tagja – az RMS Titanic, a hatalmas hírveréssel világszenzációként beharangozott első útján merült a hullámsírba, és a tragédia tanulságai alapján továbbfejlesztett testvérhajója, a Britannic sem kerülte el a végzetét.
Az Atlanti-óceán fagyos mélységeibe merül az "álmok hajója"
1916. november 21-én kora reggel Őfelsége kórházhajója, a kor egyik legnagyobb óceánjárója, a HMHS Britannic a borongós időben az Égei-tenger nyugodt, ólomszürke felszínét hasította, Lemnosz szigete felé tartva. A hófehérre festett, oldalán zöld csíkot és jól látható vöröskeresztet viselő kórházhajóvá átalakított luxus-óceánjáró számára ez már a második háborús év volt.
Szinte megszólalásig úgy nézett ki, mint a négy és fél évvel korábban, első útján tragikus körülmények között hullámsírba merült RMS Titanic.
A hasonlóság egyáltalán nem volt véletlen,
hiszen a Britannic volt a White Star Line hajózási társaság büszkesége, a híres Olympic-osztály harmadik, utolsóként megépített egysége.
Az osztály gondolata még 1907 júliusában egy kellemes vacsora közben fogalmazódott meg
a társaság nagyhatalmú főnöke, a „Titanic-sztoriból" jól ismert Joseph Bruce Ismay, valamint a belfasti Harland & Wolff hajógyár elnöke, Lord William James Pirrie között.
Ismay-nek az volt az elképzelése,
hogy az Olympic-osztállyal a kor legnagyobb, legfényűzőbb, és egyben legbiztonságosabb óceánjáróit fogják megépíteni,
válaszként a legfőbb konkurens, a Cunard Line 1907-ben szolgálatba állított Lusitania-osztálya által jelentette kihívásra.
A grandiózus elképzelést hamar tettekre váltották,
és 1908. december 16-án, a belfasti gyárban lefektették az osztály első, névadó egysége, az RMS Olympic gerincét.
Az osztály nimbuszát a második egységként megépített, és a kor legbiztonságosabb, egyenesen elsüllyeszthetetlen óceánjárójának kikiáltott RMS Titanic katasztrófája tépázta meg.
Az óceánjáró a világszenzációként elkönyvelt első, Southamptonból New Yorkba tartó útján, 1912. április 15-én hajnalban – miután egy jégheggyel ütközött -, a mélybe süllyedt, több mint 1500 embert rántva magával a fagyos atlanti hullámsírba.
Szerényebb nevet kapott, és sokkal erősebbre építették a Titanicnál
A hatalmas világbotránnyá terebélyesedő Titanic-katasztrófa óvatosságra intette a White Star Line vezetőségét, a harmadik, utolsó egység megépítését, valamint elnevezését is tekintve.
A Titanic tragédiáját túlélt Bruce Ismay eredetileg a hivalkodó Gigantic nevet szánta az osztály utolsó luxusgőzösének, ennek megtartása viszont istenkísértésnek tűnt a bekövetkezett katasztrófa után.
A Titanic balesetének kivizsgálását követően a tengerhajózási szabályokon is változtattak.
Az Olympic-osztály utolsó egységénél, a Britannic nevet kapott óceánjáró megépítésénél mindezt igyekeztek is maximálisan figyelembe venni.
A Britannic gerincét 13 hónappal az Olympic szolgálatba állítása után, 1911. november 30-án fektették le.
A Titanic tragédiája miatt azonban az egész hajót áttervezték,
és ez jelentősen meghosszabbította az utolsó egység szolgálatba állításához szükséges időt.
Okulva a Titanic balesetéből, a vízzáró rekeszfalakat jóval magasabbra, egészen a B-fedélzet szintjéig megemelték.
Amíg a Titanic 16 vízzáró kamrával rendelkezett, addig a Britannicban 17-re emelték ezek számát. Az új szabályok figyelembevételével az óceánjárót 46 mentőcsónakkal szerelték fel, amelyek közül négy motorhajtású volt.
(A Titanic 16 nagy és négy kisebb mentőcsónakkal rendelkezett.)
A Britannic nagyobb teljesítményű gőzturbinát kapott, a 21 csomós (39 km/órás) utazósebesség kényelmes tartásához.
Az Olympic-osztály első két egységéhez hasonlóan a White Star Line azt tervezte, hogy a Britannicot is a legnagyobb utasforgalmat lebonyolító Liverpool, illetve Southampton - New York közötti útvonalon állítja szolgálatba.
Az átépítés miatt azonban jelentős késedelmet szenvedett a hajó átadása. A Britannic 1915-ben készült el, ám közben kitört az első világháború.
Az óceánjáró, amely soha sem jutott el New Yorkba
Az Admiralitás a háborús igényekre figyelemmel a civil hajókat is besorozta a haditengerészet kötelékébe, amelyeket vagy csapatszállítókként, vagy pedig felfegyverezve, úgynevezett segédcirkálókként alkalmazott.
Az első háborús évben a nagy óceánjárókat még nem vették igénybe, ám 1915-re a helyzet gyökeresen megváltozott.
1915. november 13-án a háborús események – különösen a Lusitania 1915 májusában történt elsüllyesztése – miatt tétlenségre kárhoztatott óceánjárót az Admiralitás lefoglalta kórházhajónak, amelynek a HMHS (His Majesty Hospital Ship) Britannic nevet adta.
A fehér színűre átfestett Britannic a Földközi-tengeren teljesített szolgálatot a Royal Navy egységeként.
Két másik besorozott nagy óceánjáróval, a Mauretaniával és az Aquitaniával együtt részt vett a gallipoli ütközet brit sebesültjeinek hazaszállításában.
Három sikerrel végrehajtott mediterrán misszió után 1916 májusában lehorgonyzott Belfastban, hogy ismét visszaalakítsák polgári óceánjárónak, mert hivatalosan is visszakerült a White Star Line állományába.
Ám a Britannic ez alkalommal sem futhatott ki New York irányába, mert alighogy befejezték a hajó visszaalakítását,
1916. augusztus 28-án az Admiralitás ismét lefoglalta az óceánjárót,
amely szeptember 24-én a György-keresztes hadilobogó alatt ismét a Földközi-tengernek vette az irányt, ahol kórházhajóként újabb sikeres küldetéseket teljesített.
Hatalmas detonáció rázza meg az óceánjárót
Képzeletben mi is térjünk vissza 1916. november 21. kora reggeli óráihoz, az Égei-tengeren haladó Britannic fedélzetére. Bartlet kapitány, a Britannic parancsnoka éppen a hídról kémlelte a szürke vizet, amikor pontban reggel 8 óra 12 perckor hatalmas detonáció rázta meg az óceánjárót.
A robbanás súlyos károkat okozott a gőzös biztonsági rendszerében.
Hiába volt erősebbre és biztonságosabbra építve a Titanicnál, ez sem akadályozta meg, hogy a betörő tengervíz gyorsan elárasszon hat rekeszkamrát, megpecsételve ezzel a hajó sorsát.
Az óriás tíz perccel a detonáció után már olyan állapotban volt, mint a Titanic a jégheggyel történt ütközés után egy órával később.
Amíg a Titanic az öt elárasztott rekeszkamra ellenére még három és fél órán át kitartott a felszínen, addig az erősebb Britannic alig 55 perc múlva a mélybe merült.
Amikor a sebtében elvégzett kárjelentés alapján kiderült, hogy a Britannic menthetetlen, Bartlet kapitány tett még egy utolsó kétségbeesett kísérletet arra, hogy a közeli Kéa partjára futassa ki a hajót, ám erre már nem maradt idő.
Túlélte a Titanicot és a Britannic katasztrófáját is
A gyorsan leeresztett mentőcsónakoknak köszönhetően a hajó fedélzetén tartózkodók zömét még időben sikerült kimenteni a süllyedő óceánjáróról.
A Britannic katasztrófájának 30 halálos áldozata egy fatális figyelmetlenség következtében vesztette életét.
Miközben a matrózok megkezdték az utasokkal teli csónakok leeresztését, Bartlet kapitány megpróbálta Kéa irányába fordítani az óceánjárót.
A hajócsavarok még jártak, és az egyik, a tatfedélzet közelében leeresztett csónakot
a sebesen pörgő hajócsavar miszlikre aprította, a benne ülőkkel együtt.
A csónakokban elhelyezkedő 1038 túlélőt a környékről odaérkező halászok, illetve a kapott riasztás után teljes gőzzel a katasztrófa helyszínére érkező HMS Scourge és HMS Heroic hadihajók segítették partra jutni.
A Britannic megmenekült hajótöröttjei közt volt Violett Jessop ápolónő is, aki 1912 áprilisában a Titanic személyeztében szolgált,
és a 705 túlélő egyike volt. A HMHS Britannic volt a legnagyobb hajó, ami az első világháború idején elsüllyedt.
Cousteau szerint nem egy, hanem kettő robbanás történt
A hivatalos verzió szerint a Britannic tragédiáját víziakna robbanása okozta. Akadnak azonban olyan elgondolkodtató és megválaszolatlan kérdések is, melyek miatt még ma sem annyira egyértelműek a katasztrófa okai, mint amit a hivatalos verzió sugall.
A Britannic roncsát a tragédia után 59 évvel később, 1975-ben Jacques-Yves Cousteau, a legendás francia tengerkutató fedezte fel
az Égei-tenger 95 méteres mélységében. A roncsot Cousteau kutatócsoportja a rákövetkező évben, 1976-ban vizsgálta át alaposabban.
Cousteau a Britannic roncsán észlelt sérülések alapján megerősítette azt a korábbi elméletet, hogy a hajó méretéhez képest történt gyors elsüllyedését egy, az elsőt követő második detonáció okozhatta.
Már nem sokkal a Britannic tragédiája után lábra kaptak olyan híresztelések,
hogy az óceánjáró a kórházhajó státuszával összeegyezhetetlen titkos rakományt,
lőszereket szállított a Lusitaniához hasonlóan, és valójában ezek felrobbanása okozta a hatalmas gőzös viszonylag gyors elsüllyedését.
Csakhogy Cousteau kutatócsoportja nem talált erre semmiféle tárgyi bizonyítékot, mint ahogy a hajó egykori kapitánya, Bartlet is határozottan kizárta ezt a vizsgálóbizottság előtt történt zártkörű kihallgatása során.
Cousteau szerint a másodlagos detonációt a szénpor berobbanása okozhatta.
(A szénpor valóban robbanásveszélyes lehet, ha zárt térben, bizonyos mennyiségű levegőben szuszpenzálódik.)
Az 1999-es búvárexpedíció kutatói viszont azt találták, hogy az orrfedélzet alatti 3-as szénraktár, és a mellette lévő is sértetlen állapotú, ezért a szénporrobbanás teóriáját elvetették.
Kísért a Lusitania szelleme
Felvetődött, hogy a hatalmas kórházhajón tárolt nagymennyiségű éter is felrobbanhatott, súlyos pusztítást okozva.
Csakhogy a Britannic rakományjegyzéke eltűnt,
így csupán valószínűsíteni lehet, hogy a 3000 beteg, illetve hadisérült befogadására alkalmas kórházhajó fedélzetén valóban tárolhattak nagyobb mennyiségű és robbanásveszélyes étert.
A hivatalos vizsgálat Hugh Heard és George Staer tengerészkapitányok által jegyzett zárójelentése szerint csak egyetlen robbanás történt, mégpedig a orrfedélzet alatt, ami átszakította a 2-es és a 3-as rekeszkamra közötti válaszfalat, és végzetes sérülést okozott a tartószerkezetben.
A hajó parancsnoka, Charles Alfred Bartlet kapitány meghallgatása alkalmával a következőket nyilatkozta:
Óriási, de elnyomott erejű robbanás történt, a hajó elöl és hátul egyaránt megremegett..."
- A kár kiterjedt volt, valószínűleg a hajó fenekének teljes elülső része megsemmisült, és véleményem szerint a 6. sz. kazánház is... Fekete füstfelhő volt látható, és a sűrű füst egy darabig fullasztó volt."
Évszázados kérdés, amely végleges válaszra vár
A brit történészek szerint egyértelműen akna okozta a Britannic vesztét, amelyet az Osztrák-Magyar Monarchia pólai (ma Pula, Horvátország) hadikikötőjében állomásozó német tengeralattjáró-flottilla egyik egysége, a Gustav Siess „Kapitänleutnant" parancsnoksága alatt álló U-76 telepített a Kéa körüli vizekben, az október végén elkezdődött küldetése alkalmával.
Felvetődött az ellenséges torpedótámadás gyanúja is, ám azt a Pólában állomásozó német U-Boot flottilla, illetve osztrák-magyar tengeralattjáró-egység fennmaradt hadinaplói kizárják, ugyanis november 21-én egyetlen tengeralattjárójuk sem operált a térségben.
Egyes hadtörténész-, illetve haditengerész-szakértők az aknarobbanás máig hivatalos teóriáját is elvetik,
mondván, hogy az akkor használatos német aknák nem okozhattak akkora és olyan jellegű sérülést a hajótesten, mint amit a roncsról készített felvételek mutatnak.
A Britannic tragédiájával kapcsolatos kérdések így 102 évvel a katasztrófa után sem tekinthetők még lezártnak.