Fosztogatják a kék pingvinek fészkét Új-Zélandon

kék pingvin
Kék pingvin (Eudyptula minor)
Vágólapra másolva!
Feszítővasakkal estek neki a sziklába vájt fészkeknek ismeretlen tolvajok. Eddig két kis pingvint sikerült elvinniük, a harmadik fióka elpuszult, amikor kivették.
Vágólapra másolva!

Az új-zélandi rendőrök arra gyanakszanak, egy csempészhálózat állhat a Hawkes Bayben történt fészekfosztogatás mögött - írja az eset kapcsán a BBC.

Az úgynevezett kék pingvinek védett fajnak számítanak, mivel létszámuk évről évre csökken a szigeten. A kis madarak felnőtt korukban is maximum 20 centiméteresre nőnek, súlyuk pedig alig éri el az 1 kilót.

Kék pingvin Forrás: JPBennett/Jpbennett

"A pingvinfiókák ilyenkor a legsebezhetőbbek, januártól márciusig végig a sziklák közé rejtett fészkekben időznek. Abból, hogy az orvvadászok most csaptak le rájuk, azt feltételezzük, hogy ismerik a faj szokásait" - mondta a portálnak Rod Hansen, a helyi vadvédelem munkatársa.