Jégtörőhajóval indulnak az Északi-sarkra

Északi-sark
Az úszó jég dinamikus rendszert alkot
Vágólapra másolva!
Német vezetéssel minden idők legnagyobb kutatóexpedíciója indul szeptemberben az Északi-sarkra, hogy egy jégtörőhajóval, amely egy éven át a zajló jéggel együtt sodródik majd, a klímaváltozást vizsgálja a világ leggyorsabb ütemben melegedő, de ebből a szempontból eddig alig kutatott térségében.
Vágólapra másolva!

Ehhez fogható művelet még nem zajlott

A Mosaic nevű mamutexpedícióban 17 ország 600 kutatója vesz részt hosszabb-rövidebb ideig. Az óriásprojektbe besegítenek más jégtörők, repülőgépek és helikopterek is - közölte a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI). Markus Rex expedícióvezető elmondta, hogy már sok misszióban részt vett, de a Mosaichoz fogható művelet még nem zajlott.

Északi-sark Forrás: Stefan Hendricks, Alfred-Wegener-Institut/Stefan Hendricks, Alfred-Wegener-Institut/Stefan Hendricks, Alfred-Wegener-Institut

A 120 millió eurós (38,5 milliárd forint) expedíció központi eleme a Polarstern nevű német jégtörő lesz, amely a sarkvidéket 125 évvel ezelőtt bejáró Fridtjof Nansen norvég sarkkutató Fram nevű hajójához hasonlóan a jégtáblák közé zártan, a zajló jéggel együtt, egy nagy és öreg, több kilométer széles jégtáblához rögzítve sodródik a térségben.

Nansen hajójától eltérően azonban a Polarstern nem lesz magára hagyva, az expedíció induló és záró szakaszában más jégtörők fogják ellátni üzemanyaggal és friss élelmiszerrel. Bár a hajócsavar az idő legnagyobb részében állni fog, a hajómotor be lesz kapcsolva, hogy hővel és elektromos árammal lássa el a legénységet.

A jégmező belseje felé tart

Az expedíció célja, hogy jobban megismerjék, az Északi-sarkvidék milyen befolyást gyakorol a globális éghajlatra. Az Arktisz a klímaváltozások korai barométerének számít, az elmúlt évtizedekben a Föld minden más térségénél gyorsabb felmelegedésen ment át. Az indulást azért tervezik szeptemberre, mert a sarkvidék középső vidéke február és június között gyakorlatilag járhatatlan, túl vastag a jég a jégtörők számára.

A Polarstern előbb végighalad a norvég, majd a szibériai partok mentén, és irányt vesz a jégmező belsejébe, az Északi-sarkhoz.

Célba érve a legénységnek két hete lesz arra, hogy felépítsen egy tábort a jégen, ez idő alatt napi négy órán át lesz világos, október közepétől már teljes sötétség borul a tájra. Több állomáson is méréseket végeznek a tengervízben, a jégben és a légkörben. Olyan sok mérőállomást létesítenek, amire még nem volt példa - jelezte az expedícióvezető.

Nem lesz könnyű dolguk az őröknek

Jelenleg teljes gőzzel folynak az előkészületek, például vészterveket dolgoznak ki arra az esetre, ha szétszakadna egy jégtábla, amikor éppen kutatók tartózkodnak rajta. Veszélyt jelenthetnek a jegesmedvék is, fegyveres őrök vigyáznak majd a szakemberekre, hogy biztonságban végezhessék a munkájukat.

- mondta Markus Rex.

Északi-sark Forrás: Aurimages/Philippe ROY / Aurimages/Philippe Roy

Az expedíció vezetője más tudósokkal és a jégtörő személyzetével együtt 2019 végén visszatér Norvégiába a Makarov tengernagy kísérőhajóval, őket új csapat váltja.

Minden résztvevő egyszerre legfeljebb 2-3 hónapot tölt a sodródó jégtörőn.

Maga Rex 2020-ban többször is visszatér a kutatóhajóra. Időközben lánctalpasokkal leszállópályát alakítanak ki a jégen az ellátmányt szállító repülőgépek számára, az első repülő landolását 2020 áprilisára tervezik.

Az északi-sarki jégtakaró zsugorodása egyelőre még feltartózhatatlan folyamatnak tűnik Forrás: Wikimedia Commons

Ha nem sikerül stabil leszállópályát építeni, nagy távolságra képes helikoptereket vetnek be.

A tábor és a leszállópálya együttes kialakítására azért lesz lehetőség, mert a jég a jégtörővel együtt déli irányba fog sodródni.

- mondta Markus Rex. Az együttsodródás 2020 júniusáig fog tartani, amikor megindul az olvadás, és a Polarstern valahol Grönland és a Spitzbergák között kiszabadul a jég fogságából. Ezt követően indul a begyűjtött rengeteg adat kiértékelése.