100 éve rontottak rá először a kommunisták Németországra

Berlinben száz éve, 1919. január 5-én kezdődött a Spartakus-felkelés, a baloldal hatalomátvételi kísérlete meghatározó eseménye volt Németország 1918-19-es forradalmi időszakának.

Előzmények

Az első világháborúban súlyos veszteségeket szenvedő, szociális feszültségekkel terhelt Németországon 1918. november elejétől forradalmi hullám söpört végig, a tömegek a háború gyors befejezését (november 11-én írták alá a fegyverletételt), II. Vilmos császár lemondását, köztársaságot követeltek, sorra alakultak az országban a munkás- és katonatanácsok. 1918. november 9-én Berlinben is általános sztrájk és tüntetés kezdődött, majd a forradalmi események középpontjába került többségi szociáldemokrata párt (SDP) képviseletében Philipp Scheidemann kikiáltotta a köztársaságot. Néhány órával később a független szociáldemokraták (USPD) balszárnyához tartozó, jóval radikálisabb Spartakus-csoport (spartakisták) vezetője, Karl Liebknecht meghirdette a „Minden hatalmat a munkás- és katonatanácsoknak!” jelmondatot.

A mérsékelt többségi szociáldemokrata Friedrich Ebert vezetésével 1918. november 10-én új ideiglenes kormány (SDP-USPD koalíció) alakult, amely mellett a politikai hatalmat a forradalmi munkás- és katonatanácsok gyakorolták. Utóbbiakban a többségi (SDP), a független szociáldemokraták (USPD) és a spartakisták rivalizáltak egymással, amíg az SPD demokratikus-parlamentáris jogállam létrehozását tűzte ki célul, alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása útján,

addig az USPD és az abból november 11-én kivált, kommunista Spartakus-szövetség (Spartakusbund) az orosz példához hasonló tanácsrendszer (tanácsköztársaság) bevezetését szorgalmazta.

A Spartakus-szövetség országosan két-háromezer taggal rendelkezett, elutasította a háborút, a proletariátus nemzetközi szolidaritását hangsúlyozta. A szervezetet támogatta a berlini munkások baloldali szakszervezeti funkcionáriusaiból álló forradalmi bizalmiak hálózata (Revolutionäre Obleute) is.

A Spartakus-szövetség tagjai Forrás: Pinterest

Az Ebert-kormány a régi birodalmi elittel kiegyezve november végére egy sor olyan rendeletet és törvényt alkotott, amely korlátozta a forradalmi munkástanácsok hatáskörét, megtartotta a régi államapparátust, a hadseregben pedig a tisztikar jogait. A munkás- és katonatanácsok decemberi első országos kongresszusán a mandátumok nagy részét a többségi és a független szociáldemokraták kapták meg, a spartakisták mindössze 10 mandátumot szereztek; vezetőik, Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg be sem jutottak a kongresszusba. A testület leszavazta a tanácsi rendszer bevezetését, és alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat tűzött ki. A kialakult helyzetben erősödni kezdtek a forradalmi munkás- és katonatanácsokkal szembeni körök, amelyeket a kormány baloldali puccstól tartva nyíltan támogatott.

Az események menetével elégedetlen spartakisták december végén több kommunista szervezettel együtt létrehozták Németország Kommunista Pártját (KPD).

Erőszakos hatalomátvételi kísérlet

1919. január 4-én elbocsátották Berlin USPD-tag rendőrfőkapitányát, amire válaszként az USPD vezetősége, a forradalmi bizalmiak és a KPD képviselői 5-ére békés tüntetést hívtak össze. A vártnál többen, többszázezren gyűltek össze, harcos beszédek hangzottak el, majd forradalmi bizottság alakult, amely általános sztrájkot és az Ebert-kormány megbuktatását hirdette meg. A január 6-i sztrájk megbénította Berlint, ismét hatalmas tüntetések kezdődtek, a demonstrálók elfoglalták a polgári lapok szerkesztőségeit, nyomdáit, megszállták a pályaudvarokat. Fegyveres forradalmárok foglalták el a stratégiailag fontos pontokat, szinte a teljes kormányzati negyed az ellenőrzésük alá került.

A felkelés azonban már az elején kudarcra volt ítélve, mert a forradalmi bizottság eleve megosztott volt a megmozdulás elindítása-folytatása kérdésében, a tettek-döntések helyett csak végtelen vitákat folytattak, a legütőképesebb, potenciális forradalmi fegyveres egység, a Népi Tengerész Hadosztály pedig nem állt melléjük.

Felkelők Forrás: Wikimedia Commons

Káosz buktatta meg a baloldali puccsot

A felkelés teljesen szervezetlen és következetlen volt, a forradalmi bizottság USPD-tagjai január 7-én tárgyalni kezdtek az Ebert-kormánnyal, amely így időt nyert, hogy megszervezze reguláris erőit.

Miután a tárgyalások megszakadtak, a kormányerők és a Berlinbe bevonuló szabadcsapatok (Freikorps egységek, tagjai többségében volt katonák) 11-12-ére felszámolták az ellenállást, a harcokban több mint 150 felkelő esett el.

A felkelést kegyetlen megtorlás követte, sok száz embert fogtak el, kínoztak meg, végeztek ki. Január 15-én rátaláltak Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg rejtőzködési helyére, és mindkettőjüket meggyilkolták. A berlini Spartakus- vagy más néven januári felkelés után a Freikorps egységek országos tisztogató hadjáratba kezdtek.

Német kommunista kivégzése a Spartakus-felkelés idején Forrás: Wikimedia Commons

A kommunisták miatt nem lett összefogás Hitler ellen

A véres megtorlások tovább mélyítették a többségi szociáldemokrata (SPD) és a kommunista párt (KPD) közötti ellentétet, a két politikai szervezet a weimari köztársaság idején sem tudott megállapodni közös akcióról a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) ellen, amely Adolf Hitler vezetésével 1933-ban hatalomra jutott.

Forrás: MTVA Sajtóadatbank