Fura rózsaszínű objektum a Naprendszer legtávolabbi égitestje

Vágólapra másolva!
Felfedezték a Naprendszer legtávolabbi ismert objektumát.
Vágólapra másolva!

A valószínűleg golyóformájú objektum a 2018 VG18 jelet és a Farout (Távoli messzeség) becenevet kapta. Az IAU nemzetközi csillagászegyesület Minor Planet Központja hétfőn jelentette be a felfedezést.

Becslések szerint átmérője 500 kilométer, ami a Merkúr, a Naprendszer legkisebb bolygója egytizedének felel meg. A Farout így törpebolygó lehet, mint a Plútó, amelynek átmérője mintegy 2400 kilométer.

Színe rózsaszín, ami többnyire jég jelenlétével hozható összefüggésbe.

Hatalmas távolsága miatt a Faroutnak több mint ezer évre lehet szüksége ahhoz, hogy egyszer megkerülje a Napot.

Forrás: Roberto Molar Candanosa/Carnegie Institution for Science

A Nap és a Föld közötti távolságot a csillagászati egységgel (Au) jelölik, amely 150 millió kilométernek felel meg. A Farout mintegy 120 Au, az Erisz törpebolygó 96 Au, a Plútó 34 Au távolságra van.
Az eddig ismeretlen objektumot egy washingtoni, egy hawaii és egy arizonai csillagász fedezte fel. Az első felvételeket egy Hawaiin lévő teleszkóp készítette, majd egy chilei csillagvizsgálóban figyelték meg az objektumot.

- mondta Chad Trujillo, az egyik felfedező csillagász.

(MTI/dpa)