Három hónap alatt ölték meg a holokauszt áldozatainak egynegyedét

holokauszt
Éhező foglyok az ausztriai Ebensee koncentrációs táborban
Vágólapra másolva!
Mindössze három hónap alatt ölték meg a holokauszt áldozatainak egynegyedét egy izraeli tanulmány szerint.
Vágólapra másolva!

A zsidóság kiirtását célul kitűző, 1942 és 1943 között zajlott úgynevezett Reinhard-akció keretében mindössze három hónap alatt követték el a gyilkosságok nagy részét. A tanulmány nemcsak arra utal, hogy a korábbi számítások alulbecsültek voltak, hanem új fényt is vet a náci haláltáborok hatékonyságára és a szisztematikus módszerekre, amelyek célja a zsidó közösségek kivégzése volt.

A német nemzeti vasúttársaság fontos szerepet játszott a zsidó áldozatok haláltáborokba szállításában. A "speciális vonatok" szigorú menetrend szerint közlekedtek úti céljuk felé. A gyilkosságok részletes feljegyzéseit azonban a nácik végül megsemmisítették, így megnehezítették a tények utáni kutatást.

Lewi Stone, a Tel-avivi Egyetem és az ausztrál RMIT Egyetem kutatója a Reinhard-akcióhoz kapcsolódó vasúti feljegyzések elemzése alapján készítette tanulmányát. Kutatását a Science Advances című szaklapban mutatta be. Stone Jitzak Arad izraeli történész adatgyűjteményét használta, amely katalogizálta a megszállt Lengyelország 393 városából és gettójából indult és a három hírhedt - a belzeci, a sobibori és a treblinkai - megsemmisítő táborba érkezett 480 vonatról szóló információkat a Reinhard-akció ideje alatt - olvasható az EurekAlert tudományos hírportálon.

Forrás: Lt. A. E. Samuelson

Az adatok alapján Stone arra a következtetésre jutott, hogy a legtöbb gyilkosság három hónapban következett be:

1942 augusztusában, szeptemberében és októberében.

A Reinhard-akció 1,7 millió áldozata közül 1,32 millió, azaz a 78 százalék halt meg ebben a három hónapban, ami naponta 15 ezer áldozatot jelent. Eszerint a holokauszt összes áldozatának mintegy 25 százaléka a Reinhard-akció ezen három hónapja alatt vesztette életét.

Az 1994-es ruandai népirtáshoz képest, amelyet a 20. század legintenzívebb népirtásának tartanak, a Reinhard-akció gyilkossági rátája 83 százalékkal magasabb volt.

Stone szerint a gyilkossági ráta idővel azért lassult le, mert a nácik "kifogytak a zsidókból".

A ruandai népirtás során száz nap alatt egymillió embert mészároltak le.

(MTI)