Kapcsolatot találtak a cukorbetegség és a hátfájás között

cukorbetegség, diabétesz
Vágólapra másolva!
A cukorbetegséggel küzdők 35 százalékkal nagyobb kockázattal szenvednek hátfájástól, és 24 százalékkal nagyobb az esélyük a nyakfájásra, mint a diabétesz nélkül élőknek. A Sydney Egyetem kutatói eredményeiket a PLOS ONE tudományos folyóiratban publikálták.
Vágólapra másolva!

Leginkább idősebb korban jelentkezik

A cukorbetegség és a hát-, illetve nyaki fájdalom összefüggéseit vizsgálták az University's Institute of Bone and Joint Research kutatói. Metaelemzéseik eredményeit pénteken tették közzé a PLOS ONE tudományos folyóiratban.

– mondta Manuela Ferreira egyetemi docens. – A cukorbetegség közben egyre inkább elterjedt krónikus állapot: a becslések szerint mintegy 382 millió ember él a leginkább idősebb korban jelentkező, 2-es típusú cukorbetegséggel, így ez a metabolikus betegség leggyakoribb formája.”

Forrás: Science Photo Library/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Science Photo Library

Ilyenkor nem pusztulnak el az inzulintermelő béta sejtek, ennek ellenére még nincs megfelelő inzulinhatás a nem elegendő inzulintermelés, illetve az inzulin hatásának gyengülése miatt.

Végeredményben ezért nem jut elég vércukor a sejtekbe.

A korábbi vizsgálatok nem mutattak egyértelmű összefüggést a cukorbetegség és a hát-, vagy a nyaki fájdalom között ok-okozati szinten, a kutatók ezért tovább kutakodtak.

Meg kell vizsgálni a kapcsolódó tényezőket

– mutatott rá a professzor, hozzátéve, hogy ez a kapcsolat további kutatásokat igényel. – A 2-es típusú cukorbetegség és a hátfájás azonban könnyen magyarázható az elhízással és a fizikai aktivitás hiányával.”

A hátfájás könnyen magyarázható az elhízással is Forrás: Imaginechina/Zhang tao zz - Imaginechina/Zhang Tao Zz

A szakemberek most ebből a logikából kiindulva igyekeznek a korábbiaknál még részletesebben megvizsgálni a fent említett tényezőket, amelyek alapvető szerepet játszanak az egészségügyi állapotban.

– emelte ki Manuela Ferreira. – Az eredményeink tükrében erősen javasolom az egészségügyben dolgozó szakembereknek, hogy vegyék fontolóra a cukorbetegség kivizsgálását akkor, amikor a páciens erős nyaki fájdalomra vagy a hátfájásra panaszkodik.”

Megfelelő kezeléssel minden tünet csökkenhet

A cukorbetegség a világon a leggyakoribb anyagcsere-betegség, amely a szövődményei révén

jelentősen ronthatja a beteg életminőségét és életkilátásait.

A jelenleg érvényes meghatározás szerint akkor beszélhetünk cukorbetegségről, ha az éhgyomri vércukorérték ismételten 7,0 millimol (mmol/l) literenként vagy magasabb, vagy a cukorterhelés során a 120 perccel későbbi érték 11,1 mmol/l, vagy magasabb.

– nyilatkozta Paulo Ferreira, a tanulmány társszerzője, az egyetem Egészségtudományi Karának professzora. – Az egymás közötti összefüggések vizsgálatának érdekében érdemes egymás mellett több tényezőt is megvizsgálni. Meglehet, hogy a cukorbetegség megfelelő kezelésével csökkenthet a hátfájás, és fordítva.