Lábat találtak a borostyánkőben

2019.02.01. 10:41

Apró madárlábat azonosítottak a kutatók egy nagyjából 100 millió éves mianmari borostyánkőben.

A Scientific Reports című tudományos folyóiratban publikált tanulmányuk szerint a kínai, amerikai és kanadai szakemberek a borostyánkő-fosszíliákban gazdag, észak-mianmari Hukawng-völgyben találták a leletet.

A madárláb kevesebb mint 7 milliméter hosszú, és remek állapotban maradt fenn– mondta Paj Ming, a Kínai Tudományos Akadémia Állattani Intézetének munkatársa, a tanulmány társszerzője. Hozzátette: „a leleten végzett CT-vizsgálat révén a kutatók elkészítették a testrész nagy felbontású háromdimenziós modelljét”.

Forrás: Scientific Reports

A modellen megfigyelt törések alapján a szakemberek arra következtetnek, hogy a madár lába már a gyantába kerülés előtt eltört.

A lábat feltehetőleg ragadozók vagy dögevők hagyták hátra– mondta Hszing Lita, a Kínai Geotudományi Egyetem munkatársa, aki a tanulmány egyik vezető kutatója volt.

(MTI/Hszinhua)