Roosevelt könnyedén átengedte Közép-Kelet- Európát Joe bácsinak

2018.11.28. 21:56

Kereken hetvenöt éve, 1943. november 28-án nyitották meg az iráni fővárosban a teheráni konferenciát, amelyen a „három nagy", Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill, a londoni háborús kabinet feje, valamint Joszif V. Sztálin először találkoztak személyesen, és tanácskoztak a háború utáni európai rendezésről. A teheráni konferencián elfogadott alapelvek fél évszázadra meghatározták Európa sorsát, és az 1945 utáni nagyhatalmi politika irányát. Teherán hatása- közvetett módon – napjainkig tart.

A kertek alatt lassan érik már a győzelem 

Az 1943-as év visszafordíthatatlan fordulópontnak számít a második világháború történetében. Az európai hadszíntéren a náci Németország, a csendes-óceáni térségben pedig a Japán Császárság szorult végleges defenzívába ebben az évben. 1943. február 2-án vált befejezett ténnyé  a 6. német hadsereg pusztulása Sztálingrádnál.

Sztálingrádnál a teljes 6. német hadsereg elpusztultForrás: Origo

A sztálingrádi vereséget, valamint az 1941 nyarától a keleti fronton elszenvedett súlyos veszteségeket a Harmadik Birodalom többé már nem tudta kiheverni, hiába hirdette meg Joseph Goebbels a totális hadviselést.

A sztálingrádi vereséget soha nem heverte ki a WehrmachtForrás: Origo

A Citadella-hadművelet, -  Hitler utolsó offenzív kísérlete a keleti fronton 1943 júliusában -  Kurszknál ugyancsak kudarcba fulladt,

és ezzel a Wehrmacht végleg elvesztette a hadászati kezdeményezést a Vörös Hadsereggel szemben.

 

A kurszki kiszögellésben vívott nagy ütközet is német vereséggel végződöttForrás: Ria/Novosti

1942 novemberében az angolszász szövetségesek a Fáklya (Torch) hadművelet során sikeresen partra szálltak Észak-Afrikában, és 1943 májusára megsemmisítették az észak-afrikai német illetve olasz haderőt.

A szövetségesek Észak-Afrikában is megvetették a lábukatForrás: Wikimedia Commons

Az angol-amerikai csapatok még ugyanebben a hónapban partra szálltak Szicíliában, ahonnan rövid időn belül áttették a hadműveleteket  az Appennini-félszigetre.

Hitler legfőbb szövetségese, Benito Mussolini júliusban megbukott,

Olaszország 1943. szeptember elején pedig immár az angolszász szövetségesek oldalán hadat üzent a náci Németországnak.

Mussolini  Hitler legfőbb szövetségese is megbukott 1943 nyaránForrás: Bundesarchiv

1943 végére bizonyossá vált, hogy a Harmadik Birodalom elveszti a háborút. A csendes-óceáni hadszíntéren

1943 februárjában, a Salamon-szigeteki Guadalcanalnál aratott amerikai győzelemmel fordult meg a kocka;

Japán végleges defenzívába szorult, és többé már tudta megakadályozni a csendes-óceáni flotta és az amerikai haderő gőzhengerszerű előrenyomulását.

Guadalcanalnál is fordult a kockaForrás: Wikimedia Commons

A tengelyhatalmak jól tapinthatóan közeledő veresége ezért egyre inkább előtérbe helyezte a háború utáni rendezés kérdését a szövetséges nagyhatalmak között.

Sztálin beteges gyanakvását Roosevelt sem tudta eloszlatni

A tengely felbomlása, valamint a sorozatosan elszenvedett vereségek a náci felsővezetésben is megérlelték azt a felismerést, ahhoz, hogy Németország, pontosabban a náci rendszer túlélje a háborút, elkerülhetetlen lesz valamiféle kiegyezés a szövetséges nagyhatalmakkal.

Mussolini (középen) Rundstedt vezértábornagy ( a kép bal oldalán) és Hitler társaságában.A szövetségesek közötti ellentétek túlértékelésével Hitler úgy értékelt, hogy Németroszágnak csak addig kell kitartani, amíg magától fel nem bomlik a koalícióForrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Ezt úgy vélték elérhetőnek, hogy mindaddig folytatják a szívós ellenállást, amíg – Adolf Hitler szavait idézve – „a világ legtermészetellenesebb koalíciója" magától fel nem bomlik, megteremtve a kedvező helyzetet egy különalku számára. A náci vezetők részéről nem volt teljesen alaptalan az a feltételezés, hogy léteznek bizonyos lappangó ellentétek illetve feszültségek a szövetségesek között.

A háború végén Joseph Goebbels birodalmi propagandaminiszter különösen bízott a szövetséges koalíció felbomlásábanForrás: Bundesarchiv

Az amúgy is paranoiásan gyanakvó szovjet diktátor, Sztálin, aki 1941 augusztusa óta folyamatosan ostromolta az angolszász szövetségeseket a Vörös Hadsereget tehermentesítő második front megnyitása miatt,

a késlekedés hátterében szovjetellenes taktikát vélt felfedezni,

tegyük hozzá, hogy minden alap nélkül .

Sztálin paranoiásan tartott attól, hogy az angolszász szövetségesek  a háta mögött kiegyeznek HitlerrelForrás: Ria/Novosti

Sztálin ezzel kapcsolatos beteges gyanakvását az sem oszlatta el, hogy az 1943. január 14. és 24. között az amerikai elnök és a brit miniszterelnök Casablancában megtartott csúcstalálkozóján

Roosevelt egyoldalúan bejelentette - a később sokat vitatott – feltétel nélküli megadás formuláját,

amit Churchill is támogatott. A casablancai nyilatkozattal  az angolszász szövetségesek kinyilvánították, hogy nem bocsátkoznak különtárgyalásokba a tengelyhatalmakkal, és csak a feltétel nélküli fegyverletételt fogják tőlük elfogadni.

Roosevelt és Churchill a casablancai konferenciánForrás: Wikimedia Commons

De az amerikai és a brit együttműködés sem volt annyira felhőtlen, mint amilyennek a háborús propagandában tűnt. Roosevelt semmilyen módon sem kívánta  Churchillt támogatni a brit gyarmatbirodalom háború utáni fenntartását célzó törekvéseiben.

Sir Winston Churchill brit miniszterelnök. Roosevelt ambivalensen állt hozzá a brit gyarmatrendszer megmentésére tett  angol törekvésekhezForrás: Wikimedia Commons

Az amerikai elnök másként vélekedett Sztálinról valamint a Szovjetunió háború utáni európai céljairól is, mint angol kollégája, Winston Churchill. Amíg Roosevelt az amerikai politikusokat mindig is jellemző bizonyos naivitással, továbbá a demokratikus jogok egyetemes értékének ideáját hangoztatva közelített a háború utáni rendezés problémáihoz, addig vele szemben Churchill – Richelieu, Metternich, és Bismarck szellemében – klasszikus reálpolitikai gondolkodással szemlélte mindezt.

Franklin D. Roosevelt elnök és felesége, EleanorForrás: FDR Library & Museum

De a szövetségesek között kétségkívül meglévő kisebb-nagyobb ellentéteket felülírta a náci rendszer elpusztítására vállalt közös eltökéltségük, amihez egészen 1945-ig, a végső győzelem kivívásáig következetesen tartották is magukat.

Churchill felismerte azt a receptet, amivel útját állhatták volna Sztálinnak 

A frontokon 1943-ban beállott kedvező helyzet felélénkítette az angolszász nagyhatalmak valamint a Szovjetunió közötti diplomáciai kapcsolatokat. A casablancai értekezleten Roosevelt és Churchill elsősorban az akkor még folyamatban lévő észak-afrikai hadműveletek befejezéséről, valamint az azt követő lépésekről tárgyalt.

Franklin D. Roosevelt amerikai elnök számára a casablancai értekezlet idején még többé kevésbé lényegtelen volt az a kérdés, hogy hol nyissák meg a második frontotForrás: Kongresszusi Könyvtár

Az amerikai elnök számára ekkor még többé-kevésbé mindegy volt, hogy hol kerüljön sor a második front megnyitására.

Churchill azonban már távolabbra látott, és azon dolgozott nagy elszántsággal, hogy a német-olasz haderő észak-afrikai veresége utánra tervezett szicíliai partraszállásból fejlesszék tovább az európai második front megnyitását.

Churchill ízig-vérig reálpolitikusként gondolkodottForrás: Origo

Churchill – aki ízig-vérig reálpolitikusként gondolkodott - jól látta, hogy az olaszországi partraszállással egyrészt kiütik Mussolinit és Rómát a tengelyhatalmak szövetségéből, az Appennini-félszigetről elindítandó és a ljubjanai résen át kibontakoztatott angolszász offenzíva pedig

nem csak a Harmadik Birodalom altestét roncsolná szét, de Sztálin útját is elreteszelné Európa szívébe,

nyugati érdekszférában tartva így a Balkánt, Magyarországot, Csehszlovákiát, valamint Lengyelországot.

Churchill és Sztálin a brit miniszterelnök 1944 októberi moszkvai látogatásán. Sztálinnak sikerült elérnie, hogy az angolszász szövetségesek ne a Balkánon, hanem Normandiában nyissák meg a második frontot, nem veszélyeztetve így a közép-kelet-európai térségre vonatkozó szovjet nagyhatalmi aspirációkatForrás: Wikimedia Commons

Roosevelt  azonban e nagy horderejű kérdésekben nem akart  az örökösen gyanakvó Sztálin nélkül dönteni,

kész helyzet elé állítva a szovjet diktátort. A második front helyszínében, valamint a háború utáni rendezés alapelveiben való megállapodás ezért egy másik, kibővített csúcstalálkozóra maradt.

Sürgés-forgás Moszkvában és Kairóban

Már a teheráni konferencia előkészítésének jegyében tartották meg a három szövetséges nagyhatalom külügyminisztereinek moszkvai értekezletét, 1943 októberében.

Cordell Hull külügyi államtitkár (külügyminiszter), a washingtoni külügyminisztérium, a State Department feje, a Pearl Harbor elleni japán támadás idejénForrás: Kongresszusi Könyvtár

Az október 30-án elfogadott közös nyilatkozat, amelyet szovjet részről Vjacseszlav Molotov, az amerikai kormány képviseletében Cordell Hull, a brit háborús kabinet oldaláról pedig Anthony Eden jegyzett, kinyilvánította,

hogy a szövetségesek egészen a tengelyhatalmak kapitulációjáig folytatják a harcokat,

megerősítette, hogy a szövetséges hatalmak nem bocsátkoznak külön tárgyalásokba egyetlen ellenséges féllel sem, és kijelentették, hogy egységesen csak a feltétel nélküli megadást fogadják el , továbbá kinyilvánították a háborús valamint az emberiség elleni náci bűntettek elkövetőinek felelősségre vonását.

Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszter (jobb oldalon)  SztálinnalForrás: Ria/Novosti

November 22-én pedig – már úton Teheránba, a hármas csúcstalálkozóra – Churchill és Roosevelt megálltak Kairóban, hogy az iráni fővárosban megtárgyalandó kérdésekről egyeztessenek, Csang Kaj-sek tábornok, a Kínai Köztársaság elnökének bevonásával.

Sztálin álláspontjától tette függővé végső elköteleződését

Ilyen előkészületek után, 1943. november 28-án nyitották meg a „három nagy", Roosevelt, Churchill, és Sztálin találkozóját a teheráni szovjet nagykövetség épületében. Noha az érintett államférfiak már 1941-től folyamatosan tartották a kapcsolatot, ez volt az első alkalom, hogy személyesen is találkoztak egymással.

A "három nagy" a teheráni konferenciánForrás: Wikimedia Commons

Roosevelt elnököt népes delegáció kísérte át a szovjet követségre,

így többek között Harry Hopkins, Leahy és King tengernagy, továbbá más katonai szakértők. A brit háborús kabinet fejét Anthony Eden külügyminiszter, a három fegyvernem vezérkari főnökei, valamint Ismay tábornok kísérte el.

Majszkij londoni szovjet nagykövet (a kép jobb szélén) Winston Churchill miniszterelnök, Anthony Eden brit külügyminiszter ( Churchill mellett balra) és Sikorski (bal szélen) a londoni emigráns kormány miniszterelnökének társaságábanForrás: Wikimedia Commons

Velük szemben Sztálin társaságát csak Moltov és Vorosilov marsall alkotta.

A nyitóbeszédet az amerikai elnök tartotta meg, aki azt javasolta, hogy először mindenfajta kötöttség nélkül tárgyaljanak a fontosnak tartott kérdésekről.

Sztálin Roosevelt és Churchilla teheráni konferenciánForrás: RIA Novosti/Ria Novosti

A legfontosabb téma természetesen a második front megnyitása volt.

Roosevelt és Churchill a kairói tanácskozásukon elviekben már megegyeztek a franciaországi invázióról,

de Roosevelt ekkor még attól sem zárkózott el, hogy az olaszországi hadszíntérről – Róma elfoglalása után – bontakoztassanak ki egy nagy hadműveletet az észak-adriai térségben, Churchill eredeti elképzelésével összhangban. A lehetséges opciók melletti végső elköteleződését Sztálin álláspontjától tette függővé.

Németország megtámadásához Olaszország nem jó kiindulópont

Amikor a második fronttal kapcsolatos konkrét kérdések kerültek terítékre, bennük az Olaszországból kiinduló offenzíva lehetőségével, Sztálin a következőket nyilatkozta:

Sztálin Truman és Churchill társaságában az 1945 júliusi potsdami konferencián. A szovjet pártvezető átlátott Churchill terveinForrás: Wikimedia Commons

A szovjet kormány mindig is nagy jelentőséget tulajdonított az olaszországi hadjáratnak, mert megnyitotta a szövetségesek előtt a Földközi-tengert. De Németország megtámadásához Olaszország nem jó kiindulópont. Hiszen útközben ott magasodnak az Alpok. Ezért semmilyen eredmény nem várható attól, ha nagy létszámú katonaságot vonnak össze Olaszországban a Németország elleni támadás céljára." (Forrás: Winston Churchill: A második világháború, II. kötet 8. fejezet, 307.o.)

Kliment Vorosilov marsall, Sztálin személyes barátja Molotovval együtt alkotta a szovjet diktátor kíséretétForrás: AFP/Ria/Novosti

A diplomatikus válasz sem rejti el azt az ingerültséget, amit az Olaszországból indítandó nagy szövetséges offenzíva gondolata váltott ki Sztálinból.

A szovjet diktátor, akármilyen furcsának is tűnik, de abszolút reálpolitikai megközelítésből vizsgálta ezt a kérdést,

Churchillhez hasonlóan. Sztálin ugyanis azt vallotta, hogy a szovjet befolyás addig fog kiterjedni, ameddig eljut a Vörös Hadsereg.

Sztálin igen egyszerű megközelítése szerint ameddig eljut a Vörös Hadsereg, addig fog kiterjedni a szovjet befolyás isForrás: Ria/Novosti

Pontosan felismerte Churchill tervének politikai hátsó szándékát;

ha a szövetséges csapatok az észak-adriai térségből áttörnek a magyar alföldre illetve Ausztriába és Dél-Németországba, akkor ezzel „elvágják" a Vörös Hadsereg nyugatra tartó menetelését, és nyugati befolyási övezetbe vonják Közép-Kelet-Európát.

A brit miniszterelnök Berlinben, Hitler utolsó búvóhelye, a Birodalmi Kancellária bunkerének bejáratánál. Churchillt felháborították Sztálinnak a jaltai határokat sértő aspirációiForrás: Wikimedia Commons

Ez pedig nem illett a Kreml urának elképzeléseibe.

Roosevelt számára több okból is fontos volt, hogy elnyerje a gyanakvó szovjet diktátor jóindulatát.

A Midway-szigeteki csatában az amerikai flotta az erőfölényben lévő japán haditengerészetet győzte leForrás: WW2

Az elért jelentős sikerek ellenére  1943 végén még nagyon hosszúnak és véresnek látszott a Japán feletti győzelemhez vezető út.

Tódzsó Hideki e) volt a japán  "héják" leghangosabb vezetője. 1943-ban még távolinak látszott a Japán feletti győzelemForrás: Wikimedia Commons

Rooseveltnek ezért különösen fontos volt, hogy elérje a Szovjetunió hadba lépesét Japán ellen. De az amerikai elnök ugyanekkora jelentőséget tulajdonított Sztálin megnyerésének az ENSZ ügyében.

Ezért nem esett nehezére, hogy Sztálin elképzelését támogassa a második front franciaországi megnyitásában,

illetve, hogy az angolszász szövetségesek ide koncentrálják katonai erejük zömét.

Angyali naivság, amerikai átok

A december másodikáig tartó konferencián a „három nagy" véglegesen megállapodott abban, hogy az angolszász szövetségesek 1944 májusában Franciaország nyugati partvidékén nyitják meg a második frontot. Ennek a döntésnek nem csak katonai, hanem hosszú távra ható politikai következményei is lettek.

Teheránban eldőlt, hogy  az angolszász szövetségesek 1944-ben Franciaországban nyitják meg a második frontotForrás: U.S. National Archives

Azzal, hogy a szövetségesek elkötelezték magukat a második front normandiai helyszínével, de facto elismerték, hogy Közép-Kelet-Európa –  és így benne Magyarország - a háború után szovjet érdekszférába kerül.

Magyarország is a szovjet érdekszférába került a három szövetséges nagyhatalom megállapodása alapjánForrás: Fortepan

Roosevelt komolyan elhitte, hogy „Joe bácsi" a Vörös Hadsereg által elfoglalandó országokban

biztosítani fogja a demokratikus játékszabályok betartásával a pártatlan és szabad választások megtartását,

illetve elismeri a meghódított országok önrendelkezési jogát, társadalmi berendezkedésük szabad megválasztásában.

Roosevelt komolyan bízott  benne, hogy Sztálinnal majd a háború után is jól szót fognak érteniForrás: Ria/Novosti

A brit miniszterelnökkel szemben az amerikai elnök meggyőződéssel hitte, hogy a szövetségesi együttműködésnek köszönhetően a háború után a szovjetrendszer közeledni fog a nyugati demokráciákhoz. Angyali naivság – mondhatnánk a bolsevik rendszer történetének ismeretében.

Új világrend formálódik a világégés füstjében

Azt, hogy később lesznek még problémák az angolszász szövetségesek és Sztálin között a háború utáni rendezés tárgyában, már a konferencián is kitapintható volt a lengyel határok kérdésében.

Hitler a Lengyelország elleni 1939 szeptemberi győztes villámháború után szemlét tart csapatai felett Varsóban. Sztálin szepteber 17-én a náci Németroszággal megkötött titkos paktum alapján támadta hátba a németek által szorongatott LengyelországotForrás: Bundesarchiv

Sztálin hallani sem akart arról, hogy az 1939 augusztusában a náci Németország és a Szovjetunió között létrejött megnemtámadási egyezmény, ismertebb nevén a Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradékában a Szovjetuniónak juttatott kelet-lengyelországi területekről – amit tulajdonképpen Hitler agressziója kapart ki számára –, lemondjon.

A Molotov-Ribbentrop paktum aláírása Moszkvában, a Kremlben. Sztálin a Hitlerrel szövetségben 1939-ben megszerzett kelet-lengyel területeket a háború után is megtartottaForrás: Origo

Ehelyett azt javasolta, hogy Lengyelországot úgymond nyugaton, és a náci Németország rovására kárpótolják.

Noha ekkor még nem született végleges megállapodás a lengyel határokról, de a szövetségesek elfogadták Sztálin felvetését rendező elvként. Hogy erről nem kérdezték meg a londoni emigráns lengyel kormány véleményét, senkit sem zavart.

Sikorski tábornok, a londoni emigráns kormány feje  gyanús körülmények között hunyt el 1943-banForrás: mbydgoszcz.pl

Lengyelország, amely elsőként esett a hitleri – és tegyük hozzá, hogy a sztálini – agresszió áldozatául, és amely az első perctől fogva az angolszász szövetségesek oldalán küzdött Hitler ellen, súlyos véráldozatot hozva, valószínű, ennél korrektebb eljárást érdemelt volna.

Forrás: Bundesarchiv

De amint ugyebár jól megtanultuk, a hála  nem politikai kategória.

A teheráni konferencián megerősítették a feltétel nélküli megadás formuláját, Sztálin pedig kötelezettséget vállalt Japán megtámadására, ha Európában befejeződnek a harcok.

Sztálin ekötelezte magát Japán megtámadására, az európai harcok utánForrás: Ria/Novosty

(A Szovjetunió 1941 áprilisában kötött Japánnal öt évre szóló barátsági és megnemtámadási szerződést.)

Heinrich Himmler meglátogatja a mauthauseni tábort 1941-ben. Teheránban azt is eldöntötték, hogy a háború után felkutatják és felelősségre vonják a háborús bűnösöketForrás: Wikimedia Commons

A szövetségesek kinyilvánították, hogy felkutatják és felelősségre vonják a háborús bűnösöket,

valamint arról is határoztak - Churchill javaslatára -, hogy az addig támogatott királypárti Draga Mihajlovic helyett Titót, illetve a parancsnoksága alatt álló kommunista Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereget fogják támogatni.

Tito mint a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg parancsnoka, 1943-banForrás: Wikimedia Commons

Teherán nem csak a második világháború lezárásához vezető utat vázolta fel, hanem annak az új világrendnek  az alapjait is, ami még fél évszázadig dominálta a világpolitikát.