Sikeresen landolt a kisbolygón a japán űrszonda

Ryugu aszteroida
A Ryugu aszteroida.
Vágólapra másolva!
Valószínűleg sikeresen leszállt a Hajabusza-2 japán űrszonda a Ryugu kisbolygó felszínére – jelentette péntek hajnalban a japán űrhajózási és kutatási hivatal. A sikeres landolásra a szondától érkezett adatokból következtetnek.
Vágólapra másolva!

A 900 méter átmérőjű Ryugu a hivatal közlése szerint mintegy 340 millió kilométerre van a Földtől. Az űrszonda megpróbál kőzet- és talajmintákat gyűjteni róla.

A szakemberek szerint a Ryugu kisbolygó a Naprendszer kialakulásának hajnalán képződhetett, így olyan szerves anyagokat tartalmazhat, amelyek a földi élet kialakulásához is hozzájárultak, így többet megtudhatunk az élet keletkezéséről. A pénteki mintagyűjtés az első a Hajabusza-2 számára tervezett három ilyen landolás közül.

20 km magasból így néz ki a Ryugu felszíne Forrás: AFP/Handout

A japán űrkutatási hivatal októberben néhány hónappal elhalasztotta az űrszonda landolását, mert a kisbolygó felszíne a vártnál göröngyösebb, és nehéz volt megfelelő leszállóhelyet találni. A hosszú halasztás másik oka az volt, novemberben és decemberben megszűnt a kapcsolat a Hajabusza-2-vel, mert a Nap túloldalán volt.

A robotok már hónapok óta dolgoznak

Az űrszonda szeptemberben már sikeresen az aszteroida fedélzetére bocsátott két kutatórobotot, október elején pedig egy további leszállóegységet. A robotok azóta is folyamatosan küldik az adatokat a földi űrközpontba. A roverek felvételeket készítenek az aszteroidáról, és mérik a felszíni hőmérsékletet. A német-francia fejlesztésű Mascot az aszteroida felszínének ásványösszetételét és mágneses mezejét vizsgálja.

A misszió a tervek szerint 2019 decemberében lezárul, amikor a Hajabusza-2 elhagyja a Ryugut. Várhatóan 2020-ban landol a Földön az összegyűjtött mintákkal együtt.