A madarak és a krokodilok valaha megosztották egymással fészküket

őskrokodil (Plesiosuchus manselii)
Egy őskrokodil, a Plesiosuchus manselii, melynek 163 millió éves fosszíliáit a University of Edinburgh brit egyetem paleontológusai fedeztek fel Angliában.
Vágólapra másolva!
A kis madarak és a nagy krokodilok valaha békésen együtt éltek: Erdélyben talált tojáskövületek arról tanúskodnak, hogy az őskori madarak nem féltek megosztani a fészket a hüllőkkel - olvasható a Nature című tudományos folyóiratban.
Vágólapra másolva!

Egyedülállónak számít a késő krétakorú leletgyeüttes

Vremir Mátyás romániai magyar paleontológus 2011-ben a Fehér megyei Alsóváradalján egy folyóparton mintegy

68 millió éves megkövült tojáshéjakat fedezett fel.

Vremir Mátyás egy nemzetközi kutatócsoporttal együttműködve megállapította, hogy a tojáshéjak két madárfajtól - a krétakorban élt Enantiornithes ősmadár alfaj - egyedeitől, valamint két hüllőfaj - a krokodilok (Krokolithus) és a gekkók - őseitől származnak.

Illusztráció a kínai Shanweiniao cooperorum fajról, amely szintén az Enantiornithes madarak közé tartozott Forrás: Wikimedia Commons

"Egyedálló gerinces kövületekről van szó, ami annak a bizonyítéka, hogy a legősibb állatfajok ugyanazon a helyen rakták le a tojásaikat" - írták a tanulmány szerzői.

Kéta időszaki tájkép oviraptoroszauruszokkal, amelyek a késői krétakor madárszerű állatai voltak Forrás: CHUANG ZHAO

A krokodil- és gekkótojások jelenléte "valószínűleg arra utal, hogy ezeket az állatokat az ősmadarak nemcsak eltűrték, de kétségkívül nem tekintették veszélyesnek az Enantiornithes tojásokra és fiókákra" - hangsúlyozták a szerzők.

Több ezer tojásmaradványt találtak

Vremir Mátyás, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatója szerint a tudósok 13 teljes enantiornithes-tojást, valamit több ezer tojáshéj-darabot találtak, közöttük krokodiltojásból származókat, de a kőzetben még sokkal több is rejtőzhet.

Egy tengeri őskrokodil, a Plesiosuchus manselii, melynek 163 millió éves fosszíliáit a University of Edinburgh brit egyetem paleontológusai fedeztek fel Angliában. Forrás:https://phys.org/news/2017-10-monstrous-crocodile-fossil-early-ancient.html

"A madártojások mérete 4x2,5 centiméter, míg a krokodiloké a pingpong labdáénál valamivel kisebb" - mondta el az őslénykutató az AFP francia hírügynökségnek. "Ez a felfedezés nemcsak egy érdekes kőhalom, de egészen különleges történelemről tanúskodik, amely még koránt sem tárta fel a titkait" - mondta Vremir Mátyás.

(Forrás: MTI/AFP)