Annyi embert legyilkoltak, hogy a klíma is megváltozott

Kolumbusz
Kolumbusz partra száll az Újvilágban
Vágólapra másolva!
Annyi ember halálát okozta Amerika gyarmatosítása a 15. század végén, hogy megváltozott a klíma - állapította meg egy friss brit tanulmány.
Vágólapra másolva!

Az európaiak letelepedése után hatalmas kiterjedésű mezőgazdasági területek maradtak műveletlenül, amit visszahódítottak a gyorsan növő fák és más növények - idézte a BBC hírportálja a University College London (UCL) tudósainak tanulmányát.

Az új növényzet elegendő mennyiségű szén-dioxidot vont ki a légkörből, hogy végül a globális hőmérséklet lehűlését okozta. Ezt a lehűlés, melyet a történelemkönyvek kis jégkorszakként emlegetnek, Európára olyan teleket hozott, hogy London folyója, a Temze rendszeresen befagyott.

- írták a Robert Koch és kollégái a Quaternary Science Reviews című tudományos lapban.

A kutatócsoport elemzett minden fellelhető adatot a Kolumbusz előtti Amerika népességéről. Ezután megvizsgálták, hogy változtak a számok a hódítást követő évtizedekben, amikor a behurcolt, addig ismeretlen betegségek - többek között a himlő, a kanyaró - behurcolása miatt járványok törtek ki, pusztított a rabszolgaság és a háborúk, civilizációk omlottak össze.

Forrás: Library Of Congress

Az UCL kutatóinak becslése szerint a kontinensen 60 millió ember élt a 15. század végén, a Föld népességének nagyjából 10 százaléka, számuk száz év alatt 5-6 millióra zuhanhatott. A tudósok kiszámolták, mekkora földterületet műveltek az őslakosok és ebből mennyi maradhatott művelés nélkül az elnéptelenedés után. Azt is kalkulálták, milyen hatása lett volna, ha ezt a területet visszahódítja a szavanna és az erdő.

A föld nagyságát 56 ezer négyzetkilométerre becsülték, ez nagyjából egy mai franciaországnyi terület. A visszatérő szavannák és erdők olyan mennyiségű szén-dioxidot vonhattak ki a légkörből, hogy koncentrációja 7-10 ppm-mel (milliomod térfogatrész) csökkenhetett.

- mondta Mark Maslin, a tanulmány társszerzője.

Az Amerika gyarmatosítása alatt folyó szén-dioxid-csökkenést egyértelműen bizonyítják az antarktiszi kőzetminták. A buborékokban talált gáz atomösszetétele erősen arra utal, hogy a csökkenés a földműveléssel kapcsolatos folyamatok miatt mehetett végbe. Az UCL kutatóinak hipotézisét alátámasztják Amerika korom- és pollenüledékei is.

(MTI)