Soha nem voltunk még ilyen közel ilyen távoli égitesthez

Ultima Thule
Az Ultima Thule művészi ábrázoláson
Vágólapra másolva!
Minden eddiginél távolabbi égitestet, a Földtől 6,4 milliárd kilométernyire lévő Ultima Thule kisbolygót közelíti meg újév hajnalán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons nevű űrszondája.
Vágólapra másolva!

Ez a legkezdetlegesebb égitest, amellyel valaha űreszköz találkozott

Az űrszonda várhatóan közép-európai idő szerint 6 óra 33 perckor halad el 3500 kilométerre a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű aszteroida felett, ami harmadakkora távolság, mint amikor 2015-ben a Plútónál járt.

Az Ultima Thule művészi ábrázoláson Forrás: NASA

Ez a legtávolabbi – bár még a Naprendszeren belüli – égi objektum, amelyet valaha is ember alkotta űreszköz vizsgált.

A különös, jeges kisbolygó, amely nevét a középkori irodalomban szereplő „távoli szigetről” kapta, a „találkozás” alkalmából saját himnuszt is kap, amelyet a Queen asztrofizikusi diplomával rendelkező gitárosa, Brian May komponált.

A New Horizons a Plútó rendszerének feltérképezése után tovább folytatja a Kuiper-öv kutatását Forrás: NASA

– mondta Hal Weaver, a Johns Hopkins egyetem alkalmazott fizikai laboratóriumának munkatársa.

Százszor kisebb, mint a Plútó

A tudósok nem ismerik az égitest pontos méretét,

becsléseik szerint százszor kisebb, mint a Plútó törpebolygó,

amelynek az átmérője közel 2400 kilométer. Az Ultima Thule körül fagypont alatti a hőmérséklet, így feltételezik, hogy megőrizte eredeti állapotát.

A Naprendszer peremvidékén húzódó Kuiper-öv és az Ultima Thule helyzetét feltüntető grafika Forrás: New Haven Register

Elképesztő felvételeket továbbított a Plútóról

A NASA által 2006-ban indított New Horizons szonda óránkénti 51 500 kilométeres sebességgel halad az űrben. Ennél a sebességnél már egy rizsszemnyi tárggyal való ütközés is végzetes lehet.

Az Ultima Thule megközelítését ábrázoló képi szimuláció Forrás: Astro Bob - AreaVoices

Az Ultima Thule felett elhaladva – ha sikerül a feladatot sértetlenül végrehajtania – a szonda több száz felvételt készít,

amelyek segítségével először sikerül majd megismerni a kisbolygó formáját és geológiai összetételét.

A New Horizons felvétele a Plútó felszínéről Forrás: NASA

A New Horizons elképesztő felvételeket továbbított a Plútóról 2015-ben,

amelyek közül egyesek a korábban soha nem látott szívalakú képződményt ábrázoltak.

A Plútó „szíve” Forrás: NASA

Stern szerint ezúttal háromszor nagyobb felbontású képek érkeznek, mint annak idején a Plútóról. Az áthaladás is sokkal pontosabb navigálást igényel, mint korábban gondolták.

Nem gömbölyű, hanem hosszúkás a Hubble felfedezettje

A Hubble teleszkóp fedezte fel az Ultima Thulét 2014-ben. A tudósok három évvel később jöttek rá, hogy nem gömbölyű, hanem feltehetően hosszúkás, sőt az is lehet, hogy két különböző objektumról van szó.

Művészi ábra arról, ahogy a New Horizons megközelíti a kisbolygót Forrás: SpaceFlight Insider

Az első képek várhatóan január 1-én érkeznek, és másnap teszik őket közzé.

Az élő közvetítés ilyen távolságnál lehetetlen, de a NASA internetes közvetítést tervez az átrepülésről, a felvételeket May szerzeménye kíséri.

A Hubble űrtávcsővel fedezték fel többek között az Ultima Thule kisbolygót is Forrás: NASA/ESA

Alan Stern reményét fejezte ki, hogy nem ez lesz a New Horizons utolsó küldetése, újabb objektumokat is felfedezhet a Kuiper-övben, és 2020-ra még távolabbra jut el.

(forrás: MTI/AP/AFP)