Léggömbhulladékok okozzák a tengeri élőlények vesztét

2019.03.06. 13:28

Bár a léggöbök a legtöbb esetben igen szórakoztatóak a vidámparkokban és a partikon, mégis óriási veszélyforrássá válhatnak, amikor az óceánba kerülnek. Ausztrál kutatók legfrissebb tanulmányukra hivatkozva kijelentették, hogy a léggömbök és más, puha műanyagok összesen harminckettőször nagyobb valószínűséggel válnak végzetessé a tengeri élővilág számára, mint a kemény műanyag.

Közel kétezer madarat vizsgáltak

Az Ausztráliai Nemzetközösség Tudományos és Ipari Kutatási Szervezetének (CSIRO) kutatói összesen 51 fajhoz tartozó 1733 tengeri madarat vizsgálva megállapították, hogy minden harmadik szervezetében található valamiféle hulladék, kisebb-nagyobb mértékben. Habár a szakemberek szerint az elhullott madarak „csupán" 5 százaléka nyelt le valamiféle műanyag-szennyeződést, 40 százalékuk elpusztulásáért léggömbök és más, lány műanyagok voltak a felelősek, a többiek esetében pedig a kemény műanyagok voltak a halálozás bűnösei.

Az albatroszok az egyik legveszélyeztetetebb madarakForrás: Wikipedia

Némelyik madár szervezetében hatalmas méretű luftballont találtunk, ám számos tengeri madár, mint például az albatroszok, eltévedtek az úszó léggömbhulladékok között, majd a tintahalak és más állatok kedvelt zsákmányai lettek – mondta Lauren Roman, a CSIRO kutatója. – Míg a kemény műanyag anyagok jóval gyakrabban felbukkannak az óceánban, ezek gyorsan áthaladhatnak a madarak bélrendszerében. Ezzel ellentétben a lágy műanyagok könnyen eltömíthetik az emésztőrendszert.
A kutatók szerint elsősorban a gyomor-bélrendszeri traktus elzáródása és a fertőzések okozták a madarak pusztulását.

Jól ismert fenyegetést a tengeri, óceáni fajok számára

A mesterséges szennyezés miatt bekövetkező pusztulás, a tengeri madarak elhullásának tényleges száma ennél még magasabb lehet. A CSIRO Oceans és az Imperial College London által készített 2015-ös tanulmány megállapította, hogy a 186 fajba tartozó egyének legalább 90 százaléka veszélyeztetett valamilyen műanyag lenyelése miatt. A kutatók szerint ha a jelenlegi műanyag-szennyezés tendenciája változatlan mértékben emelkedik a jövőben, akkor 2050-re valószínűleg megtalálható lesz majd a jelenleg ismert fajok 99 százalékának szervezetében.

Elképesztő dolgokat találtak a madarak szervezetébenForrás: Chris Jordan

A természetes vizekbe kerülő hulladékok lenyelése ma már globálisan terjed és jól ismert fenyegetést jelent a tengeri, óceáni fajok számára – nyilatkozta Roman. – Ugyanakkor az állatok által lenyelt hulladék mennyisége vagy típusa közötti összefüggés további vizsgálatokat igényel.
A kutatások szerint már egyetlen műanyagdarab lenyelése is mintegy 20 százalékban halált eredményezett, ami kilenc műanyag darabka esetében 50, míg 93 tárgy esetében gyakorlatilag 100 százalékra emelkedett. Ezek az eredmények kísértetiesen hasonlóak a korábban teknősökkel végzett tanulmányokhoz, ahol megállapították, hogy a teknősök fele várhatóan elpusztul, ha 17 darab műanyagot vagy annál többet fogyaszt.

Minden ötödik madár elpusztult

A kutatók végül kijelentették, hogy minden, a madarakra nézve veszélyes szennyeződés közül a léggömbök és annak darabkái okoztak a legtöbb esetben halált: lenyelésük után csaknem minden ötödik állat elpusztult.
A teknősök és a madarak vizsgálatai után úgy tűnik, hogy míg a kemény műanyag töredékek gyorsan áthaladhatnak a bélen, a puha műanyag eltömörödést és végzetes akadályokat okoz – mondta Lauren Roman. – Emellett azért hangsúlyozom, hogy bár a luftballonok és egyéb, lágy szennyeződések aránytalanul nagy mértékben pusztítják a tengeri állatokat, a műanyag-szennyezés minden fajtája igen veszélyes a tengeri élővilágra nézve.

A madarak mindenféle hulladékot összeszednekForrás: Wikipedia

A tengeri madarak a világ legveszélyeztetettebb madárcsoportját alkotják, a világon található madárfajok közel fele a populáció csökkenésével küzd, és 28 százalékuk világszerte veszélyeztetett státuszú. Roman szerint ha meg akarjuk állítani ezt a folyamatot, akkor csökkentenünk vagy el kell távolítanunk a környezetükből származó tengeri szennyeződéseket, különösen a léggömböket. A kutatók legfrissebb eredményeiket a Scientific Reports tudományos folyóiratban publikálták.