Mik azok a különös zöld jéghegyek az Antarktisznál?

zöld jéghegy
Vágólapra másolva!
A nem mindennapinak számító képződmények már a 20. század eleje óta ismertek, a kutatók azonban csak most fejtették meg titkukat.
Vágólapra másolva!

Egy új tanulmány azt találta, hogy a zöld színért

vas-oxidok

a felelősek. A kutatók 2016-ban végeztek kiterjedt vizsgálatokat a kelet-antarktiszi Amery selfjégnél, a kapott eredményeket a Journal for Geophysical Research című szakfolyóiratban tették közzé.

A tudósok szerint a tengervízben található vas-oxidok révén kerül nagy mennyiségben vas a sarki jégbe, így annak színe is megváltozik. Korábban azt gondolták, az oldott szerves széntartalom színezi be a jeget, ezt viszont a legújabb eredmények ismeretében elvetették.

A kontinensnagyságú antarktiszi jéglemezről letörő jéghegyek alja fagyott tengervízből állhat. Ez a fagyott tengervíz - amit tengeri jégnek is hívnak - jelentős mennyiségben tartalmazhat organikus és szervetlen részecskéket, amik zöldessé tehetik az alapból kékesfehér jeget (a kék színárnyalat annak köszönhető, hogy a jéghegy kisebb mértékben veri vissza a vörös fényt, mint a kéket). A zöld jég akkor válik láthatóvá, amikor a jéghegyek felborulnak.

Forrás: AGU/Journal of Geophysical Research: Oceans/Kipfstuhl et al 1992.

A szépségen túl fontos funkciója van a tengeri jégnek:

a benne lévő vas a táplálkozási láncban kulcsszerepet játszó fitoplankton tápanyagául is szolgál.

(Daily Mail\AGU 100)