Még a jelenre is hosszú árnyékot vet Jalta szelleme

2019.02.15. 22:20

1945 februárjának első hetében még minden hadszíntéren dörögtek a fegyverek. Az utolsókat rúgó náci Németország és a császári Japán haláltusája közben a második világháború győztesei azonban már a jövőről tanácskoztak Juszupov herceg egykori Krím félsziget nyári palotájában. A „három nagy” tanácskozásán Sztálin kíméletlen reálpolitikája csapott össze a jövőt metsző élességgel előrelátó Winston Churchill brit miniszterelnök mentsük, ami menthető stratégiájával, miközben Roosevelt elnök az amerikaiakat mindig is jellemző naivitással egy, a második világháború vérzivatarából kiemelkedő, ábrándosan rózsaszínű új világról álmodozott. A Jaltában megkonstruált új világrend közel fél évszázadra meghatározta a történelem menetét, de Jalta szelleme időnként még most is ott kísért a régi-új nagyhatalmak világpolitikai gondolkodásban.

„Nem az volt a kérdés, hogy mit akar a nyugat megengedni az oroszoknak, hanem az, hogy mit engednek meg nekünk az oroszok.”
(James F. Byrnes, az Egyesült Államok külügyminisztere)

A világ újrafelosztására készülnek a szövetségesek, Hitler agóniája közben 

Tizennégy hónappal a „három nagy” legelső, Teheránban megtartott közös csúcstalálkozója után, a szövetséges nagyhatalmak vezetői ismét tanácskozásra gyűltek össze, ez alkalommal a Szovjetunióban, a Krím félszigeti Jaltában.

A „három nagy” a jaltai konferencián, 1945 februárjábanForrás: Unknown

Teherán óta azonban nagyot fordult a világ. Már 1943 novemberének végén, amikor a három nagyhatalom képviselői, Roosevelt amerikai elnök, Churchill brit miniszterelnök és Joszif Visszarionovics Sztálin, a Szovjetunió vezetője először találkoztak Teheránban, minden józanul gondolkodó ember számára nyilvánvalónak látszott,

hogy a Harmadik Birodalom nem nyerheti meg az általa kirobbantott világháborút.

1943 végére a náci Németország helyzete súlyosra fordult.

Sztálingrádnál a német haderőt megrendítő csapás érteForrás: Bundesarchiv

Az év elején Sztálingrádnál elszenvedett katasztrofális vereség után Hitler utolsó nagy offenzív kísérlete, a Citadella-hadművelet is összeomlott Kurszknál 1943 júliusában,

ezzel pedig Németország végleg elvesztette a hadászati kezdeményezést a keleti fronton.

 

Panzer IV közepes harckocsi és egy „félhernyó” Sd.Kfz. 251 lövészpáncélos a kurszki ütközetbenForrás: Bundesarchiv/Dieck

1943 májusában a németeket kiszorították Észak-Afrikából, júliusban – az angolszász haderő szicíliai partraszállása után – pedig megbukott Mussolini, Hitler első számú európai szövetségese, és Olaszország kivált a háborúból.

A Fasiszta Nagytanács 1943. július 24-én leszavazta Mussolinit, és megvonta a Ducétól a bizalmat, aki így megbukottForrás: Pinterest

Az 1943 nyarán Németország ellen elindított szövetséges bombázóoffenzíva

fokozatosan romba döntötte az ország iparát és közlekedési infrastruktúráját,

Japán pedig végleges defenzívába szorult a Csendes-óceán térségében.

A japánok is vesztésre álltak Amerikával szemben a Csendes-óceánonForrás: WW2

Noha a szövetséges hatalmakra még számos megpróbáltatás várt a frontokon, ám ennek ellenére 1943 novemberében, amikor a teheráni konferencia összeült, már bizonyosságként lehetett kezelni mind a Harmadik Birodalom, mind pedig Japán egyre gyorsabban közeledő vereségét. Ez pedig minden addiginál erőteljesebben vetette fel a hogyan tovább, azaz a háború vége utáni rendezés kérdését.

A szovjet diktátor Richelieu, Metternich és Bismarck nyomába lép

Jalta, azaz a háború utáni új világrend alapjait lényegében már Teheránban lefektették a szövetséges nagyhatalmak. Az 1943. november 28. és december 1. között lezajlott tanácskozás határozatai közül a második front megnyitásával kapcsolatos politikai döntés bizonyult a leginkább sorsdöntőnek Európa jövőjével kapcsolatosan.

Winston Churchill brit miniszterelnök rendezési elképzelései vereséget szenvedtekForrás: Wikimedia Commons

Churchill próbálkozásaival szemben ugyanis Roosevelt teljes mellszélességgel Sztálin oldalára állt az invázió franciaországi helyszínének kérdésében,

ezzel pedig de facto megtörtént Európa politikai felosztása, azaz eldőlt, hogy Közép-Kelet-Európa – később tisztázandó határokkal ugyan –, de szovjet érdekszférába fog kerülni.

A „három nagy” a teheráni konferenciánForrás: Wikimedia Commons

Churchill tisztán látta, hogy a bolsevik Szovjetunió, pontosabban Sztálin ugyanazt a nagyhatalmi-birodalmi ihletésű politikát folytatja, mint az egykori cári Oroszország, ami valóban így is volt.

Sztálin uganolyan birodalmi logikát követett, mint az egykori cári OroszországForrás: Ria/Novosti

Ironikusnak tűnhet, hogy Sztálin, a kommunista diktátor ugyanazt a régi és klasszikus reálpolitikát űzte a Szovjetunió külpolitikájában,

aminek Richelieu, Metternich és Otto von Bismarck voltak a szellemi atyjai.

Winston Churchill, akit a politikatörténet és a világtörténelem egyik legnagyobb hatású reálpolitikusának tekinthetünk, jól ismerte ezt a fajta gondolkodásmódot, ezért is látott át olyan könnyedén a szovjet szándékokon.

Churchill és Sztálin a brit miniszterelnök 1944. októberi moszkvai látogatásán. Noha Churchill ugyanolyan elvetemült diktátornak tartotta Sztálint, mint Hitlert, de reálpolitikai megfontolásból gondolkodás nélkül szövetséget kötött veleForrás: Wikimedia Commons

A brit miniszterelnök Sztálint ugyanolyan elvetemült és komisz diktátornak tartotta, mint Hitlert,

de mivel Anglia számára a Harmadik Birodalom jelentette a legfőbb veszélyt a második világháború éveiben, Churchill mindenféle skrupulus nélkül szövetséget ajánlott a sztálini Szovjetuniónak, a régi és jól bevált „az ellenségem ellensége a barátom” alapelv szerint.

Winston Churchill súlyos hibának tartotta a Szovjetunió beengedését Európa hátsó udvarábaForrás: Wikimedia Commons

Churchill azonban azt is pontosan felmérte, hogy végzetes hiba lenne beengedni a Szovjetuniót Európa hátsó udvarába, amit úgy látott elkerülhetőnek,

ha a Moszkva által már 1941 augusztusától követelt második frontot a Balkán térségében nyitják meg.

Churchill jó okkal nem bízott Sztálinban, aki ravasz jezsuita módjára, szinte mindent képes volt úgy kicsikarni a partnereiből, hogy szinte semmit se kelljen cserébe adnia, és ez történt Jaltában is.

Bólogató pálmafák árnyékában határoznak fél évszázadról

Amikor a szövetséges nagyhatalmak képviselői 1945. február 4-én megtartották az első plenáris tanácskozásukat a szubtrópusi növényekkel ékesített parkban fekvő Livadija-palotában, az európai hadszíntéren már teljesen más volt a helyzet, mint tizennégy hónappal korábban.

Az európai hadszíntéri helyzet a jaltai konferencia idejénForrás: Wikimedia Commons

Amíg 1943 novemberében a keleti frontvonal még a Szovjetunió területén húzódott, a jaltai konferencia idején a Vörös Hadsereg alakulatai már mélyen benyomultak a náci Németország területére, Zsukov marsall 1. belorusz frontja pedig alig 100 kilométerre állt a birodalom fővárosától, Berlintől.

A győztesek, Zsukov, Rokoszovszkij és Montgomery a Reichstag romjai között Berlinben, 1945 májusábanForrás: Wikimedia Commons

A szovjet csapatok fennhatósága alatt állt Románia, Bulgária és Lengyelország is, Magyarországon pedig a Dunántúlra szorultak vissza a németek és nyilas csatlósaik.

Szálasi megérkezik a Honvédelmi Minisztériumhoz, a nyilas puccs napján, 1944. október 16-ánForrás: Bundesarchiv

A szövetségesek előtt ekkor még ott állt a nehéz akadálynak számító Rajna, és éppen szétzilálódott erőiket rendezték Hitler utolsó nagy, meglepetésszerű nyugati offenzívája, az ardenneki ellentámadás után.

Az ardenneki áttörésre vonták össze a Harmadik Birodalom utolsó páncélos tartalékait. A világháború legfélelmetesebb harckocsija, a „Királytigris” leküzdhetetlennek bizonyult a szövetséges páncélosok részéreForrás: wikimedia.org

A konferencia idején a Vörös hadsereg Kelet Európa nagy részét már elfoglalta és háromszor nagyobb területet tartott megszállva, mint a nyugati szövetségesek.

A Vörös Hadsereg látványos katonai sikerei miatt Sztálin pozíciója hihetetlenül megerősödött,

amit a szovjet diktátor igyekezett is maximálisan kihasználni. Ez már a konferencia előkészítése során kiderült.

Franklin D. Roosevelt elnök és felesége, EleanorForrás: FDR Library & Museum

Roosevelt azt szerette volna, hogy a konferenciát semleges helyszínen, valahol a Földközi-tenger térségében tartsák meg, ám ez alól Sztálin kitért, és elfogadtatta, hogy az amerikai elnök és Churchill is „jöjjenek házhoz”.

A győzelem kapujában már jól érzékelhetővé váltak azok az ellentétek is,

amelyek részben az angolszász szövetségesek és a Szovjetunió között feszültek, részben pedig Roosevelt és Churchill európai rendezéssel kapcsolatos eltérő felfogásából származtak.

Én úgy érzem, Sztálin nem ilyen ember

A felek konkrét javaslatokkal érkeztek a konferenciára. Az amerikai elnök számára két kérdés számított különösen fontosnak, az egyik, hogy a Szovjetunió is lépjen be a Japán ellen folytatott távol-keleti hadműveletekbe, a másik pedig, hogy Sztálin támogassa az ENSZ megalapítását.

E cél érdekében az amerikai elnök komoly engedményekre is hajlandónak mutatkozott.

Sztálin kimondatlanul ugyan, de a már elfoglalt területek feletti szovjet befolyás megszilárdítását tekintette a legfőbb prioritásnak, a Japánnal szembeni hadba lépés ellentételezéseként pedig távol-keleti szovjet pozíciószerzést követelt.

Sztálin rendesen megkérte a Japán elleni hadművelet árátForrás: Ria/Novosti

Sztálin számára természetes volt, hogy ameddig a Vörös Hadsereg eljut Európában, addig fog kiterjedni a szovjet rendszer befolyása is.

Churchill mindezt tisztán látta, és egyáltalán nem bízott Sztálin ígéretében, hogy a szovjet megszállás alá került országokban, az ott élő nemzetek tisztességes és szabadon megtartott választásokon dönthetnek majd kormányzati formájukról, illetve jövőbeli társadalmi rendszerükről. Churchill igyekezett egyfajta kármentésre berendezkedni, hogy amennyire csak lehetséges, mérsékelje a szovjetek mohóságát.

Churchill kármentéssel próbálkozottForrás: Pinterest

Az angol kormányfő kiválóan ismerte az európai történelmet, így Roosevelttel szemben semmiféle illúziói sem voltak a bolsevik rendszer valódi arcát, illetve a nagyorosz imperializmus hagyományaiból táplálkozó sztálini politikát illetően.

Roosevelt sokkal naivabb volt Churchillnél.

Az amerikai külpolitikára Thomas Woodrow Wilson óta jellemző az a fajta fennköltnek hirdetett elvek talaján álló és értékalapúnak deklarált politizálás, ami persze adott esetben jól megfért – és mind a mai napig megfér – az amerikai érdekek kíméletlen érvényesítésével is.

Thomas Woodrow Wilson amerikai elnökForrás: Wikimedia Commons

Roosevelt alapvetően azért volt naiv, mert valóban elhitte, hogy „Joe bácsi” valódi demokratává válhat csakúgy, mint a rendszere, ami az amerikai elnök reményei szerint a háború után egyre inkább a nyugati demokráciák felé fog konvergálni.

Franklin D. Roosevelt amerikai elnök naivan úgy vélte, hogy Sztálin és rendszere is demokratizálódni fog a háború utánForrás: Kongresszusi Könyvtár

Az elnök a Szovjetuniót jól ismerő William Christian Bullit volt moszkvai amerikai nagykövetnek arra a prófétai jóslatára, miszerint a háború után a Szovjetunió és Sztálin „vörös amőbaként” próbálja meg majd elnyelni Európát, a következőket válaszolta: „Én úgy érzem, hogy Sztálin nem ilyen ember. ... és azt hiszem, hogy ha mindent megadok neki, amit csak tudok, és semmit nem kérek érte cserébe, noblesse oblige, nem fog elfoglalni semmit, és együtt fog működni velem egy demokratikus és békés világért.”

Fagyos szél fúj Lengyelország felől

Németország felosztásának elvében mindhárom nagyhatalom egyetértett. Churchill a közép-kelet-európai nyugati befolyás megmentésére tett utolsó kísérletként vetette fel egy Bajorországból, Ausztriából és Magyarországból álló semleges államszövetség tervét, amit Sztálin azzal az érvvel söpört le az asztalról, hogy a magyarok, illetve az osztrákok között túl sok a történelmi ellentét.

A brit miniszterelnök Berlinben, Hitler utolsó búvóhelye, a Birodalmi Kancellária bunkerének bejáratánál. Churchillt felháborították Sztálinnak a jaltai határokat sértő aspirációiForrás: Wikimedia Commons

Megállapodtak, hogy megszállási zónákra fogják felosztani Németországot,

és végül Churchill egyetlen jaltai győzelmeként,

Sztálin elfogadta, hogy Franciaországot is hívják meg a győztesek közé. A közép-kelet-európai államok tekintetében – Lengyelország kivételével – az 1938 előtti államhatárok visszaállítását, lényegében tehát az 1919-es versailles-i rendszer szentesítését jelölték meg célként.

Hitler a legyőzött Lengyelországban 1939. szeptember végénForrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Lengyelország kérdése, pontosabban a jaltai konferencia ezzel kapcsolatos döntései igen súlyos erkölcsi kérdéseket fogalmaznak meg az utókor számára, még akkor is, ha tudjuk, hogy a nagyhatalmakat nem mindig és nem feltétlenül az erkölcsi megfontolások irányítják döntéseik meghozatalában.

Roosevelt és Churchill a casablancai konferencián. A brit miniszterelnök sokkal reálisabban látta a háború utáni jövőt, mint amerikai kollégájaForrás: AFP/-

Sztálin mereven ragaszkodott ahhoz, hogy az 1939-es állapot szerint véglegesítsék a Szovjetunió és Lengyelország keleti határát.

Ennek az ad sajátos pikantériát, hogy ez a határ – a korábbi, úgynevezett Cruzon-vonal – az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradékában, azaz Hitler és Sztálin megállapodása alapján szentesített határral volt azonos.

Von Ribbentrop Sztálin jelenlétében aláírja a német-szovjet paktumot, 1939. augusztus 23-ánForrás: Wikimedia Commons

A hitleri agresszió első áldozatául esett Lengyelország végig az angolszász szövetségesek oldalán hullatta vérét a második világháborúban, és a varsói kormány is Londonba menekülve vette ki részét a közös küzdelemből.

Sztálin azonban hallani sem akart arról, hogy a „nyíltan szovjetellenes” londoni emigráns kormány bármilyen szerepet kaphasson a háború utáni rendezésben.

(Teljesen érthető, hogy a lengyelek nem rajongtak különösebben az országukat Hitlerrel karöltve leigázó, és a katyni tömegmészárlásért is felelős szovjet megszállókért.)

Sztálin, Truman és Churchill az 1945. júliusi potsdami konferencián. Potsdam már totális kudarcnak számítottForrás: Wikimedia Commons

A szovjet diktátor a Kreml által az ország nyakára ültetett és emigráns moszkvai kommunistákból álló lublini kormányt tekintette az egyedüli „törvényes” kabinetnek.

Roosevelt ebben a kérdésben sem zárkózott el a szovjet diktátor támogatásától,

mert elhitte, hogy a Sztálin által kilátásba helyezett „szabad” választások majd elrendezik ezt a kérdést.

Sztálinnak szinte mindent sikerült elérnie JaltábanForrás: Ria/Novosti

Végül elfogadták az 1939-es határt azzal, hogy cserébe német területek elcsatolásával kárpótolják Lengyelországot. A nagyhatalmak képviselői minderről természetesen nem kérték ki a lengyelek előzetes véleményét. A lengyel probléma jaltai megvitatása már előrevetítette, hogy mire is számíthatnak ténylegesen a szovjet befolyás alá engedett közép-kelet-európai országok.

A nagyhatalmi-birodalmi politika sohasem az elvont értékek talaján áll

A jaltai konferencia egyértelmű győztese Sztálin lett. Szinte mindent megkapott, és a megfoghatatlan ígéreteken kívül semmit sem kellett adnia. Az ENSZ megalakításához, illetve a világszervezetben való szovjet részvételhez csak azzal a feltétellel járult hozzá, hogy a Biztonsági Tanács kizárólag egyhangú szavazattal marasztalhat el bármilyen államot.

Közös fotózás a konferencia végénForrás: Wikimedia Commons

A szovjet diktátor, aki Roosevelttel szemben pontosan látta, hogy nem lesznek elkerülhetők a szövetségesek közötti súlyos politikai konfliktusok a háború után,

ezzel ügyesen ki is herélte azt a lehetőségét, hogy a BT valódi szankciókat hozhasson,

hiszen ez nem állt a Szovjetunió érdekében. Jaltában a Churchill képviselte régi nyugat-európai reálpolitika végleg megbukott.

Churchill feltartóztatási törekvései kudarcba fulladtakForrás: Origo

Jalta volt a hidegháborúhoz vezető első lépés, és a kétpólusú, az amerikai és a szovjet szuperhatalom uralta új világrend első taktusa is,

ami egészen a Szovjetunió 1991-ben bekövetkezett széthullásáig állt fent. Fél évszázad alatt a jaltai rendszert egyik fél sem rúgta fel. Jalta szellemében maradt magára Magyarország az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, csakúgy, mint Csehszlovákia 1968-ban.

Az 1956-os forradalom magára maradása a szovjet invázióval szemben, a jaltai realitások következménye voltForrás: Fortepan

1991 után, amikor egyesek a liberális demokrácia világviszonylatú kizárólagos győzelmét, valamint egyenesen már a „történelem végét” vizionálták,

az amerikai külpolitika ugyanabba a hibába esett, mint egykor a Roosevelt-adminisztráció,

mert elhitte, hogy az amerikai, vagy ha úgy tetszik, a nyugati értékek primátusa mindig meghatározó marad.

Roosevelt az amerikai delegáció tagjaival JaltábanForrás: Wikimedia Commons

A nagyhatalmi-birodalmi logika azonban sohasem elvont értékek és az erkölcs, hanem a gyakran változó érdekek és a mindenkori erőviszonyok talaján áll. Ez Jalta és a történelem legnagyobb tanulsága is, amit sokszor és sokan hajlamosak még ma is elfelejteni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK