900 éves aranykincset találtak Izraelben

Vágólapra másolva!
Huszonnégy aranyérmét és egy fülbevalót találtak régészek az észak-izraeli Cesareában. A kincset vélhetően menekülő gazdája rejtette el, amikor 900 évvel ezelőtt a várost elfoglalták a keresztesek.
Vágólapra másolva!

A régészek egy kis bronzedényben találták a 24 aranypénzt és a fülbevalót, az edényt két kő közé rejtették egy régi ház kútja közelében - közölte az Izraeli Régészeti Intézet és a feltárásban részt vevő több szervezet.

A sajtónak hétfőn bemutatott és a 11. század végéről származó aranypénzek révén a kincs a város keresztesek általi, 1101-ben történt elfoglalásához köthető, amely Cesarea történetének egyik legtragikusabb időszaka volt - olvasható az ásatást vezető Peter Gendelman és Mohammed Hatar közleményében.

- mondták a régészek.

Robert Kool, az Izraeli Régészeti Intézet érmeszakértője szerint az aranyérmék között VII. Mihály bizánci császár uralkodásához köthető ritka pénzérmék is találhatók.

- mondta a szakértő.

A Földközi-tenger partján fekvő Cesareát az i.e. előtti 1. században építtette a rómaiak által kinevezett I. Heródes, Júdea királya.

Nagy kiterjedésű római és középkori romjainak köszönhetően Cesarea Izrael egyik leglátogatottabb városa. A városban számos jelentős leletre bukkantak: 2015-ben kétezer darab, ezeréves aranypénzt találtak búvárok, a régészeti hivatal szerint ez volt az Izraelben talált legnagyobb numizmatikai kincs.