Kulturális örökség lett az alpesi lavinamegelőzés gyakorlata

gelccser
Könnyen lehetséges, hogy 2100-ra teljesen jégmentessé válik az Alpok
Vágólapra másolva!
Az UNESCO felvette szellemi kulturális örökségi listájára az alpesi lavinamegelőzés gyakorlatát, amelynek svájci és osztrák technikái a 19. század közepe óta fejlődtek ki.
Vágólapra másolva!

Az Alpokban élők tudása évszázadok alatt gyűlt össze a "fehér halálnak" elkeresztelt lavinákkal szembeni védekezésről. Ennek része mások mellett a különleges kutyák, köztük a bernáthegyik kiképzése, a hótakaró elemzése, a lavinák dokumentálása, a lakott területek megelőző védelme, hegyi vezetők képzése és a lavinákkal kapcsolatos történetek továbbadása.

Az UNESCO értékelése szerint ez a technikai, társadalmi és kulturális repertoár a helyben élők és szakemberek révén folyamatosan bővül és megújul.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) illetékes bizottsága Port Louis-i tanácskozásán döntött a szellemi kulturális örökség listájának újabb bővítéséről. A lista a nemzetközi szervezet csütörtöki közleménye szerint 15 újabb elemmel gazdagodott.

Táncok és rituálék

Az új jelöltek közül több tradicionális tánc és ünnep is a szellemi örökség része lett, köztük a malawi Miwinoghe elnevezésű örömtánc, amelyet az afrikai ország északi részén három etnikai csoportjában adnak elő, a zambiai lenje népcsoport mooba-tánca, a congo kultúrát ünneplő panamai rituálé, a spanyol dobos rituálé, a tamboradas, amelyet több ezer dobbal adnak elő falvakban és városokban és a malajziai Dongdan Sayan hagyományos művészeti forma, amely a zene, dalok és költészet nyelvén szólal meg.

A listára került a mexikói La romeíra, a zapopani könnyeit hullató Szűz Mária-körmenet, az ománi ló- és teveverseny, a lengyelországi Krakkó karácsonyi szopka (betlehemi jászol) készítő hagyománya, a guszle nevű egyszerű húros hangszerrel kísért szerb éneklés, a szlovén horgolt csipkekésztés, a Sri Lanka-i Rukada Natya tradicionális bábjáték, a színpompás tádzsik csakan hímzés, a thaiföldi Khon maszkos táncjáték és a tunéziai Szedzsane asszonyainak fazekasművészete is.

A szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló UNESCO-egyezményt 2003-ban fogadták el. A szellemi világörökség az ősöktől örökölt hagyományokat, kifejezésmódokat, előadóművészeteket, ünnepi rítusokat, társadalmi gyakorlatokat, régi tudományágak tudásanyagát tartalmazza. A mauritiusi fővárosban hétfőn kezdődött és december elsejéig folyó ülésen több mint 40 hagyomány jelöléséről döntenek.

(MTI/Reuters)