Egy őrült diák magába fecskendezte a Bibliát, ez történt vele

Vágólapra másolva!
Egy francia kutatópalánta úgy gondolta, magába fecskendezi a Biblia és a Korán egyes passzusait, szándékát pusztán a kíváncsiság vezérelte.
Vágólapra másolva!

A fenti mondatot nem a fantázia szülte, a francia Adrien Locatelli tényleg szent szövegeket injektált a testébe.

– írta le tapasztalatait az Open Science Framework portálon. –

Mivel nem nagyon volt önként jelentkező, Locatelli önmagára osztotta a kísérleti nyúl feladatát. Első lépésben letöltötte a Teremtés Könyvét és a Koránt az internetről, majd abból kiemelte a számára érdekes szakaszokat.

Ezt követően minden héber és arab betűt egy annak megfelelő nukleotiddal – vagyis a DNS és RNS építőköveivel – helyettesített. Ezzel megkapta az adott szövegrész DNS-szekvenciába átfordított változatát.

Forrás: Pixabay

Egy online program segítségével a nukleotidszekvenciát fehérjeszekvenciává tudta fordítani, megkapva azt az anyagot, amit már a combjába fecskendezhet.

És hogy mi történt utána?

Nos, hősünk nem égett el vámpírként, és ez idáig egyáltalán nem jelentkezett semmilyen komolyabb tünet a sajátos készítménytől, csupán a szúrás helyén alakult ki enyhe bőrpír.

Természetesen a biológusok óvva intenek mindenkit a hasonló próbálkozásoktól.

Forrás: IFL Science