A világ sokkal zöldebb hely lett, mint húsz évvel ezelőtt volt

India
India az elmúlt húsz évben egyre zöldült
Vágólapra másolva!
Eddig számos hír arról szólt, hogy az Amazonas esőerdőiben és más trópusi területeken végzett erdőirtás miatt könnyen elképzelhető, hogy bolygónk a közeljövőben pusztasággá válik. Most azonban ennek épp az ellenkezőjét bizonyították a NASA műholdas felvételei, amelyek szerint a bolygó felszínén növekszik a növényekkel és a fákkal borított terület.
Vágólapra másolva!

A szenzor naponta négy pillanatfelvételt készített

A kutatók először a 90-es évek közepében vették észre, hogy a Föld zöldebbé vált, de annak ideéjn mindenki azt hitte, hogy ez csak a légkörben megnövekedett szén-dioxid hatásának köszönhetően tűnik így. Most azonban a mérsékelt felbontású képalkotó spektrometriából vagy a MODIS-ből származó adatok azt mutatják, hogy az emberi tevékenység jelentősen hozzájárult az elmúlt években a vegetációs lefedettség növekedéséhez.

Ahogy az a felvételeken is látszik, a Föld jóval zöldebb, mint húsz évvel ezelőtt Forrás: NASA Earth Observatory

A MODIS szenzort egy NASA műholdra szerelték fel, amely a Föld minden területéről naponta négy pillanatfelvételt készített, húsz éven át.

Így a NASA kutatói húsz évnyi, hosszú távú adatból vonhatták le a megfelelő következtetéseket, hogy fel tudják mérni, hogy a világ mely területei gyarapodott vagy épp veszett el a látható lombkorona.

A gazdag képanyag elemzése után arról számoltak be, hogy évente körülbelül 5,2 millió négyzetkilométernyi extra zöldterület jött létra, ami 5 százalékos növekedést jelent a 2000-es évek elejétől kezdve.

Kína és India a zöldítés egyharmadát teszik ki

Ennek a növekedésnek a nagy része a világ legnagyobb népességével rendelkező két országnak köszönhető. Mind India, mind Kína jelentősen növelte ugyanis az élelmiszer-termelését, hogy el tudja látni az országuk folyamatosan növekvő népességét, ami a teljes zöld levélterület nagymértékű növekedéséhez vezetett.

India az elmúlt húsz évben egyre zöldült Forrás: pexels.com

A géntechnológiával módosított növények a modern gazdálkodási gyakorlatokkal együtt (ahol egy területen évente többször termesztenek) közösen tették lehetővé, hogy Kína és India 2000-től kezdve 35-40 százalékkal növelje gabona-, zöldség- és gyümölcstermelését. Az intézkedések ugyanakkor nagyban növelték a mezőgazdasághoz kapcsolható lombtakaró kiterjedését.

A zöld Kína a magasból Forrás: NASA

– mondta Chi Chen, a massachusettsi Boston Egyetem Föld- és Környezetvédelmi Tanszékének kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Indiában egy év alatt 66 millió ültetvényt telepítettek

Mindkét ország komoly erdőtelepítési programokat indított a közelmúltban. Kína például az elmúlt évtizedben több mint százmilliárd dollárt költött fák ültetésére. A kínai Környezetvédelmi Minisztérium szerint jelenleg az ország közel 22 százalékát erdők teszi ki, szemben a 2000-es évben tapasztalható 19 százalékkal.

Az indiai ültetvényeken is figyelnek a zöldítésre Forrás: Blogspot.com

Indiában is folyamatosak a munkálatok: csak a 2017-es évben az önkéntesek 66 millió ültetvényt telepítettek. Itt azonban a zöldítés nagy része (82 százaléka) a termőföldekről származik, amihez z új erdők csak kis mértékben járulnak hozzá (4,4 százalékban). Kínában az erdők az elmúlt húsz évben megjelent növényzet mintegy 42 százalékát teszik ki, míg a termőterületek 32 százalékkal járulnak hozzá a környezetbarátabb gondolkodáshoz. A zöldítési törekvésekben az Európai Unió a harmadik helyen áll.

A zöldebb Föld kulcsfontosságú mozgatórugóját keresték

Máshol, mint például az egykori Szovjetunió országaiban, az erdők spontán visszanőttek az elhagyott mezőgazdasági területeken a kommunizmus bukása után.

A NASA elemzése azonban világszerte jelentős növényi veszteségeket is felfedezett, elsősorban Dél-Amerikában és Délkelet-Ázsiában.

A legrosszabb helyzetet a kutatók az úgynevezett „erdőirtás ívében", a hatalmas Amazon-erdő délkeleti szélén húzódó részen tapasztalták. Szumátra és Borneó indonéz tartományainak területén drámai mértékben csökkent a növényzet és a zöld takaró.

Bár úgy tűnik, hogy Szumátra bővelkedik zöld területekben, de a kép csalóka Forrás: Wikipedia

Ám a kutatók szerint az extra növényzetért az éghajlati modellek is felelősek: az emberi tevékenységből származó összes szén-dioxid-kibocsátás körülbelül egynegyedét tudja ellensúlyozni a földi növényzet, a szén-dioxid-föld mérete pedig idővel növekszik. Egy másik negyedét az óceánok nyelik el, ami azt jelenti, hogy az emberi tevékenységből származó kibocsátások körülbelül fele a légkörben marad.

– nyilatkozta Rama Nemani, a NASA Ames Kutatóközpontjának kutatója. – Ez pedig abban tud segíteni a tudósoknak, hogy még jobban megismerjék és nagyobb biztonsággal tudják előrejelezni a különböző földrendszerek működést. Ez pedig támogatja az érintett országokat abban, hogy jobb döntéseket hozhassanak arról, hogy hogyan és mikor kell cselekedni.

Az emberek hihetetlenül rugalmasan tudnak változtatni

A kutatók friss eredményeiket a Nature Sustainability tudományos folyóiratban publikálták. A tanulmány szerzői azonban figyelmeztetnek arra, hogy az olyan, „folyamatosan zöldülő" helyeken, mint például a már említett India és Kína, a helyi zöldítési tervek és akciótervek nem tudják teljes mértékben ellensúlyozni a trópusi régiókban, például Brazíliában és Indonéziában bekövetkezett vegetációs veszteséget. Mindazonáltal a kutatás megállapításai általánosságban véve igen pozitívak és üdítően hatnak a folyamatos erdőirtásról és környezetkárosításról szóló hírek tükrében.

A NASA diagrammja jól mutatja a zöldítés eredményeit Forrás: NASA Earth Observatory

– magyarázta Nemani.
A fenti állítását igazolandó elmesélte, hogy az 1970-es és az 1980-as években Indiában és Kínában is jelentősen csökkentek a zöld területek, mindkét ország évről-évre egyre több vegetációt veszített. Ám az 1990-es években az itt élők rájöttek, hogy a folyamatot meg kell állítani és alig tíz év múlva elkezdtek javulni a dolgok, amelyek azóta is egyre jobbá váltak. Nemani szerint az emberek hihetetlenül rugalmasak. Legalábbis ezt látják a műholdas adatokban, ami mindenképp