Első gyerekük születése után hat éven át kevesebbet alhatnak a szülők

2019.02.26. 13:29

Az első baba születésétől kezdve akár hat évig is kevesebbet alusznak a fiatal szülők, mint a várandósság előtt - derült ki egy hosszú távú új kutatásból.

Az első három hónapban átlagosan három óra a mínusz

A szülők alvásmennyiségéről és az alvással kapcsolatos elégedettségéről készített tanulmányt 4659 olyan szülő - 2541 anya és 2118 apa - részvételével végezték,

akiknek 2008 és 2015 között született gyereke.

A Warwicki Egyetem, a Nyugat-virginiai Egyetem és a Német Gazdaságkutató Intézet tudósainak munkáját a Sleep című szaklap közölte. A vizsgált időszakban a résztvevők évente interjúban számoltak be alvásuk minőségéről.

Síró csecsemőForrás: Wikimedia Commons

Az első baba születésétől számított első három hónapban az anyák átlagosan egy órával aludtak kevesebbet,

mint a várandósság előtt, az apák alváshossza mintegy 15 perccel rövidült.

Az anyák alváshiánya még a gyerek 4-5 éves korában is hosszabb

"A nők a férfiaknál több alváshiánnyal néztek szembe a gyerek születése után, ami azt tükrözi, hogy az anyák továbbra is gyakrabban töltik be az elsődleges gondviselő szerepét" - mondta Sakari Lemola, a Warwicki Egyetem pszichológiai karának kutatója. Amikor a gyerekek 4-6 évesek voltak, az anyák alvásideje még mindig 20 perccel rövidebb volt, mint a gyermektelen években, az apáké továbbra is 15 perccel volt kevesebb.

Gyerekek játszanak egy berlini óvodábanForrás: AFP/John Macdougall

Az első gyereküket gondozó szülők alvására nagyobb hatással volt a gyereknevelés, mint a tapasztaltabb szülők alvására. A szoptató anyákra valamivel erősebben hatott az új helyzet, mint a babájukat üvegből táplálókra.

Független az anyagi helyzettől

Az eredmények azt mutatták, hogy sem a háztartás magasabb jövedelme, sem a pszichoszociális tényezők - többek között az, hogy két vagy egy szülő neveli-e a gyereket - nem játszottak szerepet az alvás minőségének szülés utáni változásában.

(Forrás: MTI/dpa)