Kevesebb mint felére csökkent a szántóföldi madarak száma

Bíbic
Vágólapra másolva!
A szántóföldi madarak állománya kevesebb mint felére csökkent az Európai Unió országaiban az elmúlt évtizedekben egy tanulmány szerint.
Vágólapra másolva!

Szerte az Európai Unióban 1980 és 2016 között az összes szántóföldi madárfaj - mint például a mezei pacsirta, a bíbic, a mezei veréb és a seregély - állományának mintegy 56 százaléka eltűnt - derült ki egy európai madármegfigyelő szervezet statisztikáiból.

Az adatokat a nijmegeni székhelyű Európai Madárszámlálási Tanács (EBCC) hozta nyilvánosságra. A szervezet megfigyelései egyeznek a német szövetségi környezetvédelmi hivataláéval (UBA), amely szintén úgy látja, csökkent a vidéki területeken jellegzetes madárfajok állománya.

A német környezetvédelmi hivatal szerint a szántóföldi madárfajok csökkenő egyedszámának fő oka a területek intenzív mezőgazdasági felhasználása.

A Német Természetvédelmi Szövetség (Nabu) szerint Németországban 1980 óta a szántóföldi madárfajok egyedszáma több mint 40 százalékkal fogyatkozott meg. Ausztriában a BirdLife madárvédelmi szervezet szintén mintegy 40 százalékos csökkenésről számolt be az 1998-as évhez képest.

Bíbic Forrás: Andreas Trepte

A Nabu vezetője kiemelte, hogy ezek a számok azért is riasztóak, mert a madarak jelenléte megmutatja, mennyire egészséges egy-egy terület.

Az állomány nagyságának visszaesése pedig azt jelzi, hogy sivárrá váltak a mezők és szántóföldek, ahol sok madár nem talál többé költő- és élőhelyet, illetve táplálékot.

A később csatlakozott uniós tagállamokban a szántóföldi madarak állománya még inkább visszaesett. A jelenség fő okaként a Nabu az EU mezőgazdasági támogatásait tekinti, mivel ezek környezetszennyező mezőgazdaságot támogatnak. Az EU agrárminiszterei január végén Brüsszelben tárgyalásokat fognak folytatni a 2021-2028 közötti közös agrárpolitika környezetvédelmi intézkedéseiről.

(MTI/APA/dpa)